Rögtön megvan az első NB I-es pont!
2019.08.27 | 13:59
Rögtön megvan az első NB I-es pont!
Tíz esztendő után újra NBI-es összecsapást láthattak a Messzi István sportcsarnokban a futsal szerelmesei. Az SG Kecskemét Futsal a már öt éve az élvonalban pallérozódó Nyírgyulaj KSE-t látta vendégül az 1. fordulóban. A vendégeknél és a hazaiaknál is voltak hiányzók, ám ez a mérkőzés színvonalára nem nyomta rá a bélyegét. Ahogy azt sejteni lehetett, a kecskemétiek gyors kontrákra építették taktikájukat, így labdabirtoklásban a nyírségiek voltak fölényben. Az első találatnak viszont mégis a hírös városiak örülhettek: Maczelka Gábor szögletből legurított labdáját Rutai Balázs zúdította a léc alá, 1-0. Ezt követően rengeteg helyzetet dolgoztak ki a vendégek, ám Tombácz kapus jó napot fogott ki, olykor pedig még a szerencse is segítette. Rutai és Maczelka többször is helyzetbe került veszélyes ellentámadások után, gól azonban nem született, így maradt az egygólos előny a szünetre. 69149207_2690346684333224_1914147837268983808_n Nyírgyulaji kapufával indult a második játékrész, majd gyorsan ketten is besárgultak hazai oldalon. A kiválóan játszó Rutai lövését védte aztán Pallai, majd a 29. percben aztán egy kapu előtti kavarodás után Vass Ottó lövése talált a lábak között utat a kapuba, 1-1. Nem törtek meg Koós Károly tanítványai, sőt ugyanebben a percben visszaszerezték a vezetést. Maczelka volt önzetlen egy labdaszerzés után, Rutai így második találatát jegyezhette már, 1-2. Nem sokáig örülhetett azonban a népes kecskeméti publikum, egy oldalvonalról bepasszolt labdát lőtt Fekete Viktor nagy erővel Tombácz kapujába, 2-2. Eztán időkéréssel kellett lenyugtatni a hazai kedélyeket, kissé kapkodóvá vált ugyanis az SG Kecskemét Futsal játéka. Jót tett a fejmosás, Dobosi kétszer is megszerezhette volna a harmadik hírös városi gólt, de nem járt szerencsével. A végjáték a Nyírgyulajé volt, gólba tartó labdát sikerült a vonalról kivágnia a hazaiaknak, így maradt az igazságosnak mondható 2-2-es döntetlen. 69648082_2690346717666554_3911869441696071680_n 43232189_341603509739265_4559871636047659008_nLovas Norbert vezetőedző (Nyírgyulaj KSE): - Tipikus első fordulós mérkőzés volt, csak néha tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna igazán. Van mit javítanunk, főleg támadásban, befejezésben. A hiányzók remélem minél hamarabb csatlakoznak, szükség lesz rájuk is, hogy a hasonló meccseket megnyerjük. A hazai csapat az egy pontnak jobban örülhet, mint mi. Gratulálok nekik, további sok sikert!     61291344_2634389480120706_35019303610744832_nKoós Károly vezetőedző (SG Kecskemét Futsal): - Nagy boldogság számunkra, hogy sikerrel vettük az első lépést, elégedettek lehetünk az egy pont megszerzésével. A közönséget úgy érzem kiszolgáltuk, szívvel-lélekkel küzdött a csapat. Olykor a szerencse is mellénk pártolt, veszélyes kontráinkkal akár nagyobb meglepetést is okozhattunk volna, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen egy nagyon-nagyon jó Nyírgyulaj ellen sikerült döntetlenre végezni. DSC_5383Kovács József játékos (SG Kecskemét Futsal): - Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, nagyon kellettek ők is a pontszerzéshez! Csapatunk 90%-ának ez volt az első NBI-es meccse, ennek ellenére úgy gondolom, hogy voltak jó periódusaink, küzdöttünk becsülettel, és ez most pontot ért.     SG Kecskemét Futsal – Nyírgyulaj KSE 2-2 (1-0) Férfi futsal NB I., 1. forduló 2019. augusztus 26., hétfő 19:00 Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Gólszerzők: Rutai (5., 29.), illetve Vass (29.), Fekete (30.) Forrás: Scoregoal.hu    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink