Szűcs kapuját riogathatja Curtis az NB II-ben
2016.08.29 | 19:04
Szűcs kapuját riogathatja Curtis az NB II-ben A Fradi korábbi kapusa, Szűcs Lajos és az Újpest egykori játékosa, Széki Attila Curtis is a másodosztályú futsalbajnokságban folytatja pályafutását.  Komoly nevekkel erősödött a hazai NB II-es teremfoci-bajnokság: Szűcs a Testnevelési Egyetem, míg Curtis a Kazincbarcikai Ördögök csapatához írt alá. S bár a két gárda eltérő csoportban kezdi meg szeptemberben a szezont, ha mindkét csapat jól teljesít, az NB I-be jutásért a Fradi és az Újpest exfocistája örökrangadót vívhat egymással.  – Ha úgy alakul, ez megadná a meccs pikantériáját – mondta Szűcs, aki futsalkarrierje beindítása mellett továbbra is a nagy pályán NB III-as Rákosmente KSK igazolt játékosa, kapusedzője és szakmai igazgatója. – A futsalszabályoknak először az interneten néztem utána, de az embernek játék közben még nem mindig ugrik be, mit is olvasott pontosan. A bajnokságra belejövök, mint kiskutya az ugatásba – mosolygott a kapus, aki a teremben is felveszi majd legendás sapkáját. – Ha úgy világít a reflektor, szükségem lesz rá – nevetett. Nekünk is az NB I a célunk, remélem, összejön az a bizonyos meccs Szűcs Lajosék ellen. Korábban, amikor Kecskeméten játszottam, már találkoztam vele ellenfélként – emlékezett vissza Curtis, aki öt éve csak baráti meccseken rúgja a bőrt, de úgy véli, nagy pályás rutinját a teremben is kamatoztathatja. – A csapat megpróbálja úgy szervezni a találkozóit, hogy ne ütközzenek a előadói teendőimmel. Igyekszem majd minden mérkőzésen ott lenni, és folytatni az egymeccses győzelmi szériámat – tekintett a jövőbe az újpesti rapper

1035373_curtis

 
Hírdetés

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
2025.03.21 | 11:30
2025.03.19 | 11:27
Támogatóink

Partnereink