Senkinek se jó döntetlen
2017.02.18 | 21:29
Senkinek se jó döntetlen gggA férfi NB I 16. fordulójából a keleti rangadót játszották le pénteken este, ahol 2-2-es, igazságosnak mondható eredmény született. A mérkőzésnek talán a Nyírgyulaj számára volt nagyobb tétje, a felsőházi rájátszásba kerülést illetően. Persze ez a találkozó mindig is régiós derby marad, már csak a játékosokat illetően is. A találkozó végig döntetlen közeli volt, a Mezei nem tudott többgólos előnyre szert tenni, a Nyírgyulaj viszont csak a döntetlenig tudott zárkózni. A találkozó három piros lapot is hozott, de ezek inkább két-sárgás ítéletek után születtek, nem a találkozó durva jellegéből adódtak.   MVFC-Berettyóújfalu – Nyírgyulaj KSE 2-2 (1-1) Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok MVFC: Mezei – Rábl, Szabó P, Nagy I, Gál I Cserék: Tihanyi, Kvács I, Nagy D, Nagy B, Trencsényi, Harmati, László M Edző: Moga Flávius Lóránt Nyírgyulaj: Végső – Sánta, Siska, ímagy I, Angyalos Cserék: Bákonyi, Faragó, Czerula, Lovas, Orosz, Tóth B, Gömze, Fekete G, Szabó Á Csere: Lovas Norbert Góllövők: Rábl 4’, 33’ illetve Siska 19’, Nagy I 36’ Sárga lap: Trencsényi 21’, Szabó P 36’ illetve Végső 27’ Piros lap: Rábl 38’, Kondás 38’ illetve Sánta 27’ Moga Flavius Lóránd: - Jelesre vizsgáztak a srácok akaratból, de még sok munka vár ránk. Finomítani kell a befejezéseken, mert a helyzetkihasználás kívánnivalót hagy maga után. Lovas Norbert: - A mérkőzés összképe alapján igazságos döntetlen született. Jól játszott a csapat csak sajnos a helyzetkihasználással adódtak újra problémák. Gratulálok a fiuknak, mert egy jó mérkőzésen vannak túl. Sok sikert a Mezei-Villnek.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
Támogatóink

Partnereink