Spanyolország-Magyarország 6-0
2015.10.28 | 00:27
Spanyolország-Magyarország 6-0
Női futsal válogatottunk barátságos mérkőzésen 6-0-ás vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.
A hazaiak a mérkőzés elejétől kezdve irányították a játékot, de nyolc percig sikerült tartania magát a derekasan küzdő magyar csapatnak. A világranglistát vezető spanyol válogatott a félidő második felében gólokra váltotta fölényét, szünetig 5-0-ra elhúzott. A második félidőre sikerült rendezni a sorainkat, sokáig szervezetten, hiba nélkül védekezett együttesünk, és csak a mérkőzés utolsó percében szereztek újabb gólt a spanyolok, kialakítva a 6-0-ás végeredményt. Csapatunknak van lehetősége a javításra, ugyanis szerdán 20 órától ismét összecsapnak a felek Madridban. Sito Rivera szerint a vereség ellenére helytállt a csapat, és külön örült annak, hogy a szünet után is megmaradt a válogatott tartása. - Úgy érzem, hogy a mai napon a vereség ellenére keményen dolgoztak a lányok, a második félidei játékunkkal elégedett lehettem. Külön örülök, hogy a két új kerettagunk, Tóth Barbara és Tell Zsófia is helytállt a mérkőzésen. Kijött a különbség a két csapat között, jelenleg a spanyolok jóval előrébb járnak nálunk, a holnapi mérkőzésen is a tisztes helytállás lehet a célunk - mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak. Spanyolország-Magyarország 6-0 (5-0) Madrid, Pabellón La Estación de Navalcarnero. Játékvezetők: José Arance García, Ignacio del Olmo Martínez Magyarország: Vincze Anikó - Megyes Ágnes, Ganczer Hajnalka, Varga Adél, Szekér Anita  Cserék: Hargas Annamária, Buchmüller Petra, Kovács Alíz, Bernáth Csilla, Tell Zsófia, Tóth Barbara, Radics Ágnes Edző: Sito Rivera Spanyolország: Belén; Isa García, Anita Luján, Peque, Vane Sotelo   Cserék: Leti, Isa García, Peque, Consuelo, Carmen, Rebeca, Vane  Góllövők: Erika 8', Vane 14' Iria 15', Vane', Marta Penalver 18', Erika 39'

12195967_968169126572579_4931116259146850288_n

12140766_968169009905924_9175048680401497369_n

     
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink