Rubeola FC Csömör – 1988 Déli FC 3-2
2015.02.14 | 10:30
Rubeola FC Csömör – 1988 Déli FC 3-2 Rubeola FC Csömör – 1988 Déli FC 3-2 (1-1) Csömör, Játékvezetők: Kujbus L – Szabó F – Szuromi V Rubeola: Horváth – Jenei, Varga, Érsek, Józsa Csere: Tősér, Tihanyi, Szücs, Maruzsi, Gyárfás, Vadászi, Husz, Varsányi, Takó Edző: Takó Csaba 1888 Déli: Gál - Nagy G., Farkas, Sivák, Szeghy, Csere: Kovács Á, Ragadics, Mezőfalvi, Lak, Pászti, Molnár M., Szalay Edző: Sivák Péter – Mezőfalvi Lóránd Góllövők: Maruzsi 16’, Jenei 33’, Varga 38’, illetve Ragadics 17’, Lak 26’ Sárga lap: Érsek, Józsa, illetve Nagy G, Szeghy, Lak, Mezőfalvi Az élet úgy hozta, hogy a Rubeola lett a királycsináló, már ami az NB 1 felsőházba jutását illeti. Ugyanis, ha legyőzi a Vasast az alapszakasz utolsó fordulójában, akkor a Dunaújváros hétfői csabai győzelme esetén megelőzi a Déli FC-t és Szentéék vehetnek részt a felsőházi rájátszásban. Ennyi tét elégnek is bizonyult ahhoz, hogy telt ház legyen a sok csatát megélt csömöri csarnokban, ahol még a lépcsőkön is ültek a nézők. A helyszínen szurkolt a Dunaújváros teljes kerete is, vezetőstől együtt. A mérkőzés lassan csordogált az első félidőben, a csapatok rengeteg hibával, iram nélkül, kivárásra játszottak. Ez a Rubeola részéről volt érthetetlen, hiszen az idősebb Déli játékoskeret ellen a fiataljaival nagyobb sebesség mellet megnőttek volna az esélyeik. Ebben az iramban, kényelmesen játszhatott Nagy G, Sivák, több mint 15 percet az első játékrészben, de Szalay és Mezőfalvi is. Csak a szabálytalanságok gyűltek, és már a 15. percben mindkét csapatnál ötöt jegyezhettünk. Aztán a 16. perc megmozgatta az állóvizet, és Szalay utolsó emberként hibázott, melyet Maruzsi büntetett. 1-0. A vezetést azonban nem tudta megtartani a hazai csapat, mert egy percre rá Ragadics 10 méteresből egalizált. 1-1. A „kis Raga” érdemeit növeli, hogy hideg lábbal értékesítette a büntetőt, mert addig egy percet sem töltött a pályán. A félidőt egy elhibázott Rubeola 10 méteres zárta. A második félidő ott folytatódott, ahol az első befejeződött, bár a Déli felgyorsította a játékot, melynek következtében megérdemelten szerzett vezetést a fiatal Laky lábak közötti átlövésével. 1-2. Ám a mérkőzés még tartogatott fordulatot, és a 33. percben az üresen hagyott Jenei Gál lábai között lőtt a hálóba éles szögből. 2-2. A hazaiak kapitánya megérdemelte ezt a gólt, hiszen kiválóan fogta össze a fiatal játékosokból álló Rubeolát. A döntetlen ebben a pillanatban kevés lett a Délinek a felsőházhoz, és azonnal áttértek az 5-4-es játékra. Jól mozgatták a hazaiakat, de az utolsó passzok pontatlanok voltak, és igazi gólhelyzetig nem jutottak el. A végén Szalay ismét eltoporgott egy labdát utolsó emberként, és az erőszakos Varga Csaba megszerezte a győztes gólt a Rubeola számára. 3-2. Felrobbant a csarnok a jelenlévő dunaújvárosiak örömködésétől, és bizony ilyet rég hallott a csömöri csarnok. Ezzel a felsőházba kerülés már a Dunaújváros kezébe került, de ehhez le kellene győznie a Békéscsabát hétfőn idegenben. A papírforma mellettük szól, de a futsalban minden lehetséges. Takó Csaba: Nem volt egyszerű felkészülni a mérkőzésre, mivel több kulcsemberünk is betegséggel bajlódott a hét során. Ennek ellenére nem nyújtottunk rossz teljesítményt, és a jobb erőállapotunknak köszönhetően megnyertük a mérkőzést. Nem örülök, hogy mi lettünk a „mérleg nyelve”, és emiatt több feszültség volt a mérkőzésben, mint kellett volna., de pozitívum, hogy egyik oldalon sem sérült meg senki. Kis János: a Kánaán nem a XIII. kerületben van, de a tisztességünk és az anyagi lehetőségeinkhez képest minden dicséretet megérdemelnek a játékosaink! Úgy, mint az ellenfelünk odaadó játéka, "ezen" és a bajnokság többi meccsén. Nem ezen a meccsen vesztettük el a felsőházi rájátszást....    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink