Szeged: Felemás szezon
2008.06.02 | 00:00
Szeged: Felemás szezon

Az Elsõ-Beton Szeged minden évben úgy vág neki az NB I-nek, hogy reális sanszuk van a négy közé kerülésre, ám ezt egyik évben sem sikerül teljesíteni a Tisza-parton. Idén is kiváló felkészülést végeztek el még Szabó Zsolt vezetésével, a székelyudvarhelyi augusztusi tornán nagyon meggyõzõ játékot mutattak, ám a bajnokság már nem a tervek szerint alakult, így a kispadon is váltás történt. Bódi Attila vette át a tréningek irányítását, s õ értékelte számunkra a szegedi szezont.

A negyedik forduló után vetted át a szegedi csapat irányítását, a felkészülést nem Te irányítottad. Milyennek láttad a gárda állapotát és mik voltak a kitûzött céljaitok?

Nagyjából ismertem a csapatot, korábban már dolgoztam a Betonnál több éven keresztül. Annak ellenére, hogy azóta voltak személycserék az együttesben, többé-kevésbé mindenkinek a kvalitásaival képben voltam. Az elsõdleges cél az volt, hogy a védekezést valamilyen szinten rendbehozzuk. Ezután jöhetett csak az, hogy a támadások gyakorlására
is idõt fordítsunk. Annak ellenére, hogy a védekezésünk viszonylag hamar összeállt, látni lehetett, hogy az a keret nem igazán képes azokra a célokra, amiket azért a vezetés elvárt. Nem tudtuk megoldani azt, hogy a jó játékkal a gyõzelmek is jöjjenek. Sok olyan vereséget szenvedtünk, ahol játékban esetleg felülmúltuk az elenfelet.

A tavaszra azért kívülrõl úgy látszott, hogy sikerül stabilizálni a teljesítményt. Volt olyan idõszak, hogy nyolc meccsen át veretlenek maradtatok.

Az említett stabilizálás mellett több játékossal erõsítettünk a télen, olyan emberek kerültek hozzánk, akik korábban már játszottak Szegeden. Mindegyikük nagy rutinnal rendelkezik ebben a sportágban, és azt gondolom, hogy ilyen futsalosokra volt akkor szükségünk.

A hetedik helyezést reálisnak tartod az egész éves teljesítmény alapján?

Nem tartom reálisnak, mivel úgy gondolom, hogy ezzel a tavaszi kerettel mindenféleképpen a négy közé kellett volna kerülnünk. Ha az egész szezonunk úgy sikerül, mint a tavasz, akkor a rájátszást érõ helyen végezhettünk volna. Sajnos õszrõl olyan hátrányunk volt a riválisokkal szemben, hogy csak matematikai lehetõségünk volt a négy közé jutásra. Megpróbáltuk a lehetetlent, de nem jött össze.

Milyennek látod az egész bajnokság színvonalát? Az elmúlt évhez képest merre mozdult el ilyen szempontból a pontvadászat?

Egészen más kívülrõl nézni egy bajnokságot vagy benne lenni, így inkább csak az idei szezonról tudok inkább véleményt alkotni, habár követtem az eseményeket egy évvel korábban is. Mondhatjuk azt, hogy kiegyensúlyozottabb lett az NBI, kiélezett volt a harc a négy közé kerülésért. Sok csapat képviselt hasonló játékerõt, ilyen szempontból izgalmas és látványos volt az idény. A Mezei-Vill kimagaslott a bajnokságból, ez már az alapszakaszban is látszott. Színvonalemelkedésrõl mindent összevetve azonban nem beszélhetünk.

A Magyar Kupa egy fájdalmas pont ebben az évben, mivel igen hamar kiesett a gárda az NB II-es Fáklya ellen.

Egyértelmû csalódás volt a kupaszereplés. Az én érkezésem elõtt ez már lezajlott, és azt gondolom, hogy a Betonnak az a kiesés a kupamúltat és a képességeit figyelembe véve óriási kudarc volt.

Mi az a dolog, ami a bajnokság, a kupa lebonyolításánál, vagy egyéb szervezési, szakmai kérdésekben elõrelépést jelentene?

Mindenféleképpen a bajnokságot folyamatossá kellene tenni. Ilyen bajnoksággal még nem találkoztam, mint amilyen ez az idei. Volt olyan idõszak, amikor három hetet kellett várni a következõ bajnoki mérkõzésre, és volt olyan is, hogy egy hét alatt három meccset is kellett játszanunk. Nem hiszem, hogy ezt nem lehet ésszerûbben összeállítani, és az idõpontokat úgy megadni, hogy a bajnokság folyamatosan mûködjön. Borzasztóan nehéz úgy szakmailag szinten tartani egy csapatot, hogy az elõbbiekben elmondottakhoz alkalmazkodjunk. Azt természetesen tudom, hogy a válogatottnak vannak feladatai, de ettõl függetlenül biztos vagyok abban, hogy ezt másképpen is meg lehetett volna oldani.

Említetted a válogatottat. Hogyan tetszett a nemzeti csapat szereplése?

Úgy gondolom, hogy a válogatott remek szezont zárt, borzasztóan jól szerepeltek. Mindez szerintem annak tudható be, hogy a székelyudvarhelyi társulat Kozma Misi vezetésével az európai elithez közelít teljesítményben. A hazai bajnokság színvonalát mutatja egyébként, hogy mögöttük óriási ûr van. A válogatott mérkõzéseken mindezek ellenére a második sorunk is a maximum közelében teljesítettek.


Címkék

Hírdetés

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink