Sorsdöntő összecsapás a Népligetben!
2020.02.14 | 11:56
Sorsdöntő összecsapás a Népligetben!  Két mérkőzést játszanak ma este az utolsó alapszakaszbeli fordulóban. Lássuk az esélyeket!   FTC-FISHER KLÍMA – NYÍRGYULAJ KSE 20:00 Népliget, Elek Gyula Aréna A záró forduló nagy kérdése, hogy kié lesz végül a felsőházat érő ötödik hely. A legegyszerűbb helyzetben a Ferencváros van, hiszen egyedül nekik van a saját kezükben a sorsuk. Az utolsó két forduló alatt három pontot kell szerezniük, és nem kell számolgatniuk. Ez az előző játéknapon nem sikerült, hiszen döntetlenre végeztek a Veszprém vendégeként, egy izgalmas, fordulatos meccsen, ahol másfél perc választotta el őket a győzelemtől. Most itt az utolsó lehetőség a javításra. „Mindössze” annyi a dolguk, hogy hazai környezetben legyőzik a Nyírgyulajt. A vendégek számára már régebben „véget ért” az alapszakasz, hiszen korábban eldőlt, hogy a harmadik helyről várhatják majd a rájátszást. Ez meglátszott hétfői meccsükön is, ahol finoman szólva nem voltak motiváltak, amit az Újváros kihasznált, életben tartva reményeit. A vendégcsapat dolgát nehezíti, hogy sok a hiányzójuk. Sántát műtötték, Siska piros lapos eltiltását tölti, Lapa Serhil begyűjtötte ötödik sárgáját, és mellettük még kérdéses Csoma Alpár játéka is. Ráadásul a Lovas legénység elmúlt négy meccsét elveszítette, míg a Fradi 10 pontot szerzett ugyanennyi találkozóból. Ezek ismeretében a fővárosiak a találkozó esélyesei, akik legerősebb összeállításban várják a sorsdöntő estét.

 

MVFC BERETTYÓÚJFALU – ARAMIS SE

18:30 Berettyóújfalu, Pálfy István Rendezvénycsarnok

Tét nélküli összecsapásra utazik az Aramis az alapszakasz-győztes otthonába. A Mezei-Vill, ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot legutóbb Csömörön, amivel biztosan az első helyen zárja az alapszakaszt. Most már csak az a kérdés, hogy mindezt veretlenül teszi-e. A budaörsiek számára sincs különösebben tétje az estének, hiszen már januárban eldőlt, hogy a felsőházban folytathatják a rájátszást. Ezek ismeretében egy jó hangulatú, sportszerű meccsre van kilátás, ahol a vendégek mestere, Moga Lóránt először látogat volt csapatához. Az esélyek egyértelműen a vendéglátók mellett szólnak.

 

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2023.12.08, stream)
2023.12.08 | 10:57
ÉLŐ közvetítés! SG Kecskemét Futsal Club - Haladás VSE
2023.12.07 | 13:16

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.12.03 | 16:45
2023.11.20 | 08:45
2023.11.19 | 08:15
2023.11.15 | 08:14
2023.10.21 | 19:04
2023.10.12 | 10:30
Támogatóink

Partnereink