Simán győzött a légió
2016.09.30 | 12:25
Simán győzött a légió
Elmaradt a bravúr a bajnokságban, mivel az első félidő hetedik percben a már négy gólnál járó, hét idegenlégióst soraiban tudó Győr gyorsan eldöntötte a Dunaferr futsalosai elleni találkozót, melyet végül hatgólos különbséggel, 9-3-ra nyertek meg a vendég zöld-fehérek.
Az alapszakasz előre hozott negyedik fordulójában a tavalyi bajnokot, a Rába ETO együttesét fogadta az ezüstérmes Dunaferr. A két csapat múltjából jó volt emlékezni a tavalyi győri meccsre, amikor a Dunaferr idegenben győzte le a bajnokot. A mostani összecsapás előtt mindkét együttes legjobbjai a nemzeti válogatottakban - felnőtt és U 21-es – szerepeltek. Az utóbbi héten Fehér Zsolt gárdája elszánt, kemény munkával készült a futsal forduló csúcsrangadójára, melyre mindkét fél győzelemmel hangolt. Hosszú Ádám labdaszerzésével és lövésével indult a találkozó, majd Revelandnak kellet kétszer egymás után bravúrral hárítania. A második percben azonban már ő sem tudott csodát tenni, amikor Moura lőtte ki tiszta helyzetből a bal alsót (0-1).  Alig telt el újabb hatvan másodperc, újabb gólt kaptunk, ezúttal Alejandro Vinas volt eredményes (0-2). A villámrajtnak ezzel nem lett vége, hiszen még ugyanabban a minutumban Jaison is betalált (0-3). A válasz Klacsáktól érkezhetett volna, de a győri oldalon a kapufa mentett. Az első percekben a sokkal gyorsabb tempót diktáló, pontos passzokkal operáló vendégek megérdemelt vezetésük birtokában megnyugodtak, de a támadások vezetését nem adták fel. A hetedik percben Seidler és Silva összjátéka után született meg a negyedik vendég találat (0-4), amely után Fehér Zsolt kénytelen volt időt kérni. Villámrajtot vett tehát a tavalyi bajnok, melyet követően megpróbált nagyobb tempóra, és pontosabb összjátékra váltani a Dunaferr, miközben arra is figyelni kellett, hogy ne nyíljon ki a védelem. Horváth Norbert lövése jelezte, hogy feltámadásra kész a hazai csapat, melyet Tóth védett lábbal. A tízedik percben kapust cseréltek, bár Reveland nem tehetett a gólokról, emellett pedig számos védést mutatott be. Hosszú szabadrúgás bombáját ütötte a mezőnybe a győri kapus, majd Vargát húzták vissza a büntetőterület előtt, amely kettőperces előnnyel járt. A labdát jól járató Dunaferr a szépítéshez Horváth, majd Hosszú lövésekor is közel állt, ám Tóth kapus válogatott formát mutatva hárított. A kimaradt emberelőny megbosszulta magát, mert Seidler talált a hazai kapuba (0-5). Horváth lőtt kapu fölé egy ígéretes szóló végén, majd Drahovsky sarokkal vette be kapunkat (0-6). Négy perccel a szünet előtt Schrancz tornáztatta meg Tóthot, majd végre megtörte a jeget, amikor egy szöglet után passzolta jobb belsővel a labdát a hálóba(1-6). Az első húsz perc kegyelemdöfését Alejandro Vinas vitte be, aki egy másodperccel a dudaszó előtt Tóth pontos kidobását gurította a hosszú alsóba (1-7). Szünet után Angulo mester a kezdőjátékosainak pihenőt adott, így kiegyenlítettebb lett a folytatás. Varsányi Áron tolta kapu fölé Seidler távoli bombáját, majd Horváth cikázott végig a vendégek védelmén, de a lövése a palánkon csattant. Schrancz szép kontratámadás végén nem talált kaput, majd ugyancsak ő, majd Németh és Hosszú dolgoztatta meg Alasztics Marcellt. A játéknak ebben a szakaszában kisebb fölénybe kerültek a hazaiak, de eredmény, vagyis újabb gól nélkül. Jaison próbált varázsolni, miután szép mozdulattal emelte fel saját magának lövésre a labdát, majd lőtte azt kapu fölé. Varga, majd Klacsák előtt adódott újabb kecsegtető helyzet, mégis a vendégek örülhettek Alejandro szabadrúgást követő találatának (1-8). Ekkor már a hazai fejekben sem volt minden rendben. A lövések céltalanul mentek kapu fölé, és kimaradt egy ajtó-ablak helyzet is. Schrancz Balázs rutinja kellett ahhoz, hogy nyugodtabbá váljon a hangulat, aki szabadrúgásból szépített (2-8). Jöhetett volna a harmadik is Vargától, ám erős lövése pont a kapust találta el. Ahogy telt az idő, úgy csökkent a játékosok koncentrációja is, amelyből mindkét oldalon több lövés született, de a kapusok hárítani tudtak. Ekkor következett Farkas Balázs játékvezető pillanata, aki a szabályosan szerelő Horváth Norbertet piros lappal kiállította, teljesen jogtalanul, majd a lapok felmutatásába annyira belejött, hogy az újvárosi kispadról Kozmáné Provoda Éva gyúrónkat is kiküldte a teremből. A helyzet igazságtalanságát bizonyítva a vendégek még a szabadrúgást is szándékosan, sportszerűen kapu mellé gurították. Az emberhátrányba kerülő Dunaferr hősiesen védekezett, de Seidler így is betalált (2-9). A végén Schrancz lefordulása érdemelt tapsot, majd az utolsó másodpercekben Hosszú szerezte meg a meccs utolsó gólját (3-9). A Győr ilyen különbséggel is megérdemelten győzött. Dunaferr DUE RENALPIN FC - ETO Futsal Kft 3-9 (1-7) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Játékvezetők: Farkas B - Czene-Joó Á - Kovács G Dunaferr: Reveland Zoltán– Horváth Norbert, Hosszú Ádám 1, Varga Csaba, Klacsák Bence. Cserék: Varsányi Áron – Németh Péter, Schrancz Balázs 2, Fridrich Dávid, Csányi Dávid István, Józsa Tamás, Farkas Erik. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Rába ETO: Tóth Gyula – Calvo Roriguez Juan Ramon, Rei Moura Davide Claudio 1, Constantino Vinas Alejandro 3, Dávid Richárd. Cserék: Alasztics Marcell és Matkovics Gábor – De Ramos Jaison Francisko 1, Drahovsky Thomas, Seindler Michal 3, Silva Felix Francisco Leonardo, Vas Ádám, Bognár Bálint, Sáhó Kristóf. Vezetőedző: Angulo Lopez Marco Antonio. Fehér-Zsolt-vezetőezőFehér Zsolt: - A mai napon az ETO nagyon magas szinten játszott, főleg ami az első félidőt illeti. Voltak lehetőségeink, de azokat Tóth Gyuszi rendre hárította. A második félidőben kicsit magunkra találtunk, de ez is kevésnek bizonyult. marcos-angulo_2016-09-03Marcos Angulo: -Első félidőben tökéletesen játszottunk, a második félidőben úgy játszottunk, hogy a fejünkben ott volt már a Main Round. Juanra is csak hat percet játszottunk, igaz már tökéletes állapotban van, de spóroltunk, hogy pihenni tudjon. Nagyon elégedett vagyok a mérkőzéssel.  - Szárszó Lajos - 
[gallery ids="66359,66361,66363,66366,66368,66369,66372,66375,66377,66378,66381,66383,66384,66387,66390,66391,66394"]
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21
Magyarország - Ausztria (2024.10.05, stream)
2024.10.04 | 20:45

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink