Sorsoltak a női EB-re
2020.02.14 | 10:55
Sorsoltak a női EB-re Tegnap sorsoltak a második Női Futsal Európa Bajnokságra, melyre 24 ország jelentkezett. Amint arról korábban is irtunk három lépcsőben történik a lebonyolítás. Előselejtező (ebben mi nem veszünk részt), Main Round és a négyes döntő. Magyarország a Main Roundba kapcsolódik be, ahol 16 csapatot sorsolnak négy csoportba. A négy csoportgyőztes játszik a Final Fourban majd 2021. február 11-14 között. Csoportellenfeleink közül az oroszok lesznek a legerősebbek, bár előnyünk, hogy nagyon jól ismerjük őket, és képesek vagyunk szoros, ki-ki meccsre is egy mérkőzésen ellenük. A másik ellenfelünk az a belorusz csapat, melyet az első EB selejtezőn nagy csatában tudtunk legyőzni egy góllal, amelyiket Szabó Bogi a 37 percben lőtt. Ha figyelembe vesszük,, hogy hazai pályán kell játszanunk ellenük (rendezők lesznek) akkor bizony nem mehetünk biztosra ellenük sem. A harmadik ellenfél az előselejtezőkből érkezik majd, és nagy valószínűséggel az a Hollandia lesz, aki nagypályán futball-nagyhatalomnak számít, és ez kihat a futsalra is, bár női szinten ők még most ismerkednek ezzel a sportággal. Összegezve az esélyeket nagy feladat vár a Dombó lányokra, és bizony nagyon nehéz lesz a csoportunk, melynek időpontja 2020. szeptember 1-6, helyszín Fehéroroszország. Megkérdeztük az esélyekről a csapat több tagját, melyet rövidesen közlünk.
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink