Ricardinho - második rész
2016.02.23 | 18:30
4+1=Ricardinho10
Sokat beszéltünk a nagypályás futballról is, hiszen ahogy te is mondtad, és ezzel teljesen egyetértek, egyazon családhoz tartoztok. A könyvedben azt olvastam, hogy a Benfica ragaszkodott ahhoz, hogy részt vegyél a nagypályás futballistákkal egy alapozáson. Te is belekóstolhattál a nagypályás elit futballba, csakúgy, mint a brazil válogatott Falcao, aki a Sao Paulo tagjaként még a Libertadores-kupában is szerepelt. Hogyan alakult az életed a nagypályán, és egyáltalán mi lett ebből a felkérésből?
- Semmi. Nagyon jó idényt zártam a futsalcsapattal, és az akkori edző, a mostani portugál szövetségi kapitány, Fernando Santos eltökélte, hogy elvisz edzőtáborba. Mindezt házon belül beszélte meg, és nem akarta, hogy kitudódjon. Ennek ellenére valaki kiszivárogtatta az ötletet, mai napig sem tudom, hogy ki volt az, a sajtó felkapta az ügyet, és csámcsogott rajta.
- Ricardinho nagypályás babérokra tör!- ilyen, és ehhez hasonló címmel jelentek meg a rólam szóló cikkek, aminek az lett a következménye, hogy a klub elnöke berágott, és azt mondta, már így is elég nagy port kavartunk ezzel az egésszel, és maradjak inkább a futsalnal. Ott volt egy lehetőség, ami két másodperc alatt tovaszállt, de nem foglalkozom vele, mert ennek így kellett lennie. A helyemen vagyok, imádom a futsalt, minél több trófeát szeretnék nyerni, és minél több emberrel, szurkolóval meg akarom szerettetni a játékot. Ha boldog arcokat látok a lelátón, én is boldog vagyok. Továbbra is, ahogy te mondtad, megpróbálkozom a lehetetlen cselekkel, hogy legyen miről beszélned a közvetítésed alatt.
Egy igazi világjárónak számítasz a futsal világában, hiszen most Spanyolországban játszol, de megfordultál Oroszországban és Japánban is. Japánban hogyan fogadták a futsal Istenét, mert arrafelé istenítik igazán az olyan különleges egyéniségeket, mint amilyen te vagy.
- Japánból nem számítottam ajánlatra, és bevallom őszintén, nagyon meglepett, amikor megkerestek és szerződést kínáltak. Nem sok mindent tudtam az országról, de az ottani futsalról sem voltak mély ismereteim. Abban az időszakban nagyon sok olasz ajánlatom volt, Spanyolországból is megkerestek, de Japánból olyan megkeresés érkezett, amire nem lehetet nemet mondani, azt a pénzt sehol máshol nem tudtam volna megkeresni. Ezen felül egy igen komoly kihívásnak tartottam a japán kalandot, hiszen mindig is nyitott voltam az új kultúrákra, Japán pedig egy rendkívüli csemegének ígérkezett. A fogadtatás minden várakozásomat felülmúlta, és valóban úgy fogadtak, mint egy istenséget. A csapatnak is jól ment, rengeteg trófeát nyertünk. Minden kétséget kizáróan a Japánban eltöltött éveket tartom életem és pályafutásom legszebb szakaszának.
Mindketten alacsonyak vagyunk, azt szoktam mondani némi iróniát is belekotyvasztva, hogy nálam alacsonyabbat nem nagyon lehet elképzelni. Ezt csak azért mondom, mert abban az időszakban, amikor mi futballoztunk, elkezdtünk játszani, egy igen komoly akadállyal kellett szembenéznünk. Nekem például kerekperec megmondták, hogy miután kicsi vagyok, felejtsem el a futballt, persze, nem felejtettem el, és még a kosárlabdát is kipróbáltam. Nálad ez hogy volt?
- Hasonló cipőben jártam, a könyvemben is elmeséltem a történetet. 10 vagy 11 évesen megjelentem egy toborzón, ahol kijelentették, hogy tehetséges vagyok, ugyanakkor az alacsony termetem miatt sok jóra ne számítsak ezen a pályán. Nagyon el voltam keseredve, hiszen az volt az érzésem, hogy elvették a kedvenc játékomat, de szerencsére összehozott a sors egy edzővel, egy hölggyel, aki bátorított, és azt mondta, ne adjam fel, csak a tehetség számít, az odaadás, a munka, és nem az, hogy hány centi vagyok. Mindegy, hogy melyik sportágat választom, a futsalt, esetleg a futballt, adjam ki magamból a maximumot, mert én a játékra születtem, és a labda lesz az útitársam. Hálával tartozom ennek a hölgynek és azoknak is, akik eltanácsoltak, mondván, hogy kicsi vagyok, minthogy ők adtak nekem erőt, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. Nekik köszönhetem, hogy a világ legjobbja lehettem.
A futballisták sokszor büszkén mesélik, hogy ők nem néznek meccset, nem nézik meg a pályatársakat, te pedig elmondtad, hogy nagyon sok mérkőzést megtekintesz a televízióban, és a Győr meccseit sem hagyod, hagytad ki.
- Rengeteg mérkőzést megnézek a televízióban, vagy interneten.
Ismered a Győr játékosait, tudod például, hogy kik alkotják a csapatot?
- A külföldieket, és főleg a portugálokat. Fabio Aguair ott játszott, és vannak spanyolok is a csapatban, képben vagyok. Az összes BL-mérkőzésüket láttam, a Benfica az utolsó percben egyenlített ellenük néhány évvel ezelőtt, ekkor kezdtem komolyabban figyelni a csapat eredményeit. Követem a portugál, az olasz vagy éppen a japán bajnokság történéseit, sőt, a kínai liga meccseit is figyelemmel kísérem, szeretem tudni, hogy mi van a sportágamban. Minden idegszálammal a futsalra koncentrálok, ennek a sportágnak szenteltem az életem. Azt is megtehetném, hogy lejövök edzeni, megkeresem a pénzemet, aztán üdv. mindenkinek, irány haza a nyugiba. Engem azonban nem ilyen fából faragtak. Reggeltől-estig futsaljátékos vagyok, azaz nem csupán akkor, amikor edzek és játszom, és kiváltképpen nem csupán akkor, amikor fel kell vennem a fizetésemet. Ha továbbra is a világ legjobbja akarok lenni, akkor nem elégedhetek meg azzal, amit tudok, mindenkitől tanulnom kell. Fejben már a Final Four-ra készülök, feltérképezem az ellenfeleket. Tudom, hogyan játszik a Pescara, mert nagyon sok mérkőzésüket láttam, a Jugra Jugorszk meccseit is megnéztem, és a Benficából, volt csapatomból is naprakész vagyok. Amikor kimegyünk a pályára, nem érhetnek meglepetések, mert tudjuk, kivel találjuk magunkat szemben, és mindent tudunk az ellenfélről, aztán, miután ez sport, vagy nyerünk vagy veszítünk, de egyszer sem állunk oda úgy, hogy ne tudnánk, mire képes ellenfél. Felkészültnek kell lenni. Mindig is a világ legjobbja akartam lenni, nem elégedtem meg azzal, hogy ha profi játékos leszek, akkor én már révbe értem, és kész. A legjobb akartam lenni, történelmet akartam írni, nyomot akartam hagyni, mindig is azért dolgoztam, hogy beszéljenek rólam, hogy ne legyek egy a sok közül, hogy rendkívülit alkossak. Feltettem a kérdést magamnak.
-Ricardo, megelégedsz azzal, hogy azt mondják majd rólad, hogy jó voltál, de…?
-Nem, ez nem elég!- vágtam rá azonnal.
Azt akartam, hogy egy olyan kép maradjon meg az emberekben rólam, amire azt mondják, nem lesz még egy ilyen, nem lesz még egy Ricardinho a futsal világában. Azt szeretném, ha évek múlva szóba kerül a nevem, mondják azt, hogy igen, Ricardinho egy igazi profi volt, aki védekezett, aki támadott, aki cselezett, de legfőképpen szerette az embertársait. Ha be akarsz kerülni a történelembe, akkor rendkívülit kell alkotnod, és most mindegy, hogy milyen sportágról beszélünk. Nagyon fontosak az egyéni díjak, de akár hiszed, akár nem, azokra a címekre vagyok a legbüszkébb, amiket a csapattal értem el, mert ilyenkor a közösség minden tagja részesül az örömből, az elismerésből, nem csupán egyvalaki. Ha a világ legjobbja akarsz lenni, akkor mindennap keményen kell dolgoznod, és tanulnod kell a jóktól és a rosszaktól egyaránt, hiszen a rosszaktól megtanulod, hogy mit nem szabad csinálnod soha. Meg kell tanulnod, hogy mit szabad, és mit nem szabad csinálnod, mit kell, és mi az, amit egyáltalán nem. Pályafutásod utolsó edzéséig szerénynek kell maradnod, és igyekezned kell minden edzőtől tanulni valamit, és sose szabad azt gondolnod, hogy te már mindent tudsz, és neked nem tudnak újat mondani. Legyél első a tréningen, és távozz utolsóként. Az edzésen járj az élen a munkában, és ha ezen feltételeknek megfelelsz, akkor valóban úgy mehetsz haza a csarnokból, mint aki jól végezte dolgát. Otthon pedig rá kell pihenned a másnapra, mert megint csak az lehet a célod, semmi más, hogy te legyél a legjobb, ezen kritériumnak próbálok megfelelni a nap 24 órájában. Feltetted a kérdést, hogy úgy kelek-e fel, azzal a tudattal ébredek-e, hogy én vagyok a legjobb, hogy motoszkál-e ez a gondolat bennem? Az igazat megvallva, csak a trófea átvételének másnapján. Ilyenkor azt mondom, Ricardo, tavaly jó munkát végeztél, megérte az erőfeszítéseket, de egy perc alatt már el is felejtem, hogy mi történt az elmúlt szezonban, és egyébként is jönnek a kijózanító pofonok, egy félresikerült edzés, egy gyengébb meccs, egy vereség, egy sérülés. Tudod, az élet!
Sok mindenben igazad van, a munka, az erőfeszítés, az alázat elengedhetetlen, de tehetség nélkül az egész mit sem ér.
- E tekintetben egyetértek veled. A megfelelő adottságok hiányában senki nem lehet sikeres. A világ tele van tehetségtelen futballistákkal, akik maximum a normális szintre tudnak eljutni, ennél feljebb nem. A futsalban különös fontossággal bír a tálentum, a fifika, a finesz.
Mit tudnál tanácsolni annak a magyar srácnak, akik futsalozni szeretne, tetszik neki a játék, de tele van kétségekkel, ami érhető. Sőt, inkább arra kérlek, hogy győzd meg a szülőket, hogy támogassák azokat a fiúkat, lányokat, akik futsalozni szeretnének. A szülő a legjobbat akarja a gyermekének, és bizonyára sokan vannak, akik azt mondják, és sokszor joggal, hogy ebből nem lehet megélni, nem lehet karriert csinálni, bár pont te vagy az, aki a példáddal mindezt megcáfolod, hogy ez a sportág nincs annyira előtérben, hogy kevesen látogatják, stb. Mit üzennél azoknak a szülőknek, akik így gondolkoznak?
- Először is a szülő legyen büszke arra, hogy a gyereke sportol, és most mindegy, hogy a karatét, a kézilabdát vagy a futsalt választotta. Ha egy gyerek azzal áll elő, hogy szerelmes lett a futsalba, és futsalozni akar, akkor valamilyen oka biztos, hogy van, hogy a sportág mellett tette le a voksát. Már az is elegendő indok, hogy szereti és kész, és ezt a játékot szeretné űzni a továbbiakban. Aztán minden a gyerektől függ, és nem a szülőtől, hiszen ha te eldöntötted, hogy futsalozni akarsz, akkor apu vagy anyu mondhat bármit, nem tud lebeszélni. Én eldöntöttem, hogy profi játékos leszek, és mindent ennek az ügynek rendeltem alá. Két év sem telt el, és leigazolt a Benfica. A teljes odaadás a legfontosabb, és teljesen mindegy, mondom, hogy a srác a karatét, a futballt, a kézilabdát vagy a futsalt választja. Ha a futsal mellett teszi le a voksát, akkor tegye oda magát 100%-al, legyen nyitott és sose elégedjen meg azzal, amit tud, és főleg adja szívét-lelkét a pályán. Esélyt se adjon arra, hogy a szurkolók keserű szájízzel beszéljenek róla. A futsal ugyanúgy képes biztosítani a megélhetést, mint bármelyik másik sportág. Mindig előre kell nézni, és sosem szabad azt gondolni, hogy én már mindent megnyertem. Ha megnyered a bajnokságot, ünnepelsz egyet, és mész tovább, mert ott a lehetőség, hogy újabb és újabb bajnokságokat nyerjél. Mindenkinek azt mondom, hogy ne adja fel, minden egyes alkalommal adja ki magából a maximumot. Ha valaki 100%-os odaadással a feladatra koncentrál, akkor a siker sem marad el.
Vannak normális játékosok, ahogy te mondtad, akik végzik a dolgukat, vannak közepesek, gyengék, gyengébbek, és vannak sztárok, rendkívüli képességekkel megáldott sportolók, mint te, ám mégis azok maradnak meg az emberek emlékeztében, akik emberként jobbak, mint amilyen sportolók. Te ezt a kategóriát erősíted, a beszélgetésből eddig kiderült, hogy számodra nagyon fontosak az emberi kapcsolatok.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy így gondolod, nagyon jólesik. Amikor elkezdtem futsalozni, lefekvés előtt mindig arról álmodoztam, hogy egy szép nap bajnok leszek és trófeák vesznek körbe. Ezekkel a gondolatokkal ringattam magam álomba. Az évek során aztán rájöttem arra, hogy az edzők, a társak és az ellenfelek elismerése, dicsérete az igazi titulus. Az, amikor az ellenfél játékosa odamegy hozzád, és azt mondja, Ricardinho, olyan vagy, mint egy gép, te vagy a példaképem, megkaphatom a mezedet? Számomra ez a csúcs, nem a bajnoki cím. Egyszer be fogom fejezni, mert ez így van rendjén, de az emberek nem fognak megfeledkezni rólam: Ricardinhóról mindig is beszélni fognak! Nagyon sok olyan futsaljátékos van, aki számos trófeával gazdagodott pályafutása során, de senki nem beszél róla, és ennek biztos, hogy oka van. Vagy azért, mert nem voltak jó emberek, vagy azért, mert nem úgy álltak hozzá a futsalhoz, a sportágunkhoz, ahogy kellett volna. Mindannyian azért játsszunk, hogy nyerjünk, ám a meccs után ismét emberek vagyunk, és tisztelettel kell viselkednünk az ellenféllel, és főleg szerénynek kell maradnunk, én ezeket tartom a legfontosabbnak a futsalban.
Ricardinho, köszönöm szépen!
Én köszönöm, hogy megkerestetek.
-Farkas Norbert -
