(Szinte) tétnélküli forduló !
2019.05.27 | 14:12
(Szinte) tétnélküli forduló !  Az ’A’ csoportban a lényegi kérdések már korábban eldőltek. Az Újváros biztosan éremért játszik, míg a miklósiak az utolsó helyen zárnak, így a kettejük összecsapása teljesen tétnélküli. Mind a két csapat számára csak egy felkészülési meccs lehet a helyosztóra. Ami a csoport másik összecsapását illeti, ott még változhat a sorrend. Jelenleg a Csömör játszhat majd az 5.-6. helyért, és hogy ez így is maradjon, legalább döntetlenre kell végeznie a DEAC ellen. Jelenleg a vendégek hátránya két pont a tabellán, így csak győzelmük esetén tudják megelőzni közvetlen riválisukat. Az első meccsen Debrecenben kiütötték Elek Gergő fiai a Rubit, így a Csömörnek van miért visszavágnia. RUBEOLA FC CSÖMÖR – DEBRECENI EGYETEMI AC 18:15 Csömör, Városi Sportcsarnok DUNAFERR DUE DUTRADE FC – SZIGETSZENTMIKLÓS FUTSAL 19:00 Dunaújváros, Városi Sportcsarnok   A ’B’ csoportban még nem dőlt el, hogy ki játszhatja a bajnoki döntőt. Jelenleg a Haladásnak van a saját kezében a sorsa, hiszen „mindössze” annyi a feladata, hogy legyőzi hazai környezetben az Aramist. A Hali remekelt az előző fordulóban Veszprémben, amivel megelőzte fő riválisát. Most hozni kell otthoni környezetben a kötelezőt, és akkor jöhet a finálé. Persze az Aramis megpróbálja meglepni őket, de a kérdés, hogy a Frank legénység milyen összetételben tud elutazni a számukra tétnélküli összecsapásra. Az esélyeket látva, nehéz elképzelni, hogy nem nyernek Dróthék, annak ellenére, hogy Budaörsön is megszenvedtek a három pontért. Ami még könnyebbség a Hali számára, hogy nekik még a döntetlen is elegendő céljaikhoz. A másik mérkőzésen az a Veszprém látogat a Nyírgyulajhoz, ahol hat év után először nem Madarász János ül a kispadon, mivel az elmúlt héten távozott a csapattól. Nagy kérdés, hogy ez mennyire viseli meg az együttest. Mindenesetre Gyurcsányiéknak nyerni kellene, ha életben akarják tartani egyáltalán döntős álmaikat, még ha nem is saját kezükben a sorsuk. Kizárólag a három pont esetén van értelme figyelni a szombathelyi találkozót. Amennyiben Dróthék legalább egy pontot szereznek, ez az összecsapás is teljesen tétnélküli lesz.   NYÍRGYULAJ KSE – FUTSAL CLUB VESZPRÉM 18:00 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok KÚTHÁZ HALADÁS VSE – ARAMIS SE 18:15 Szombathely, Haladás Sportcsarno  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink