Szekszárd - Astra az alapszakasz elsőségért
2019.03.09 | 11:27
Szekszárd - Astra az alapszakasz elsőségért Női futsal NBI. WSH – Palmfood Tolna-Mözs – Gyulai Amazonok 2019. március 10. vasárnap 17.00 óra, Tolna Városi Sportcsarnok Nincs könnyű helyzetben a Tolna, hiszen kerete igencsak átalakult az őszi szezon óta. A gyulai csapat számára létfontosságú a 3 pont megszerzése, mint ahogy a Tolnának is, ehhez azonban 100%-ot kell nyújtsanak Deczki Vandáéknak. A két csapat között a különbséget ezúttal a hosszabb kispad adhatja, valamint az, hogy melyik oldalon tudnak villanni az egyénileg is jó képzett játékosok. Fordulatos mérkőzést várunk, ahol véleményünk szerint a fürdővárosi alakulat, ha kicsivel is, de győzni tud majd. A futsalhungary tippje: Egygólos gyulai siker. Agenta Girls Szekszárd FC – Astra-Herbária Kiskunfélegyháza FC 2019. március 10. vasárnap 18.00 óra, Szekszárd Városi Sportcsarnok Igazi rangadót rendeznek Szekszárdon, ahol az első a második helyezettel csap össze. Mindkét együttes szeretné elcsípni a felsőházi rájátszás 1. helyét, ennek megfelelően nagyon kemény és gólgazdag mérkőzésre számítunk. A Szekszárd oldalán ezúttal Ganczer Hajnalka is a pályán lesz, aki személyével és játékával is kulcsembere lehet a hazai együttesnek. A vendégek hétről hétre jó formát mutatnak, véleményünk szerint ez most sem lesz másképp. Kiélezett találkozón ugyan, de Dombó János lányai örülhetnek majd a 3 pontnak. A futsalhungary tippje: Egygólos Astra siker. Miskolci Vénusz – Hajdúböszörményi TE 2019. március 10. 19.00 óra, Miskolc, Generali Aréna A HTE nagy csatában saját magát verte meg a Szekszárd ellen, hiszen a rengeteg kihagyott helyzet után nem tudott felállni Quirikó Vivien csapata. A Miskolc meglepetésre nagyon simán kapott ki TF ellen, a rapszodikusan teljesítő csapat számára a HTE nagy falat lehet most. Mindenképpen szükséges mindkét csapatnak a 3 pont, a Miskolcnak a 4. hely megpályázásáért, a HTE-nek pedig a felsőházban elérhető minél jobb helyezésért. Amennyiben a Böszi letámad, a Miskolc nagy vereségbe szaladhat bele. Márpedig biztosak vagyunk benne, hogy ezen a napon Tell Zsófiáék sok gólt szeretnének szerezni. A futsalhungary tippje: Négygólos HTE siker.
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - Csepel FC 2023.09.22
2023.09.23 | 22:38

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.09.12 | 14:15
2023.07.27 | 13:00
2023.05.31 | 14:15
2023.04.16 | 22:41
Támogatóink

Partnereink