Sorsdöntő mérkőzés Debrecenben
2019.05.03 | 14:36
Sorsdöntő mérkőzés Debrecenben A DEAC férfi futsalosai az NB1-ben május 3-án, pénteken a Szigetszentmiklóst fogadják 18.30-tól a DESOKBAN. A DEC honlapján Koppányi Szabolcs kérdezte Elek Gergő edzőt, aki nem akarja elmismásolni a tét nagyságát, sőt, kimondottan elvárja játékosaitól, hogy ennek tudatában játsszanak, s nyerjenek. 1. A pénteki meccs hosszú idő óta az első bajnokija a DEAC-nak, s ugyanúgy egy fontos mérföldkő a bajnokságban, mint volt az idegenbeli volt Szigetszentmiklóson. Azt akkor végül elveszítettük, bár sok helyzetet kihagyva. Most ismét a miklósiak következnek. Mennyire érzed a terhet a játékosokon, vagy sikerült levenni róluk ezt? 2. Aktuális ellenfelünket le lehetne szakítani kicsit, egy győzelemmel, illetve ráközelíteni nagyon a Dunaferre. Milyen kerettel, nehézségekkel és reményekkel várjuk a holnapi összecsapást? ELEK GERGŐ: 1. Az idegenbeli mérkőzés nem volt mérföldkő, ez most az. Mindenáron nyernünk kell, hogy a kiesés réme eltűnjön az életünkből. Nem szeretném levenni a terhet a játékosokról, ezt tudniuk kell kezelni! Sőt kifejezetten szeretném, hogy tudatosuljon bennük, hogy élet-halál harcot vívunk, ezáltal a maximumot hozzák ki magukból, nincs spórolás, fel kell szántani a pályát! 2. Ha győzünk, eldől az utolsó hely sorsa, és üldözhetjük a Csömört. Célunk változatlan, az 5. hely megszerzése, amit reálisnak látok. A bronzmeccsre csak matematikai esélyünk van. Esztergomi térhet vissza sérülésből, Rácz ballag, továbbá a szokásos szalagosok fognak hiányozni. A Szigetszentmiklós jelenleg 1 ponttal van a DEAC mögött az NB1 "A" csoportjának utolsó, 5. helyén, egyetlen eddigi sikerüket a bajnokság második szakaszában éppen ellenük érték el.  Haffner György, a Szigetszentmiklós edzője a facebook oldalukon nyilatkozott (klikk a képre):

946f6079-11b9-4059-b3ec-1dca056af544

   A csoport másik mérkőzése: Rubeola FC Csömör - MVFC Berettyóújfalu 2019.05.03 18:45, Csömöri Sportcsarnok          
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - Újpest FC - 220VOLT (2023.02.03, stream)
2023.02.02 | 23:57
Haladás VSE - ELTE-BEAC Élő közvetítés, 18:30
2023.01.30 | 14:03

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.01.28 | 09:38
2023.01.24 | 18:02
2023.01.24 | 15:30
2023.01.15 | 21:30
2023.01.14 | 08:00
2023.01.13 | 05:02
Támogatóink

Partnereink