Sós László bizakodva várja a új szezont
2018.08.21 | 15:29
Sós László bizakodva várja a új szezont Hamarosan kezdődik a 2018-2019-es bajnoki évad, amely előtt jó néhány változás történt az Újpest Futsalnál is, amely főleg a felnőtt csapatot érinti. A tavalyi szezonban bár kieső helyen végeztek a bajnokságban, több együttes sem vállalta az indulást (így a Dunakeszi Kinizsi és a Gyömrő is), ezért felkérték őket az NB II-es indulásra. Az első fordulóban ráadásul mindjárt az NB I-ből kiesett és oda visszajutni vágyó, alaposan megerősödő Ferencvároshoz látogatnak. Ez lesz egyébként a 3. futsal derbi a sportág történetében (az első kettő 2010-11-es évben az NB I-ben zajlott). Az indulást illető döntésről és a csapatot érintő változásokról Sós Lászlóval, a klub elnökével készített interjút az ujpestfutsal.hu: 20430021_10213409929059947_4301772437944848066_n- Nem így szerettük volna megőrizni az NB II-es tagságunkat, de ha már így alakult, élünk a lehetőséggel és indulunk a bajnokságban. Korábban már más csapatokkal is előfordult ez, amelyet követően jó szezont produkáltak. Bízom benne, hogy mi is be tudjuk bizonyítani, hogy helyünk van itt. Milyen szereplést várhatunk a csapattól? - Az NB II-es bajnokság sokat fejlődött az elmúlt években, kiegyensúlyozott párharcokat hoz szinte mindegyik találkozó. Sokat elmond a bajnokságról az, hogy a tavalyi és a tavaly előtti magyar kupa sorozat négyes döntőjében is volt NB II-es csapat, ráadásul mindkettő a keleti-csoportból. Azt egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy hogyan szerepelhetünk, de egyértelmű, hogy a rájátszás felsőházát tűzzük ki magunk elé célnak. Nagyon nehéz lesz. Milyen változásokon esett át a csapat, vannak-e lehetőségek  megerősíteni, illetve ki lesz az edző? - Mivel az NB III-as bajnokság később kezdődött volna  ezért meglehetősen késve, csak a jövő héten tudjuk elkezdeni az edzéseket. Szeptember 3-án pedig már ugye a ferencvárosiak vendégei leszünk. Ráadásul a harmadik vonalba edzővel sem terveztünk, házon belül oldottuk volna meg ezt a feladatot. Az NB II-re azonban mindenképpen szükséges egy szakember bevonása, akivel sikeresek lehetünk. Remélem a héten eldől annak a személye, akivel együtt készülhet és sikeres lehet a csapat. Játékosokat illetően is volt mozgás a tavalyi, főleg tavaszi csapatból jó páran távoztak. Voltak azonban, akik kitartottak az egyesületünk mellett, őket dicséret illeti, ugyanis eltökélt céljuk volt visszajuttatni minket az NB II-be. Most e helyett új célt kell kitűznünk, amely a rájátszás felsőháza lehetne.  Ez azért mindenképpen motiválóbb minden sportoló számára. Néhányan munkahelyi elfoglaltság, vagy nagypályás bajnokság miatt nem tudják vállalni a következő szezont,  de télen lehet becsatlakoznak majd hozzánk, néhányan pedig más egyesülethez távoztak volt edzőjük után. Az érkezők azonban azt gondolom, valamennyien erősítést jelentenek majd. Ezt azonban majd a pályán bizonyítani is kell. Illetve folynak megbeszélések még lehetséges érkezőkkel kapcsolatban is. Nézem, figyelem a jelenlegi keret lelkesedését, mindenki motiváltnak tűnik, ha ez így marad, akkor lesz okunk örömre a szezon folyamán. Üdvözítő lenne egy jó rajt, de nehéznek tűnik, főleg annak tükrében, hogy mondom még egy közös edzés sincs a lábakban. Kicsit fejest ugrottunk a mélyvízbe ezzel az indulással, remélem megtanulunk úszni. Egy biztos, hosszú lesz a szezon és lesz időnk összeállni a rájátszásra. Ami még fontos információ szurkolók számára, hogy a hazai pályánk továbbra is Budakalászi Sportcsarnok lesz, a hazai mérkőzések időpontja pedig várhatóan 20:50-es kezdési időpont. A csapatot érintő eddigi változások: Távozott: Szenyita Lászó, Vadászi Eduard, Járóka Richárd, Kanalas László, Simon Péter /mint játékos, és felnőtt edző/(valamennyien a CsakaCselbe), Szűcs Attila (Szigetszentmiklós), Széki Attila (Kazincbarcika) Érkezett: Horváth László (Gyömrő), Dollinger Gyula (Törökbálint) Graeser Krisztián (1 év kihagyás után a Kastélydombból), Huszty Dániel (5 év kihagyás után kezdi újra), Altsach András (REAC), Kiss Norbert, Széchenyi Zsombor (utánpótlásból)  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink