Rangadót nyert az MFA; újabb nagy pofont kapott az UTE
2022.04.12 | 10:20
Rangadót nyert az MFA; újabb nagy pofont kapott az UTE

A férfi futsal NB II Nyugati csoportjának rájátszása a harmadik fordulóban igencsak érdekes eredményeket hozott. A válogatott szünetre megerősödő Haladás II simán legyőzte az UTE-t, így hiába kapott ki ez ELTE, maradt az élen. Győzött a Tihany és a Sárvár is, míg a Dunaújváros idegenben szerzett nagyon fontos három pontot.

FELSŐHÁZ

Méltó volt a forduló rangadója titulushoz a Magyar Futsal Akadémia és az ELTE összecsapása, amely az első félidőben gól nélküli döntetlent hozott. A második játékrész elején előnybe kerültek a hazaiak, de három perccel később jött is az egyenlítő találat. Így a döntés a végjátékra maradt, az utolsó előtti percben egy öngóllal előnybe került az MFA, majd egy perccel később eldöntötte a három pont sorsát. Az egyetemisták a vereségük ellenére maradtak az élen, Tóth Szabolcs együttese viszont feljött a második helyre, egy pontra az éllovastól.

Nagyon szerette volna megszerezni az első felsőházas sikerét a Tihany, és miután látták a vendég REAC keretének mennyiségét és minőségét, nem sok kérdés maradt afelől, hogy hétfőn este örülhetnek a Balaton-partiak. Ennek ellenére 12 percig jól tartották magukat a rákospalotaiak, onnantól kezdve viszont kinyílt a gólzsák, már az első félidőben öttel elmentek a hazaiak, végül a mesterhármast jegyző Csernay Dávid vezérletével 11–3-ra nyertek, és ezzel meg is előzték a hétfői riválisukat.

Benne volt a pakliban, hogy a válogatott szünet miatt erősebb összeállításban utazik a Haladás II az UTE-hoz, ám az NB I-re vágyó liláktól akkor sem számítottunk sima vereségre, ha az egyik legjobbjuk, Czerman Márk eltiltás miatt hiányzott is. A szombathelyiek már a szünetre 5–1-re vezettek, és végül kilenc gólt vágtak, ezzel felléptek a negyedik helyre. Az újpestiek számára még nincs veszve semmi, az ELTE veresége miatt egy pontra van az első hely, de a magabiztos alapszakaszgyőzelem után csalódást keltő a három meccsen szerzett három pont és a –19-es gólkülönbség. A húsvéti szünet alatt lesz idő rendezni a sorokat.

ALSÓHÁZ

Ezúttal nem voltak létszámgondjai idegenben a Szigetszentmiklósnak, az sokkal nagyobb probléma volt, hogy már három perc alatt háromgólos hátrányba került Sárváron. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, bár a második félidő hozott még egy gólváltást, otthon maradt a három pont, így a hazaiak holtversenyben az elsők az alsóházban a PEAC-cal, míg a vendégek az utolsók, négy pontra a bennmaradástól – két hét múlva fontos meccs vár rájuk hazai pályán a BAK ellen.

A másik kiesés ellen menekülő csapatnak, a Dunaújvárosnak is nagyon kellett a három pont idegenben, Facskó Józseféknek pedig sikerült is a bravúr, nyertek Nagykanizsán. A vendégeket két visszatérő játékos, a tripláig jutó Boldizsár Csaba és a duplázó Egejuru Godslove juttatta a győzelemhez, így hiába volt a hazai oldalon is mesterhármast jegyző játékos Takács Dávid személyében, a hazaiak nem tudtak pontot szerezni. Az Újváros ezzel feljött két pontra a még bennmaradó helyen lévő BAK-ra, de a Kanizsa is csak három pontra van tőle, amelynek így szintén maga mögé kell még tekintgetnie a hátralévő fordulókban.

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, RÁJÁTSZÁS 3. FORDULÓ
FELSŐHÁZ

Magyar Futsal Akadémia – ELTE-BEAC 3–1 (Módly M. 2, Dauner (öngól), ill. Spáth)
Tihany – REAC 11–3
(Tar, Bocsev 2, Horváth 2, Körösi, Csernay 3, Tóth, Bencsik, ill. Zilahi, Sztojanovits 2)
UTE – Haladás II 1–9
(Szűcs, ill. Kovács 4, Szalmás 2, Knizs, Horváth, Vatamaniuc-Bartha)

ALSÓHÁZ

Sárvár – Kisép Szigetszentmiklós 4–1 (Halmos 2, Manganelli, Kovács, ill. Szabó)
Nagykanizsa – Dunaújváros 3–6
(Takács 3, ill. Németh, Boldizsár 3, Godslove 2)

Pénteken játszották: BAK – PTE PEAC-B Build&Trade 3–5 (Urbán 2, Bene, ill. Tóth, Udvardi, Vénosz, Bálint 2)

 

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink