Sporting bajnoki cím bíróveréssel
2018.07.07 | 08:14
Sporting bajnoki cím bíróveréssel Véget ért a portugál pontvadászat, amely hasonló izgalmak között dőlt el, mint az Ibériai-félsziget másik felén, Spanyolországban. Ahogyan az Inter Movistar és a Barcelona öt meccsen döntötte el kié lesz a trófea, úgy a Sporting és a Benfica is elhúzta a párharcot a végletekig. Az első két találkozóról már írtunk legutóbbi helyzetjelentésünkben, így csak most megemlítjük, hogy az első meccset a Sporting, a másodikat a Benfica nyerte egy-egy góllal, mindkét esetben hazai győzelem született. A színvonal és az izgalom ezeken a meccseken sem volt alacsony, de volt még bőven meglepetés a hátralévő három mérkőzésen is. A harmadik meccsen ismét a Sporting volt a pályaválasztó és egy rendkívüli meccset hozott ez az összecsapás. Az első 15 percben előbb Deo, majd Djo is a kiállítás sorsára jutott, sőt Nuno Diast, a Sporting edzőjét is a lelátóra küldték. A második félidő közepére így is 5-2-es vezetésre tettek szert a zöld-fehérek, de jött Fortino kiállítása és a meccsben a nagy fordulat. Bruno Coelho vezetésével visszajött a Benfica, és döntetlennel (6-6) zárult a rendes játékidő. A hosszabbítás már a Benficáé volt, három gólt szerezve idegenben diadalmaskodtak, megszerezve az esélyt arra, hogy hazai pályán ünnepelhessék a bajnoki címet. Sajnálatos esemény ehhez a mérkőzéshez kapcsolódva, hogy a játékvezetőt, Sergio Magalhaest ismeretlen csuklyás emberek megtámadták és megverték, amikor másnap a munkahelyére érkezett. A támadókat nem tudták azonosítani, de a Sportinhoz kötötték őket, és a lisszaboni klub vezetősége elítélte az erőszakot, és a játékvezetőnek mielőbbi felépülést kívántak hivatalos nyilatkozatukban. 36709350_10155969471084864_2605379603304284160_n A negyedik meccsre így egy megtépázott Sporting érkezett a városi rivális otthonába, hiszen Joao Matos mellett, aki már a korábbi találkozókról is hiányzott sérülés miatt, a piros lapot kapott játékosok sem léphettek pályára, sőt Nuno Dias sem ülhetett le a kispadra. S mindezek ellenére varázslatos első félidőt produkáltak a zöldek, ahol Cardinal volt a vezér és félidőben 4-1-re vezettek. A szünet után azonban a Benfica rákapcsolt és kiegyenlített. Nagyon közel álltak a pirosak a bajnokság megnyeréséhez, de a hosszabbítás utáni büntetőrúgásokban alulmaradtak.

A pályaelőnyt visszavette a Sporting, de eltiltottjaiból csak Fortino térhetett vissza, Nuno Dias vezetőedző ezúttal is a lelátóról figyelhette csak az eseményeket. A korábbi meccsek gólparádéja azonban az első játékrészben elmaradt, egyik csapat sem tudott betalálni. Azért már a gólok is jöttek a szünet után, a Benfica elhúzott két találattal, de a Sporting egyenlített, így jöhetett ismét a hosszabbítás, majd miután itt is egy-egy gól született a büntetők. A sérült Joao Matos a Sporting ikonja és csapatkapitánya a nézőtéren a egyenlítésénél szinte sírva fakadt, rendkívüli emóciók törtek fel egy kőkemény játékosból. A végletekig éleződött a csata, és hatméteresek következtek, hogy döntsenek a bajnokságról. A Sporting volt higgadtabb és jobb, 2-0-ra nyerték a büntetőrúgásokat és ezzel együtt a bajnokságot, immár zsinórban harmadszor, összesen tizenötödször.  - Brumár Brumi László -

 
Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink