Sorsoltak az NBI rájátszására!
2022.02.04 | 12:32
Sorsoltak az NBI rájátszására!

Péntek délelőtt elkészítették a rájátszás menetét az MLSZ székházában. A lebonyolítás az elmúlt évekhez hasonló. A felsőházban két kört játszanak a csapatok, majd az első és a második helyezett játssza a bajnoki döntőt, míg a harmadik negyedik a bronzéremért küzd meg. Ami az alsóházat illeti, a két kör után az utolsó két helyezett nem kiesik automatikusan, hanem osztályozót játszik az NBII második helyezettjével. Hogy ki kapja a keleti és ki a nyugati ezüstérmest a másodosztályból, azt sorsolással döntik el.

A sorsolás úgy hozta,  ahogy az alapszakasz, úgy a felsőházi rájátszás is Veszprém – Haladás rangadóval indul. A forduló másik meccsén az Újpest fogadja a Debrecent, míg a Berettyóújfalu a szabadnapos.

Az alsóházban az Aramis a Nyírgyulajhoz látogat, míg a másik párosításban a Kistarcsa fogadja a TF-t, ami egy sorsdöntő meccs is lehet rögtön a legelején. Itt a Kecskemét pihen az első körben.

Az első mérkőzés az átigazolási időszak utolsó napján, február 14-én, míg a 10. forduló május 23-án lesz.

1. forduló:

VESZPRÉM FUTSAL – HALADÁS VSE

ÚJPEST FC-220 VOLT – DEAC

Szabadnapos: MVFC BERETTYÓÚJFALU

NYÍRGYULAJ FUTSAL – ARAMIS SE

KISTARCSA FUTSAL – TFSE-BESTRONG

Szabadnapos: SG KECSKEMÉT FUTSAL

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC - B-KERÉP NYÍRBÁTORI SC /NB I. alsóház 10. forduló/
2025.05.26 | 13:46
TFSE TENT BUDASPEST - DEAC // Női Futsal NB I. 1. Helyért
2025.05.24 | 10:53

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2025.07.01 | 22:00
2025.07.01 | 21:46
Férfi válogatott
2025.04.16 | 09:30
2025.04.14 | 21:40
Férfi válogatott
2025.04.10 | 13:00
2025.03.30 | 21:45
Támogatóink

Partnereink