Sárváron lesz a forduló rangadója; tovább menetel az MFA?
2021.10.24 | 22:12
Sárváron lesz a forduló rangadója; tovább menetel az MFA?

Az NB II Nyugati csoportjának hetedik fordulójában a meccsek többségében nehéz megtippelni a győztest, kiélezett találkozókra számíthatunk. Lássuk, mi vár ránk!

Érden indul a forduló, ahol a remek formában lévő MFA a Dunaújvárost fogadja. A hazaiak már a második helyen állnának, ha nem szakadt volna félbe a Nagykanizsa elleni bajnokijuk – remélhetőleg ezúttal nem lesznek gondok a Treff-csarnokkal. A Dunaújváros bár már megszerezte az első győzelmét, a múlt héten ismét botlott, így az utolsó előtti helyen áll. Hazai siker várható, de továbbra is azt érezzük, több van a vendégekben.

A PEAC elvitte a három pontot Tihanyról a múlt héten, míg a Haladás II a kezdeti hibátlan produkció után két vereségen van túl. Ennek ellenére a vendégek az esélyesebbek, várhatóan visszatérnek a győztes útra.

A forduló rangadóját Sárváron rendezik. A hazaiak a múlt héten bravúros győzelmet arattak a Haladás II ellen, amely csapat százszázalékos mérlegét éppen a mostani vendégcsapat, az UTE vette el – amely nem mellesleg továbbra is hibátlan. Ha a lilák ezt a vidéki túrát is győztesen hozzák le, az már tényleg parádés szezonkezdet lesz.

A Nagykanizsa a múlt héten legyőzte a magára találó Dunaújvárost, ezzel a negyedik helyre lépett fel. Az ELTE-nek újabb bajnokiját kellett elhalasztania, eddig két győzelmen és két vereségen van túl, de a két vesztes meccs az első két helyezett ellen jött, így izgalmas találkozóra van kilátás, annak ellenére, hogy a hazai pálya sokat segíthet a Nagykanizsának.

Két rossz formában lévő csapat találkozik Csömörön. A REAC három meccse nyeretlen, míg a Szigetszentmiklós elvesztette előző két találkozóját. Hogy melyik csapat tud javítani a mérlegén, arra most nem mernénk jóslatot mondani.

Ahogy nehéz tippelni a BAK-Maximo–Tihany találkozóval kapcsolatban is. Mert bár a hazai csapat az egyetlen nyeretlen együttes a bajnokságban, most már érik, hogy megszakadjon a rossz szériája, miközben a vendégeknek is csak négy pontjuk van eddig. Ha most sem tud nyerni a BAK, nagy bajba kerül, mert nagyon nehéz a sorsolása ezt követően, de a Tihany is felteheti magának a kérdést: mikor, ha nem most?

FÉRFI FUTSAL NB II NYUGATI CSOPORT, 7. FORDULÓ

19:30 MFA – Dunaújváros
20:00
PEAC – Haladás II
20:00
Sárvár – UTE
20:00
Nagykanizsa – ELTE
20:30
REAC – Szigetszentmiklós
20:45
BAK – Tihany

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05
DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink