Szerencsés Újpest siker!
2024.02.20 | 16:12
Szerencsés Újpest siker!

A fővárosban rendezték a magyar kupa 3. körének záró mérkőzését, ami előzetesen jó kis csemegének ígérkezett, hiszen benne volt a pakliban, hogy az NBII nyugati csoport listavezetője megnehezíti a dolgát az NBI egyik középcsapatának. A TF önbizalommal várhatta az Újpest elleni csatát, és abban bízott, hogy hazai pályán egy szoros eredményt tudnak játszani, amiben akár a bravúr lehetősége is benne van, amitől végül nem is jártak messze.

Újpesti fölénnyel, de hazai helyzetekkel indult a találkozó. A vendégek irányították a játékot és többet is birtokolták a labdát, de az egyetemisták többször is eljutottak ellenfelük kapujához, és ha már ott voltak, egyet Korompay révén gólra is váltottak. Az újpestiek még nagyobb fokozatra kapcsoltak és jöttek is a helyzetek, de sokáig csak kapufákig jutottak. A nyomásuk a félidő közepén érett góllá, igaz a szerencse is kellett hozzá. Harnisch centerezése Fritzről pattant a saját kapujába. A folytatásban is az Újpest volt a kezdeményezőbb és játszott gyorsabban, de nem nagyon tudott belőle előnyt kovácsolni. A hajrához érve aztán ismét egy balszerencsés gól született, legalábbis egyetemista szempontból, mert megint egy hazai játékosról pattant a labda a saját kapujába, így a vendégeknél volt az előny. Annak ellenére, hogy két szerencsés gólt szerzett a Moga-legénység, nem volt érdemtelen a vezetésük szünetben.

A fordulás után a lila-fehérek próbálták eldönteni a találkozót és jó úton jártak hozzá, amihez egy újabb adag szerencse is kellett, mivel egy újabb öngóllal megduplázták az előnyüket, ezúttal Szabóról pattant be a labda a hazai kapuba. A vendéglátót kissé megfogta a bekapott gól, amit Horváth Benedek használt ki. Sokadik egyéni szólója után szép átlövése végre utat talált a kapuba, így a játékrész derekán úgy tűnt, eldőlt a párharc. De Németh Péter fiai nem így gondolták, és vészkapus játékkal támadtak a folytatásban. Ennek meg is lett az eredménye, előbb Kovács szépített, majd Petroff harcolt ki egy hatméterest, amit magabiztosan gólra is váltott. Így már csak egy gól kellett volna a bravúrhoz és rohamoztak is, és meleg pillanatokat kellett átélniük a liláknak. Az egyetemisták többször is közel voltak az egyenlítéshez, de hol Gémesi, hol a kapufa mentett, de volt, hogy a védők tisztáztak a kapu torkából. És ami nem ment be az egyik oldalon, az bement a másikon. Az újpestiek egy kontra végén lezárták a mérkőzést, de azon már meg sem lepődtünk, hogy egy újabb öngóllal. Ezúttal Korompayról pattant ismét rossz kapuba a labda. Ekkor már kevés idő volt hátra, de nem adták fel a TF játékosai, és Petroff egy szépségdíjas tekeréssel szépített, de többre már nem maradt idő, így végül az Újpest örülhetett.

Ritkán látható peche volt ezen az estén az egyetemistáknak, hiszen nem nagyon emlékszünk olyanra, hogy egy csapat négy öngólt szerezzen, miközben mellette egyenrangú ellenfele volt jó nevű ellenfelének. Kíváncsiak lettünk volna, hogy alakul a találkozó, ha nincsenek ezek az öngólok. Persze az Újpestnek ezzel már nem kell foglalkoznia, hiszen hiába nem játszott jól ezen az estén, élt a kínálkozó lehetőségekkel és várhatja a negyeddöntő sorsolását, amire jövő hét kedden kerül sor.

 

TFSE-11TEAMSPORTS - ÚJPEST FC-220 VOLT 4-5 (1-2)
Budapest, 150 néző
Játékvezetők: Juhász, Dr. Imrő, Frank

TFSE: Nagyistván - Hegyi, Fritz, Tarjáni, Petroff
Cserék: Maár, Czeglédi - Kovácsfi, Szabó, Kovács, Hunyadi, Hegedűs, Korompay, Csóh
Vezetőedző: Németh Péter

Újpest: Gémesi - Harnisch, Horváth Be., Lipl, Horváth
Cserék: Vörösmarty - Mészáros, Naumann, Katona, Klacsák, Horváth Ba., Hadzsi, Östör, Kovács
Vezetőedző: Moga Lorant

Sárga lap: Hadzsi, Horváth B., Harnisch

Gólszerzők: Petroff (2), Korompay, Kovács illetve Fritz (öngól), Hegyi (öngól), Szabó (öngól), Horváth Be., Korompay (öngól)

Fotók: TFSE Futsal Facebook

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
Támogatóink

Partnereink