SOK-SOK HELYZET, KÉT-KÉT GÓL
2016.05.16 | 23:48
SOK-SOK HELYZET, KÉT-KÉT GÓL Megosztozott a pontokon a Veszprém és a vendég Nyírgyulaj a futsal NB I felső házi rájátszásának hétfői játéknapján. „Alsóházi” rangadó a felsőházban: a rájátszás ötödik fordulójában az eddig egy pontot szerző Nyírgyulajt fogadta a négy meccséből négyet elvesztő Veszprém. Madarász János vezetőedző az elmúlt hetekhez hasonlóan ezúttal sem tudta a legerősebb csapatát pályára küldeni, Tatai Józsefre ugyanis eltiltás, Gulyás Márkra pedig sérülés miatt nem számíthatott. Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra! Leginkább mezőnyben folyt a játék a mérkőzés első szakaszában, jelentősebb helyzetet egyik fél sem jegyezhetett fel. A 10. percben aztán Bognár kíméletlenül kihasználta a vendégek hibáját: kilenc méterre a kaputól labdát szerezett, majd azonnal a hálóba is lőtte azt (1-0). Némileg váratlanul érkezett a nyírségiek válasza: Pálvölgyi a hatméteres előterében mellel levette a játékszert, majd szép mozdulattal kilőtte a jobbalsó sarkot (1-1). A folytatásban a Veszprém birtokolta többet a játékszert, de nem sikerült ismét vezetéshez jutnia. A nyírségieknek is adódott egy-egy próbálkozásuk, azonban nem tudtak túljárni Sárdi eszén. Vendég rohamokkal kezdődött a második felvonás, ám Sárdi továbbra is magabiztosan őrizte portáját. Öt perc telt el, amikor Németh végezhetett el ígéretes szabadrúgást 11 méterre a vendég kaputól, az életerős lövés azonban a bal kapufa mellé szállt. Nem sokkal később a Nyírgyulaj könyvelhetett el kapufát egy távoli bombát követően. Sorra alakították ki helyzetiket a felek, de a kapusok mindkét oldalán remekül állták a sarat. Az utolsó hét percre a rivális játékos-edzője, a sokszoros válogatott Lovas is beállt, együttese pedig átállt az öt a négy elleni játékra. Igaz, a vezető góljukat már létszámazonosságnál szerezték: öttel a vége előtt Kondás emelt szépen a kapuba (1-2). Nem sokkal később Kovács kapta meg a második sárga lapját, s az azzal járó pirosat, miután felrúgta Tart. A Veszprém pedig élt a létszámfölény adta lehetőséggel, s Lovas öngóljával egyenlített (2-2). Az 1. FCV a végjátékban vészkapussal támadott, nagy nyomás alá helyzet ellenfelét, ám az állás már nem változott. Futsal NB I felsőházi rájátszás, 5. forduló: 1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 2-2 (1-1) Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Wittner, Pápai). Veszprém: Sárdi – Finta, Tar, Gunther, Boromisza G. Csere: Schmidmajer, Spandler (kapusok), Németh, Püspök, Vas, Bognár. Vezetőedző: Madarász János. Nyírgyulaj: Kriston – Kondás, Siska, Nagy I., Faragó. Csere: Végső (kapus), Pálvölgyi, Fekete, Kovács I., Varga, Tóth, Szép, Lovas. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gólszerzők: Bognár (10.), Lovas (38. – öngól), ill. Pálvölgyi (14.), Kondás (35.). Piros lap: Kovács I. (37.). 1111Madarász János: – A játékunkkal nem volt problémám, a helyzetkihasználással annál több. A játékosaim becsülettel küzdöttek, helyzetbe is kerültek, de azok zömét a kapusba rúgták. Úgy fogom fel, hogy a születésnapomra kaptam egy pontot. Kollázsok16Lovas Norbert: – Igazságos döntetlen született. Ellenfelünkhöz hasonlóan, nekünk is megvoltak a helyzeteink, azonban a kapu előtt nem koncentráltunk kellően. Ennek ellenére jó meccset játszott a két alakulat, melyek véleményem szerint hasonló játékerőt képviselnek jelenleg. Forrás:vehirsport.hu  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink