Sorsolásra várva! Magyar kupa – Final four
2016.01.25 | 20:14
Sorsolásra várva! Magyar kupa – Final four   Kedden délelőtt fény derül az MLSZ székházában, hogy melyik csapat kivel találkozik a magyar kupa elődöntőjében. Együtt sorsolják a férfi, illetve a női csapatokat is. A final fourra Gyöngyösön kerül sor, február 20-21. A hagyományok megfelelően szombaton rendezik az elődöntőket, míg a döntőket vasárnap. Első ízben fordul elő, hogy a legjobb négy között másodosztályú csapat is érdekelt. Ez a bravúr a Ferencvárosnak sikerült, aki ezzel történelmet írt. Első NBII-es csapatként elődöntőzhet, ráadásul ezzel elérték a legjobb eredményüket a kupában. A négy között még egy újonc található, a Dunaferr személyében. A dunaújvárosiak bejutása nem akkora meglepetés, hiszen komoly játékerőt képviselnek, ami a bajnoki helyezésük is mutatja. Az esélyek a címvédő ETO sikerét sejtetik, de a Dunaferr a bizonyíték rá, hogy ők sem legyőzhetetlenek, főleg nem egy találkozón, hiszen a bajnokságban sikerült Fehér Zsolt fiainak megverni őket. Ehhez a Mezei-Vill is közel járt ősszel, így kijelenthető, hogy abszolút nyílt a kupagyőztes kiléte. Az első osztályú csapatok java része a Fradit szeretné kapni, de biztosra vehető, hogy Fehér Krisztián ellen is meg kell keményen küzdeni a döntőbe jutásért. Ami még érdekesség, hogy ekkora szurkolótáborral rendelkező együttes nem jutott még be a final fourba, mint a zöld-fehéreké. A kérdés mennyien utaznak el Gyöngyösre. A Fradi tábor ereje sok mindenre képes, amit bizonyítottak a Göcsej elleni párharc zalaegerszegi mérkőzésén. Tavaly az elődöntőben találkozott az MVFC és az ETO, ahol végül a győriek kerültek a fináléba, ahol a Veszprémet győzték le magabiztosan. Turzó-J.-172x172Turzó József, az MVFC mestere: - Azt hiszem, mindenkinek van kívánság listája könnyebb - nehezebb ellenfél, de számomra (remélem számunkra) céljaink komolyak ebben az évben. Emiatt nincs "kedvenc" csapat, bárkit kapunk döntőt akarunk játszani, és mivel mindenkiben ilyen vágy fogalmazódik meg ezért nincs könnyű ellenfél, ahol egyetlen - remélhetőleg kettő - mérkőzésen kell a legjobbat nyújtani mindenkinek. Nagyon fontos, hogy tudjuk vizualizálni a célt, de ne felejtsük azt, az ellenfeleink is látni fogják. Tehát csak magunkra koncentrálunk, hogy a legjobb tudásunkat tudjuk megmutatni, a négyes döntőn minden futsalt szerető ember számára, kiemelten szurkolóinknak. Fehér-Zsolt-vezetőező Fehér Zsolt, a Dunaferr mestere: - Örülünk neki, hogy bejutottunk a négyes döntőbe! Nagyon nehéz párharcon vagyunk túl. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a nagy esélyesei annak, hogy hozzánk kerüljön a kupa! Ettől függetlenül megpróbálunk a legjobban felkészülni majd! Azt gondolom, egy mérkőzésen sok minden előfordulhat. Nagyon várjuk a keddi sorsolást. ea457adccaa9e569cff05de9b4f3b04d Lódi Tamás, az ETO csapatkapitánya: - Gondolom, nem árulok el nagy dolgot azzal, ha azt mondom, szeretnénk megnyerni a kupát, megvédeni a címünket. Természetesen, ahogy az elmúlt években, most is nehéz dolgunk lesz. Nincs kifejezetten kívánságunk, hogy kivel játszunk. Talán annyi, hogy az újvárosiaknak visszavágnánk a bajnoki vereségért. Az már mindegy, hogy akár az elődöntőben akár a döntőben történik mindez. Akárkit is kapunk, kellőképpen fel fogunk készülni. Fehér-KrisztiánFehér Krisztián, a Ferencváros csapatkapitánya: - Óriási dolog, hogy idáig eljutottunk. Egyrészt, mert először jutott el idáig másodosztályú csapat, illetve a Fradi sem jutott még be ezt megelőzően a négyes döntőbe. Sokan úgy vannak vele, hogy már jutalomjáték lesz nekünk, és hogy nincs rajtunk teher, de nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország legnépszerűbb klubját képviseljük, ami igen nagy felelősség. Ezt az elmúlt sikerek alapján eléggé érezzük, ami tovább hatványozza az erőnket. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de ettől még szeretnénk felborítani a papírformát, és úgy játszani, hogy érdekeltek legyünk vasárnap is.   A hölgyeknél ebben az évben eléggé átrendeződtek az erőviszonyok. Az idei szezonban megtörhet az Astra hegemóniája, legalábbis ami a bajnokságot illeti. A kupában viszont még javíthatnak, megvédhetik címüket. A bajnoki tabella alapján úgy tűnik, a négy legerősebb alakulat jutott a final fourba. A listavezető Tolna, és az őket épp hétvégén legyőző Hajdúböszörmény, illetve az ETO, és a címvédő Astra. A győrieknek még eddig nem sikerült döntőt játszaniuk, de újdonsült trénerükkel, Lódi Tamással hátha összejön. Lódi mesternek nagy rutinja van ezzel kapcsolatosan, hiszen a RÁBA ETO színeiben már többször magasba emelhette a trófeát. Ő az egyetlen egyébként, aki érdekelt mind a férfi, mind a női oldalon. A gyengébbik nemnél első ízben rendeznek négyes döntőt, eddig csak a döntőt rendezték a magyar kupa gála keretein belül. Az esélyeket nehéz megjósolni. A tavalyi finálé hozta az eddigi legszínvonalasabb, és leglátványosabb női mérkőzést, ahol nagy csatában a Kiskunfélegyháza legyőzte a Hajdúböszörményt. Idén is nagy küzdelem várható, legalábbis a csapatok nyilatkozataiból ez jön le. Kiegyenlítettek az erőviszonyok, és egy meccsen sok minden előfordulhat. DSC_0008 Tell Zsófia, a HTE csapatkapitánya: - Természetesen szeretnénk megnyerni a kupát, ez nem kérdés! Négy közel azonos képességű csapat jutott be a final fourba, és szerintem az aznapi forma fog dönteni a mérkőzéseken. Bízom a csapatomban és remélem, a tavalyi ezüstérem után, idén mi emelhetjük magasba a serleget a legvégén. Ha választanom kéne, hogy kivel játszunk a döntőbe kerülésért, talán a Győrt mondanám, de bárkit kapunk, nehéz mérkőzés lesz. 3628 Vincze Anikó, a Tolna kapusa: - Úgy gondolom, hogy a négyes döntőbe jutott csapatok közül bármelyik odaérhet a végső győzelemre. Nüanszok, napi forma fog dönteni, és hogy ki bírja jobban a sorozatterhelést, mind fizikálisan, mind fejben, mert 2 nap alatt 2 kemény meccset kell nyerni a végső győzelemhez. Kívánságunk nincs, hogy ki ellen szeretnék az elődöntőben játszani, inkább izgalommal várja a csapat a sorsolást. szabo_boglarka Szabó Bogi, az Astra csapatkapitánya: - Úgy gondolom, hogy a négy legjobb csapat került a final fourba, így mar az elődöntök is nagyon izgalmasak lesznek. Természetesen szeretnénk megvédeni címünket akár negyed gyére is, de most lesz a legnehezebb. Nem csak azért, mert megvédeni a kupát mindig nehezebb, hanem mert szerintem az erőviszonyok most nagyon kiegyenlítődtek. Az biztos, hogy jó meccsek lesznek, és mi mindent megfogunk tenni azért, hogy nálunk maradjon még egy évre. Egy biztos, nem adjuk könnyen oda. 12606830_1117519811605018_1455766264_nSzórádi Nikolett, az ETO alapembere: - Az elmúlt években sajnos egyszer sem jutottunk a legjobb négy közé a kupában. Most nagyon örülünk, hogy ez sikerült és természetesen a cél az hogy megnyerjük. Egyre több dolgot tanulunk edzéseken, nyilván tudom , hogy sok idő kell, hogy berögzüljön, de remélem már a final fourban meghozza gyümölcsét. Négy erős, szinte azonos képességű csapat áll egymással szemben. Szerintem az fog nyerni, aki épp jobb formában van. Úgy gondolom, mindegy kit kapunk az elődöntőben, mindenképp nehéz mérkőzés vár ránk. Harcos és izgalmas összecsapások lesznek, de bízom a minél jobb szereplésben. A holnap, 2016.01.26-án, 10.00-or tartandó sorsolásról azonnal tudósítjuk olvasóinkat.  
Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink