Szlovákiába utazik a Kecskemét edzőmérkőzésre
2019.10.15 | 10:13
Szlovákiába utazik a Kecskemét edzőmérkőzésre Legközelebb november elején folytatódik a férfi NB I, ugyanis a válogatott világbajnoki selejtező tornája miatt szünetel a bajnokság A szünetet kihasználandó, edzőmeccset játszik az SG Kecskemét Futsal Szlovákiában, az élvonalbeli Losonc együtteséhez látogatnak. Szüksége is van az újoncnak az erős ellenfelekre, mert úgy tűnik jelenleg nehezen gyűjtögetik a pontokat az első osztályban. Koós Károly vezetőedző avatott be minket a részletekbe, hogyan teltek az elmúlt napok a Fradi ellen elszenvedett vereség óta. DSC_5405- Most egy kis pihenőt adtunk a csapatnak, mert úgy érzékeltük, hogy mentálisan kell átlépnünk saját árnyékunkon, és ehhez idő és türelem kell. Volt egy indíttatásom a Fradi elleni meccset követően, de a játékosok és a vezetőség is kiálltak mellettem, folytatjuk a közös megkezdett munkát. A heti programban egy szlovák nemzetközi meccs szerepel, Losoncra utazunk, csütörtökön 20 órakor kezdünk majd ellenük. Több légiósuk is van, kifejezetten erős csapatnak számítanak hazájuk bajnokságában. Komoly mérkőzésre van kilátás. Tombáczra biztosan nem számíthatunk, Csővári lép így elő első számú kapusnak. Rutai sérülését pedig meglátjuk, hogy addig hogyan alakul. A következő héten szeretnénk egy alacsonyabb osztályú ellenféllel is megmérkőzni, ennek az időpontja, részletei még szervezés alatt vannak. Legközelebb november elején, 4-én lép pályára az SG Kecskemét Futsal, amikor is a jó formában lévő DEAC-ot fogadják majd 19 órakor a Messziben.  
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink