Rangadókkal indul a középszakasz!
2019.02.14 | 21:54
Rangadókkal indul a középszakasz! „A” csoport   RUBEOLA FC CSÖMÖR – SZIGETSZENTMIKLÓS FUTSAL 18:45 Csömör, Városi Sportcsarnok Az alapszakasz utolsó fordulójában dőlt el, hogy végül egy csoportba kerül a két együttes. A Csömör legyőzte a BME-t a záró játéknapon, ezzel meg is előzte, így végül a Miklóssal küzdhet meg az ’A’ csoportban, ahol rögtön össze is csapnak. A Rubi csak az egyetemistákat tudta legyőzni az alapszakasz során, ami csalódás lehet a számukra, de ezzel már Takó mesterék sem foglalkoznak, és csak előre tekintenek. Az új játékosokkal úgy gondolják, reális esély nyílhat, hogy megelőzzék a közvetlenül előttük álló ellenfeleket, köztük a Szigetszentmiklóst. Ami a vendégeket illeti, ők is próbáltak erősíteni, leigazolták a Piliscsabától Keresztúri Mártont, aki bevethető lesz péntek este. A találkozó egyébként annak ellenére, hogy csak első forduló, akár sorsdöntő is lehet, hiszen vendéggyőzelem esetén jelentős lehet a különbség. A nagyobb nyomás a Csömörön van, akiknek szinte kötelező a három pont hazai pályán, ha szeretnének elmozdulni az utolsó helyről. Az alapszakasz alapján a vendégcsapat tűnik esélyesebbnek, hiszen mind a kétszer nyerni tudtak, de a Rubi azóta rendezte sorait, és az új igazolásaival jobb teljesítményre lehet képes. A telt ház és jó hangulat garantált, a végeredmény megjósolhatatlan.

 6f3510b2-51d3-47fe-b4b3-26d722b5eff2

DUNAFERR DUE DUTRADE FC – MVFC BERETTYÓÚJFALU 19:00 Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Sok ideje nem volt a csapatoknak a ráhangolódásra, ami a középszakaszt illeti, és egy vérbeli rangadóval folytatódik a bajnokság, ahol akár eldőlhet a csoportgyőztes kiléte. A hozott pontok alapján kettővel vezet a Mezei, így egy győzelemmel rögtön megléphetne. Persze messze még a vége, de azért jelentős előnynek számítana az öt pont különbség. Persze az Újváros nem feltett kézzel várja az összecsapást, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az utolsó nap megszerezték a Fraditól Öreglakit, aki pályára léphet, ha Fehér mester is úgy gondolja. Az alapszakasz őszi utolsó fordulójában találkoztak ebben a leosztásban a felek, és egy igen jó meccset követően döntetlen lett a vége, ami most is jó lehet látatlanban Trencsényiéknek. A két együttes néhány napja pont egymás ellen zárta az alapszakaszt, Berettyóújfaluban, ahol a Mezei-Vill győzedelmeskedett, de abból a találkozóból nehéz kiindulni, hiszen a Dunaferrnél több meghatározó játékos is hiányzott. A bajnokság igazából most kezdődik, és minden hiba végzetes lehet, így egy igen feszült és izgalmas meccsre van kilátás. Az eredmények alapján a vendégek számítanak az esélyesebbnek, de az Újváros hazai pályán egy jó játékkal képes lehet a bravúrra.      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink