„Ismét példamutató magatartásukról tettek tanúbizonyságot a Kiskunfélegyházi Mókusok.
Hol is kezdjem apró történetem? Talán az egész az elsõ Mókusok - Futsal-Hungary barátságos mérkõzésre volt visszavezethetõ, ahol életre szóló barátságok kötettek, s amelyek már többször is „megerõsítésre" kerültek.
Attól a mérkõzéstõl kezdve nem telt el olyan hét, hogy Mókus érdekeltségû emberrel ne beszéltem volna. Nagyon jó kapcsolatot ápolhatok a csapattal, amelyre büszke is vagyok.
Apró kis kalandom szombat reggel indult, amikor dolgozni indultam, majd az irodából azonnal a Miskolc-Kiskunfélegyháza mérkõzésre mentem. Már vártam, hogy ismét találkozzak a Mókusokkal, hiszen már jó ideje nem láttam õket (2010. decembere). 
A csapat edzõje, Osztopáni Misi bá" szinte azonnal meghívott Egerbe, ahová a csapat a találkozó után ment. Kis gondolkodás után igent mondtam a megtisztelõ meghívásra. A mérkõzés 10-6-os Mókus sikerrel zárult, így sejteni lehetett, hogy nem csekély alkoholmennyiség fog elfogyni az este folyamán. Gyors készülõdés után szinte azonnal indultunk is az egyik egri borpincészetbe. A buszon odafelé is jó volt a hangulat. Sikerült megismernem a számomra még „ismeretlen" taksonyi lányokat, köztük elsõsorban Kakuszi Adriennt, Vidács Krisztinát és Pincze Gabriellát. Szerencsére aranyos mosolygós hölgyek... Megérkezésünk után a borospincében már vártak minket, ahol kissé szûkösen voltunk, de ez egyáltalán nem zavart minket (sok jó „Mókus" kis helyen is elfér). 
A remek vendéglátás részeként fantasztikus ízû borokat kóstolhattunk meg, amelyek mindenkinek elnyerték a tetszését. Pincelátogatás alkalmával nagyon érdekeltek a különbözõ részletek, ezért kíváncsian benéztem mindenhová. :)
Ezt követõen ajándékozás következett, ahol Osztopáni Mihály egy-egy üveg bort adott át a lányoknak és a csapatvezetõknek. Néhány pohár egri bor elfogyasztása után tovaindultunk.
Ekkor felrémlett benne, hogy hogyan is kellene hazamennem... Egerbõl busszal, vagy Budapestrõl vonattal? Úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha a már ismert utat fogom megtenni a vonattal, így abban maradtunk a sofõrrel, hogy a Keleti pályaudvar felé fogunk menni.
Az idõ egyre csak telt, és egy-két telefon után kiderült, hogy nem fogom elérni az utolsó Miskolc felé tartó vonatot, így feltettem a nagy kérdést a Mókusok technikai vezetõjének(Rigó Tamás), hogy be tudnának e fogadni estére, mivel ezt már korábban felajánlotta. Reméltem, hogy még él az ajánlat. Természetesen élt, így nem kellett Pesten leszállnom, hanem megkezdtük utazásunkat, Félegyháza felé. Zsadányi Szilviának (Tamás szerelmének) a szemében kisebb fajta kétségbeesést véltem felfedezni, igaz mindannyiunk számára szokatlan volt az új „ottalvós" szituáció. A buszon is fogyott még az isteni nedûbõl, így nagyon kellemes hangulat alakult ki, sajnálatomra éjfél körül megérkeztünk Kiskunfélegyházára. A csapattól való búcsúzás után hazafelé indultunk, ám a haladásunkat két húszliteres marmonkanna nehezített, amit Tomi (Rigó) és én cipeltünk- ezt a kis mozgást esti tornának be is tudtam -. Leleményességemnek köszönhetõen begyûjtöttem néhány szendvicset a buszon, így megoldottam az étkeztetésemet is.
Megérkezve új szállásomra, gyorsan körbemutatták a lakást, ami nagyon aranyos kis otthon volt. Szinte azonnal ráraboltunk a számítógépre, hogy megkezdjük a hivatalos munkát és elkészüljenek a képek és a cikkek a mérkõzésrõl. Hajnal kettõ felé sikerült végeznem a mérkõzés anyagával, majd gyors vacsorázás után én is ágynak dõltem. Meglepõ módon nagyon jól aludtam a számomra még idegen helyen, s ezen meg is lepõdtem egy kissé.
Tomi és én keltünk fel elsõként, amit egy-egy bögre kávé elfogyasztásával és egy kis beszélgetéssel ünnepeltünk meg. Reggel sikeresen összeszedtük magunkat, majd útnak indultunk, és egy keresztpályás mérkõzésre mentünk, ahol a Mókusok a Nagykõrös csapatát fogadták. Pokoli rossz idõt fogtunk ki, nem lettem volna a lányok helyében. Nagyon hideg volt és az esõ is esett, ráadásul a pálya is inkább hasonlított egy mocsárra, mint focipályára. A pályán lévõ tócsák sok vicces jelenetet idéztek elõ, amin mindenki mosolygott, kivéve azt a játékost, aki éppen fenékre esett. Ugye BCS? Minden tiszteletem a tiétek, én nem tudtam volna alkalmazkodni a körülményekhez. Azért mi nézõk is megszenvedtünk a rosszidõtõl, ráadásul én nem is a megfelelõ öltözékben voltam, így igencsak fázósra sikerült a szurkolás. Szerencsémre, volt aki a segítségemre sietett és szolidaritást vállalt velem a pálya szélén.
Sajnos legnagyobb szurkolásom ellenére is vereséget szenvedett a csapat, ám ígéretet kaptam arra, hogy jövõ héten javítani fognak.
Gyors öltözés után Szeged felé indultunk, mivel nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen eredményt ér el a Szeged a Tolna ellen. Így hát Szilvi, Csilla, Misi bá, és Tomi társaságában útra keltünk Szeged irányába. Az út során folyamatosan mentek a cinkkelések, sztorizások nevetgélések. Bemutatásra került az Alföld egy része, de a legérdekesebb része mégis csak a híd robbangató Matuska Szilveszter története volt, amelyet Bagdi Csilla prezentált felénk. Megérkezésünk után sajnálatos módom Csilla úgy döntött, hogy marad az albérletében, így egy rövid ebéd után a csarnok felé vettük az irányt, ahol már a pályára vonultak a csapatok. Mindkét csapatból meglepõdve kérdezték, hogy mi a fenét keresek én ott... Hiszen tudták, hogy jó 260 km-el feljebb élem életem.
A találkozó kissé nehezen indult, de végül is egészen élvezhetõ volt, mégiscsak 11 gólt láthattunk, és volt köztük szépségdíjas is. Itt már az az eredmény született, ami a Mókusoknak kedvezett, szóval jó hangulatban indultunk vissza "Félegyházára. Viccesnek találtam, hogy még a helyiekkel is sikerült eltévednem, ám ekkor elmeséltem, hogy nekünk miskolciaknak hogyan sikerült megérkezni 1 órás késéssel egy válogatott mérkõzésre.
Visszaérve Kiskunfélegyházára szembesültem azzal, hogy már-már felismertem helyeket: Kész Sportcsarnok, Fõutca. Gyors jegyvásárlás után a peronhoz mentünk, ahol mindhárom „Arany Mókustól" elbúcsúztam, majd a vonatra felszállva éreztem, hogy fogok én még ide jönni, nem úgy mint az F-H szerkesztõje, hanem mint egyszerû jó barát. Fél kilenc magasságában visszaértem szülõvárosomba, majd leszállás után a legnagyobb örömmel gondoltam e kis kalandomra. Ami még nem hangzott el, hogy én egy öltönyben, egy kabátban, két telefonnal, a pénztárcámmal, egy MP4 lejátszóval és a lakáskulcsommal indultam neki az országnak. :)
Sajnos konkrét tervem nem sikerült, miszerint nem tudtam megegyezni Suhajda apukával a lánya tevékben mért áráról, én 300 tevét mondtam, de a szemén láttam, hogy még ezer tevéért sem adná az õ édeslányát. :)
Fantasztikus hétvégét sikerült Kiskunfélegyházán töltenem, ami igencsak megerõsítette kapcsolatomat az ottani futsalos csapattal. Remélem Kedves Mókusok, ti is hasonlóan éltétek meg ottlétemet.
SZÍVBÕL KÖSZÖNÖK MINDENT, JÓSÁGOTOKAT IGYEKSZEM MEGHÁLÁLNI VALAMIKÉPP!
Tengermély tisztelettel, Kozák Attila
