A Kiskunfélegyházi Mókusok hetes számú játékosáról sokan nem tudják, hogy hallássérült. Ennek ellenére már 52 hivatalos futsalmérkõzést játszott, ahol eddig összesen 47 gólt szerzett aktuális csapatainak. Teljesítménye elõtt mindenki fejet hajthat, hiszen nagy hátrányban van társaival szemben.
Sokan nem is sejtik, hogy egy-egy személy teljesítménye mögött milyen háttér rejtõzik. Szabó Nóri, a kiskunfélegyházi futsalos meséli el saját történetét.
- Születésemtõl fogva sajnos hallássérült vagyok, így szüleimtõl távol, Szegeden jártam óvodába, iskolába, majd egy szakmát kitanulva fejeztem be ezt az idõszakot. Itt tanultam meg a jelbeszédet és a szájról való olvasást. Mivel az iskolában tanulás után volt szabadidõm azt általában focizással töltöttem el a fiúkkal, akik bevettek a csapatba ezen kívül úszást és a ping-pongozás is versenyszerûen csináltam, és szerepeltem hallássérültek között. Sok szép egyéni sikerekkel, amit érmekkel díjaztak.
Iskola befejeztével haza költöztem és érdeklõdtem, hogy van-e nõi foci csapat Félegyházán? Szerencsémre volt, de akkor csak kereszt pályás volt a csapat, és megyei szinten mûködött. Ez a Móra Ferenc Gimnázium csapata volt, ami képviselte a várost és ennek edzõjénél Nagy Ferencnél jelentkeztem, látva hogy nem idegen a labda elõttem leigazolt.
Abban az évben bajnokságot nyertünk és gól királynõ lettem, sok jó játékos volt egy helyen például: Rosta Eszter, Zentai Adrienn, Üveges Katalin.
Engem leigazolt a Szentesi csapat akinek edzõje Tóth Antal volt, itt ismertem meg a futsalt és sok kedves, jó barátot vele. Itt a futsalban rájöttem, hogy gyorsabb a játék és, hogy a pontos gyors passzoknak milyen nagy jelentõsége van.
Közben a Móra Ferenc Gimnázium is indított ill. nevezet a bajnokságra, majd haza hívtak én meg örömmel jöttem vissza a társakhoz, akikkel sok szép sikert értünk el. Ebben az évben a csapat edzõje Nagy Ferenc lemondott családi okok miatt. Jó társakkal könnyebben ment a gól szerzés abban az idõben, majd edzõ váltás után két meghatározó játékos is leállt gondolok Rosta Eszterre és Zentai Andrienre. Nélkülük már látni, hogy nagyon meggyengültünk, különösen hátul. Üveges Katalin, pedig eligazolt az Unverziumhoz. Ezután alakult, illetve nevet változtattunk Mókusokra és új edzõvel, Osztopáni Mihállyal kezdtük az évet.
Abban az idõben Bagdi Csillával együtt voltunk elõl, így még a gól lövés úgy ahogy ment, de mivel minõségi játékosunk már nem nagyon volt a cseréknél, így kiismerhetõ lett játékunk, és a cseresorok nem tudták feltartani a támadásokat.
Teljesítményemet a hallás sérülésem egyáltalán nem befolyásolta, sõt nem is zavart. Mindig olyan helyre kell futnom, hogy megjátszható legyek, ez a legfontosabb és lehetõleg pontosan befejezni az akciót. Gól szerzés nekem örömet szerez, és ez sarkal tovább engem.
Osztopáni Misi edzõvel ez évi 2010-2011-es bajnokságra felkészülve látva a nehézségeket említettem neki, hogy mit szólna ha egy kapust, csatárt és középpályást hívnánk próba játékra, igaz hallássérültek. Próbáljuk meg mondta. Mivel a lányok jól ismertek engem, akiket hívtam elsõ szóra jöttek csak a távolság, ami zavar, hogy csak hétvégén tudnak jönni és az összeszokottság is hiányzik. Ami probléma, hiszen a bajnokság megkezdése elõtti hónapban jöttek a lányok.
Tudom nagyon nehéz lesz bent maradni mert a többi csapatoknál látva komoly igazolásokat eszközöltek, és a sorsolásunk is nagyon nehéz, de megpróbálunk talpon maradni.
Meccs elõtt egy kis drukk van bennem de mikor a labda megindul csak a gól lövésre koncentrálok, ehhez a társaknak jó labdákkal kellene indítani ha ez nincs, akkor egyedül nehéz megoldani a feladatott. Sajnos ez volt az elsõ két mérkõzésen is, igaz nagyon tartalékosan álltunk ki. Bízom magamban és a csapatban, hogy felnövünk a feladatokhoz és örömet is tudnunk szerezni magunknak, nézõinknek és támogatóinknak a jövõt illetõen.
A futsal-hungary ellen számomra óriási élmény volt játszani, de úgy hiszem a többieknek is. Ez a mérkõzés nem az eredményrõl szólt, hanem a barátságról és közelrõl megismerni azokat az embereket, akik sokat tesznek ennek a sport ágnak a népszerûsítésért. Gondolom több helyre is elmentek különösen a nõi futsalosokhoz, mert ez a sportág a többi országhoz képest még el van maradva, de remélem általuk népszerûbb lesz majd. Ezen a mérkõzésen jó volt közelrõl látni a válogatott Madarász Jánost is, és ellene játszani, remélem egy ikonja lesz ennek a sportágnak.
A csendet már megszoktam, bár jó lenne hallani ki-mirõl beszél, edzõi intelmeket hallani meccs közben, de sajnos ezen már nem lehet változtatni. Az edzõk mindig türelmesek voltak velem és hogy megértettem mindig lassan mondták nekem az utasításokat, azt szájukról megértettem.
A társaim nagyon rendesek és nem éreztetik velem, hogy nem tartozom közéjük, pláne akkor mikor gólt sikerül szereznem.
Van egy halló barátom, akinek sokat köszönhetek és megérdemli, hogy a nevét leírjam: Szalai Gábor.
Ha õ nem lenne, talán ma nem írhatnám e sorokat. Õ aki legtöbbet segít a sportban, tanulásban és a magánéletemben boldog vagyok vele. Neki egy vállalkozása van, anyagot illetve árút szerzem be neki, de emellett esti gimnáziumba is járok, ahol jövõre érettségizem le. Remélem, sokáig játszhatok még ebben a szép sportágban, és még sok gólt fogok szerezni, örömet szerezve magamnak és társaimnak.
Utószó helyett:
Úgy gondolom, hogy köszönettel tartozunk a cikkben említett Szalai Gábornak, hogy segített Nórának az írás megtanulásában. Nélküle talán soha nem olvashattuk volna ezeket a gyönyörû kifejezéseket, megfogalmazásokat. Olvasása közben sokszor elrestelltem magam, hogy mindig a tökéletes nyelvtani írásra törekszünk, pedig ugye, hogy nem azok a legfontosabbak. A mondandó sokkal inkább. Tanácsolom mindnyájunknak, hogy amikor elégedetlenek vagyunk sorsunkkal, lehetõségeinkkel, teljesítményünkkel, akkor gondoljunk erre a kislányra. Hogy is írta az utolsó mondatában:
"Remélem, sokáig játszhatok még ebben a szép sportágban, és még sok gólt fogok szerezni, örömet szerezve magamnak és társaimnak"
KJ
Pillanatképek Szabó Nóráról:
