Rangadókkal folytatódik az NBI
2022.09.01 | 21:51
Rangadókkal folytatódik az NBI

A válogatott szünet után a harmadik fordulóval folytatódik a bajnokság a férfi élvonalban. Pénteken négy találkozóra is sor került, köztük több rangadóra is, hiszen az Aramis a debrecenieket fogadják, míg a Kecskemét az Újpest vendége lesz. A Veszprémre ismét hosszú utazás vár, míg az újbudai fiatalok a Haladáshoz látogatnak.

NBI, 3. forduló:

Nem ilyen szezonkezdetre számítottak Szombathelyen, még a legpesszimistábbak sem. Két forduló után mindössze egy pontot szereztek. A Nyitófordulóban döntetlen otthon a Kecskemét ellen, majd némileg váratlan vereség Veszprémben. Nem kérdés, hogy javítania kell a címvédőnek, amire minden esélye megvan az újonc ellen. Az MFA az első játéknapon vállalható vereséget szenvedett Berettyóújfaluban, majd jött a szintén újonc Nyíregyháza elleni hazai bemutatkozás, ahol reménykedhettek Tóth Szabolcs fiai a pontszerzésben, vagy akár a győzelemben, de végül kikaptak, így jelenleg pont nélkül állnak. Ami valószínű, hogy nem most fogják ezt megszakítani, hiszen a Hali otthonában vélhetően a tisztes helytállás lehet a cél.

A Veszprémről sokan azt gondolták, hogy jelentősen meggyengült és nem úgy jönnek majd az eredmények, de erre Spandlerék eddig igencsak rácáfoltak. Könnyed siker Nyíregyházán, majd magabiztos győzelem a címvédő Hali ellen, így az élen állnak hibátlanul. Emellett jó hír a számukra, hogy Tatai eltiltása lejárt, így még erősebbek lesznek és nagyobb a variációs lehetősége Fehér mesternek. A jó folytatáshoz ezúttal Nyírbátorban kellene begyűjteni a három pontot, ami nem tűnik könnyűnek. A hazaiak jól rajtoltak a Rubi ellen, de legutóbb kikaptak Kecskeméten.  Szünetig jól tartották magukat, de a fordulás után sima vereséget szenvedtek. Ennek ellenére hazai pályán erősnek tűnik a Nyírbátor, ahol ha a rutinos játékosok jó napot fognak ki, bárki ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára. Érdekes mérkőzésre van kilátás, ami abszolút három esélyes, bár a formák alapján a vendégekre tippelnénk.

 

Két veretlen csapat találkozik Budaörsön a forduló egyik rangadóján. Várhatóan mind a két fél harcban lesz a dobogós helyekért, így igazi hatpontos meccsnek mondható. A DEAC az első fordulóban értékes pontot szerzett Újpesten, majd hozta a kötelezőt otthon az ELTE ellen, így jelenleg négy ponttal állnak a tabellán. Az Aramis a Veszprém mellett még hibátlan, két győzelemmel kezdtek. Szintén hozták a kötelezőt az ELTE ellen, majd legutóbb egy nagy csatában legyőzték a Berettyóújfalut. A budaörsiek jó formában vannak, és önbizalommal telve várhatják a péntek esti összecsapást. Ha sikerül megismételni a legutóbbi teljesítményt, akkor jó esélyük van megőrizni a hibátlan mérleget, de ellenkező esetben az egyetemisták sikere is benne van a pakliban. Szoros meccs várható.

 

Újpesten is rangadóra kerül sor, ahova a Kecskemét látogat, ahol mind a két alakulat veretlen még. A lila-fehérek döntetlennel kezdtek a Debrecen ellen, majd egy jó második félidőnek köszönhetően nyertek a Rubi vendégeként. A Kecskemét értékes pontot szerzett Szombathelyen, majd könnyedén győzte le a Nyírbátort. A nagy kérdés, hogy kinek sikerül jobban a folytatás. Mind a két fél harcban szeretne lenni a dobogóért, így ahogy az előző párharcra, erre is igaz, hogy igazi hatpontos meccs lesz. A lilák tavaly is hazai pályán voltak inkább erősebbek, és talán idén is igaz lesz rájuk. Pál Patrikék viszont Szombathelyen sem ijedtek meg, és vélhetően Újpesten sem fognak. Abszolút három esélyes itt is a mérkőzés, a jobb helyzetkihasználás és a pillanatnyi forma dönthet.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink