Szűk három hét, és indul a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság!
2016.11.10 | 10:39
Szűk három hét, és indul a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság!
Rekord létszámú részvétellel indul a BEFB november utolsó hétvégéjén a BMTE csarnokban. A tavalyi Final Four hatalmas sikere után, nem is volt meglepő, hogy emelkedett a csapatok létszáma, ezáltal egy új egyesület is csatlakozott bajnokságunkhoz a BGE – Unite személyében. A ‘gazdaságisok’ érdekes színfoltjai lehetnek a pontvadászatnak. Ahogy már olvashattátok, a bajnokság legjobbjai az idei évtől megmérettethetik magukat az egyetemi futsal válogatottban is, amiről nemsokára további részleteket is megtudhattok majd! Kicsit a bajnokság történelméről: 2014/2015 évben került először megrendezésre az első egyetemi futsal bajnokság, ami bajnokságrendszerben zajlott és a TFSE Futsal mögött a BME FC Futsal és a csodatavaszt produkáló BKF Farkasok csapata végzett. A bajnokság második évében lépett életbe a jelenleg is működő alapszakasz – final four lebonyolítás, amit első ízben a BME csapata nyert meg a Corvinus Futsal és a TFSE előtt. A tavalyi évben már a bajnokság alapszakasza is nagyon kiélezett volt, és az ELTE-BEAC PPK csak jobb gólkülönbségének köszönhetően tudott bejutni a legjobb négy közé a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel szemben. A döntő mezőnye azonban nem változott, az előző évek alapján már számítani lehetett rá, hogy a TF és a BME küzd majd a bajnoki címért, ám az hogy ilyen kiélezett mérkőzést játszanak arra senki sem gondolt. A hosszabbítás utolsó percében a TF Balazsin góljával megnyerte a mérkőzést és közel 300 szurkoló számára okozott kiváló futsalélményt. A tesisek öröme azért is volt hatványozott , hiszen a rendezvényen Mocsai Lajos a TF rektora is megjelent személyesen. A bronzmeccsen az ELTE-BEAC hasonló izgalmak közepette nyerte meg a bronzérmet Soltész, Demeter és Nagy Szilárd találataival. Az idei évben egyben biztosak lehetünk, a TF és a BME idén is meghatározó tagja lesz a bajnokságnak, és vélhetően az ELTE-BEAC is joggal pályázhat majd a rájátszásba jutásra, ha legerősebb keretével tud megjelenni a mérkőzéseken. A továbbjutó helyekért azonban hatalmas küzdelem várható, hiszen a Szigetszentmiklóssal egyesülő Óbudai egy NB2-es sort játszathat a BEFB-ben és a tavalyi NKE sem szeretné lentebb adni a Final Fournál. A Pázmány már tavaly is nagy kurdarcként élte meg az 5. helyet, így azt gondoljuk, hogy idén mindent megtesznek majd Bálint Gergőék a Final Fourért, és ahogy már pedzegettük a BGE lehet az a bizonyos “sötét ló” aki meglepi a mezőnyt. Az első forduló sorsolása: november 26. szombat 9:00 Bodon FC – Semmelweis TF SE 10:00 ELTE-BEAC ÁJK – ELTE-BEAC BTK 11:00 TF SE – Óbudai Egyetem SZSZMFFE 12:00 Bodon FC – Semmelweis – ELTE-BEAC ÁJK 13:00 BGE Unite – ELTE-BEAC BTK 14:00 Óbudai Egyetem SZSZMFFE – Bodon FC-Pázmány 15:00 BME FC – Corvinus Futsal 16:00 Bodon FC-Pázmány – ELTE-BEAC PPK 17:00 ELTE-BEAC TTK – Corvinus Futsal 18:00 BME FC – NKE SE 19:00 ELTE-BEAC PPK ELTE-BEAC TTK Várunk mindenkit sok szeretettel, reméljük már az alapszakaszban is szép számmal jelennek meg majd a szurkolók a találkozókon!
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink