Simon Ferencet mindenki elismeri, mindenki kedveli, de milyen is Õ, az igazi sportember, mit tudunk róla, honnan indult, mi motiválja?Tudjuk, hogy Budapesten születtél. Hogyan teltek a gyerekkorod a "60-as években?
Budapesten születtem, de mindössze csak három éves koromig laktunk a fõvárosban. Erre az idõszakra nem igazán emlékszem vissza, de többször meglátogattam a József krt. 41. sz. házban a régi lakásunkat. Szüleim Mözsön építettek családi házat, a gyerekkoromat itt éltem le, és 1982-ig éltem ebben a számomra nagyon kedves faluban. (Késõbb Tolnához csatolták, és ma Tolna város részeként ismert). Itt jártam óvodába, általános iskolába, innen utaztam Szekszárdra a Garay Gimnáziumba, és itt találtam rá életem párjára, akivel 33 éve vagyunk házasok (csak a szembe szomszédig kellett elmennem). Ma is lokálpatrióta vagyok, nem véletlen az egyesület nevében a „Mözs" név használata.
Mikortól kezdõdött a kapcsolatod a labdarúgással?
Mint általában minden fiú, a grundon kezdtünk el focizni. Tavasztól õszig, amikor csak lehetett fociztunk. A falu két végén voltak a grundok, a nagy stadionokról neveztük el õket.
Az általános iskolai hagyományok miatt azonban kézilabdáztam. Általános iskolásként az akkori Úttörõ Olimpiákon szerepeltünk sikerrel, majd középiskolásként a Mözsi TSZ SK-ban játszottam, büszke vagyok az 1973/1974 megye bajnoki címre, és az OIK (Országos Ifjúsági Kupa) gyõri országos döntõjére, ahol a Gyõri ETO, a Vasas és a Szondi SE voltak az ellenfeleink.
Guggoló sor balról harmadik
Katona koromban pedig a Szabadszállás honvéd csapatával (több, akkori ifjúsági válogatottal) a megyei I. osztályban játszottam.Labdarúgóként elõször hivatalosan a gimnázium csapatában léptem pályára a középiskolás bajnokságban (Szentes Lázárral együtt focizhattam). Akkor megkeresett a Szekszárdi Dózsa akkori ifi edzõje, de maradtam a kézilabdánál, a foci továbbra is csak kedvtelés maradt.
Sportvezetõként (edzõként) a fõiskolán mutatkoztam be elõször, amikor utolsó évesként nõi foci csapatot szerveztem a „postás" lányokból, és megküzdhettünk a tolna megyei nõi bajnokság éllovasával, az MMG csapatával.
A fõiskolai éveidet Gyõrben töltötted. Milyen volt ott?
Talán életem legszebb idõszaka volt. A fõiskola (ma Széchenyi Egyetem) gépjármû üzemi szakán szereztem üzemmérnöki diplomát. Fiatalok voltunk, szabadok, kötetlenek. Rengeteg élmény kapcsolódik ezekhez az évekhez. Természetesen a foci most sem maradhatott el, többször hajnalig rúgtuk a bõrt a kollégium beton pályáján. Néhányszor elõadás helyett az akkor nem rég épült Sportcsarnokba szöktünk ki játszani. Nagypályán is fociztunk. Egy alkalommal az ETO tizenévesei ellen is játszottunk, kaptunk is egy rendes zakót, de egyetlen gólunkat én szereztem, és erre akkor nagyon büszke voltam.
És mint említettem, itt lettem elõször és (majdnem) utoljára edzõ nõi csapatnál.
A fõiskola egykor a kollégium ablakából
Diploma osztás után
Kérlek, mesélj a családodról! Mit tudhatunk róluk? Hogyan kerültél Szekszárdra, ill. Tolnára?
Mint már említettem, 34 éve lesz, hogy megházasodtam. Feleségem (Lujza, vagy ahogy a játékosok hívják „Mamó") 20 évig vállalkozó volt, ma egy multi cég áruházának logisztikai részlegvezetõje. Imádja a sportot, bár Õ maga nem sportolt soha. Amíg anyai szüleink még nem velünk éltek, minden mérkõzésen (nõi NB I) ott volt, a csapat lelki édesanyja, innen kapta a Mamó elnevezést.
Két szép és okos gyermekünk született. Peti fiúnk Budapesten szerzett közgáz diplomát, jelenleg egy kereskedelmi cég kereskedelmi vezetõje, és Budapesten találta meg számításait. Egykori egyesületünkben elnökhelyettesként ténykedett, és volt a valamikori Amatõr Liga Nõi Bizottságának tagja is. Bogi lányunk, talán nem kell bemutatnom a nõi futsal rajongóinak, velünk él és Szekszárdon dolgozik, Õ munka mellett szerzett diplomát.
Elmondhatjuk, hogy sportos család vagyunk.
... ez a kép nemrégen készült...
Sajnos unokánk még nincs, és szomorú, hogy szüleink közül már csak édesanyám él, Õ velünk van. Szekszárdra az akkori munkáltatóm jóvoltából 1982-ben kerültünk, munkáltatói segítséggel sikerült lakást vásárolnunk. Jelenleg is Szekszárdon élünk. Tolnára vállalkozóként kerültem vissza, a „Margaréta" elnevezésû élelmiszerbolt hálózatot mûködtettük feleségemmel az 1990-es években. Ma már csak a sport köt össze a várossal.
Mindig csak a nõi labdarúgás (futsal) felé éreztél elkötelezettséget?
Igen, de ennek története van.
Onnantól, hogy Bogi kislányként 10 évesen egyszer felhívott a vakációja alatt, és kijelentette, hogy focista szeretne lenni, kezdõdött el a sportvezetõi „karrierem.
Bogi
Elõször a Szekszárdi Amazonok csaptában játszott Bogi két évet. Itt kezdte el sportpályafutását Hodován Editke is (ugye milyen nevek?). Igyekeztem vállalkozóként segíteni ezt a csapatot. Két év múlva alapítottam meg a „Margaréta Tolna" csapatát, természetesen Bogira és Editkére építve jó kis csapat alakult, amellyel már a második évben megye bajnokságot nyertünk, és ezt még háromszor megismételtük.
1999 tavaszán már az országos kispályás terem bajnokságban találtuk magunkat. Ez évben alakult meg az elsõ egyesületünk, Tolnai Nõi Labdarúgó Klub elnevezéssel, késõbb ez az egyesület Szekszárdra költözött, és az akkori támogató nevét vette fel.
Két évig tartott a vállalkozóval az együttmûködésünk, nem egyezett a sportról alkotott véleményünk, ezért kiléptem az egyesületbõl, és ezután kezdõdött el a mostani egyesületünk sikertörténete.
Folk Gyuri segítségével, néhány kislánnyal (Bogi, Edit nélkül) vágtunk bele egy új egyesület létrehozásába. 2003-ban indult elõször nyújtott pályán U15 korosztályú lányok részére az MLSZ szervezésében bajnokság, amibe mi is neveztünk, és ahol azóta is minden évben sikeresen szerepel csapatunk.
Ekkor még nem döntöttük el, hogy melyik szakágat választjuk. 2002-ben indult el a felnõtt nõi futsal bajnokság is, amelybe mi 2004-ben kapcsolódtunk be. Ezután határoztuk el, hogy a futsal mellett döntünk, alapvetõen két okból:
- egyrészt az akkori játékos létszám alapján ennek volt realitása,
- másrészt megítélésünk szerint jobban „illik" a nõkhöz ez a szakág (hú, most kapok a nagypályásoktól).
Ezt a véleményemet most is tartom, és nem döntenék másként. Ez a játék élvezhetõ, nézõket vonz, egyszóval szerethetõ. Olyannyira, és ez válasz a kérdésre, 2008-tól a férfi futsallal is elkezdtünk foglalkozni. A szívem csücske azonban továbbra is a nõi futsal marad.
A magánéletedben mivel foglalkozol, és ezt hogyan tudod összeegyeztetni az egyre bõvülõ sportéleti tevékenységeddel?
Igencsak aktuális ez a kérdés. Az egyesület menedzselése, irányítása szabadidõben, munka mellett már régóta ember feletti munkát igényelt. Két éve alkalmazottak foglalkoztatásával próbáltunk enyhíteni a helyzeten, de egy nagyon fontos feladatot nem tudtak megoldani, támogatót találni.
Múlt évtõl a TAO támogatás megjelenésével ez a helyzet tovább „romlott", hiszen a pályázaton nyert összeghez az önrészt is elõ kellett teremteni, ráadásul a pályázati összeg felhasználása, elszámolása is rengeteg adminisztratív feladattal járt.
Múlt év közepén merült fel bennem a gondolat, hogy erre a feladatra fõállásban kell megoldást találnunk. Jobb híján, több hónapos gondolkodást követõen, ez évtõl elvállaltam munkaviszony keretében az egyesület vezetését. Otthagytam az elõzõ munkahelyemet, ahol megbecsülést, biztos jövedelmet kaptam egy piacvezetõ áruház kereskedelmi osztályvezetõjeként. Most a saját munkám sikerétõl (nem pedig a TAO lenyúlásával, ahogy egyik internetes honlapon egy primitív személytõl származó, primitív megnyilvánulása jelent meg) függ az egzisztenciája a családomnak. Hiszek magamban, és úgy érzem meg tudom oldani ezt a feladatot, és sikerül az egyesület mûködését szinten tartani, vagy akár javítani.
Azért remélem, kedvenc idõtöltésemre, a kertészkedésre is marad némi idõm.
Nem mondták még, hogy „õrült" ez a Feri, hogy a nõi futsallal foglakozik?
Ezt a jelzõt nem emlékszem, hogy hallottam volna, de tény, hogy fõleg társadalmi munkában végezve, csak megszállottként lehetett hozzáállni a sporthoz. Most is vannak „õrült" ötleteink. Gyakran mondjuk Folk Gyurival, hogy merjünk nagyot álmodni, és többnyire az álmok meg is valósulnak, kitartó, sok munkával.
A Tolna-Mözs mindig is egy nyugodt, kiegyensúlyozott szigete volt a magyar futsalnak. Rólatok minden jószándékú ember csak jókat mond. Hogyan érted ezt el?
Örülök, ha tényleg ez a vélemény alakult ki az egyesületrõl. A munkahelyeimen vezetõként mindig alapelv volt, hogy hiteles, következetes maradjak. Fogadjam el az eltérõ véleményeket, de ne legyek megalkuvó. Ezen az értékek mentém képzelem el a sportvezetõi tevékenységemet is. Az egyesület elnöksége is olyan személyekbõl tevõdik össze, akik támogatnak ebben. Minden partnerünkkel, más sportegyesület vezetõivel korrekt kapcsolatra törekszünk.
Rohamosan fejlõdik a hazai futsal és ezen belül a nõi vonal is. Véleményed szerint mit érhet el ez a szakág?
Elõttem már többen megfogalmazták, hogy óriási jövõ elõtt áll a nõi futsal. Az elmúlt néhány év igazolta, hogy komoly igény van erre a játékra. Ami a további fejlõdést szolgálhatja, az a nemzetközi megmérettetések lehetõségének megteremtése. Óriási motivációt jelenthetne a játékosoknak a nemzetközi tornákon, kupákon és fõleg a válogatottban való szereplés lehetõsége. Egyetértek azokkal a véleményekkel, hogy jó pozícióban vagyunk, az MLSZ-nek élre kellene állni a kezdeményezéssel, hogy több nemzetközi szereplési lehetõség legyen. Mi a magunk lehetõségeivel igyekszünk a hagyományos Thelena tornával segíteni, és gondolkodunk egy Közép- Európai kupa létrehozásán.
A fejlõdéshez még szükségesnek érzem a szakmai munka javítását, nagyon kellene a futsal edzõképzés.
Nem titok, elmúltál már 30 éves. Ahogyan visszatekintesz, mire vagy büszke az életben, mit csinálnál esetleg másképp?
Semmit. Amúgy sem szeretek foglalkozni a múlttal. Mint minden embernek, nekem is voltak kudarcaim, sikereim. A kudarcokon hamar túlteszem magam, a sikerek pedig megerõsítenek. Pozitív beállítottságú vagyok, és hiszek az elvégzett munkában.
Mire vagyok büszke? Sok mindenre. Elsõsorban a családomra. A munkasikereimre, mert azért abból is akadt néhány, és természetesen a sportban elért eredményekre.
Természetesen büszke vagyok azokra, akik nélkül nem érhettem volna el sikereket a sportvezetõi pályafutásom során. Bogi lányomra, aki nélkül talán sosem ismertem volna meg ezt a csodálatos világot, a futsal világát. Folk Gyurira, akivel együtt építettük fel ezt az egyesületet, az egyesület elnökségi tagjaira, akik igazi partnerként segítik egyesületvezetõ munkámat. Büszke vagyok arra, hogy megismerhettem olyan embereket, mint Krám Lehel tanár úr, aki példaképemmé vált, amikor elkezdtük játszani a teremfocit. Kõrösi Mónika, aki hitet adott abban, hogy a nõi focival érdemes foglakozni, Esterházy Márton, Ragadics Ferenc, akiktõl rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, Kasza János, aki bíztatott, Király Gábor, aki segített és Kozma Mihály, aki legutóbb barátjának szólított...és sorolhatnám azokat a sportvezetõket, edzõket, játékosokat, játékvezetõket akikkel sportbarátság alakult ki közöttünk.
Végül köszönöm, hogy ebben a kiváló sportemberekbõl álló csapatban én is megszólaltattam.
Simon Ferenc
