Rajtol a férfi másodosztály!
2019.09.02 | 10:27
Rajtol a férfi másodosztály!  Péntek este a Tihany – Érd mérkőzéssel megkezdődött a férfi NBII is, ahol idén 21 csapat küzd két csoportba. Eredetileg 11 alakulat lett volna mind a két csoportban, de időközben a Piliscsaba visszalépett, így nyugaton nem lesz kieső, így csak a feljutó kiléte miatt lehet igazán izgulni. Keleten 11 együttes vág neki a küzdelmeknek, így itt csak egy kieső lesz. Keleten kissé átalakultak az erőviszonyok az elmúlt év(ek)hez képest. A lebonyolítás az idén annyiban változott, hogy a két bajnok automatikusan feljut, nem kell játszania egymással, az egyenesági feljutásért. Férfi NB II, 1. Forduló Keleti csoport ENERGIA SC GYÖNGYÖS - UTE 19:00 Gyöngyös, Városi Sportcsarnok A Gyöngyös jól szerepelt a tavalyi szezonban, közel volt a dobogóhoz is, de végül lecsúsztak la Berkesék. A keret nagyjából együtt maradt, és sikerült egy-két játékost igazolni, így joggal próbálják túlszárnyalni a tavalyi helyezést. A jó rajt fontos, ami meg is lehet az UTE ellen, akik tavaly egyedüliként pont nélkül zárta, és csak a sok visszalépőnek köszönhetik, hogy egyáltalán a másodosztályban kezdhetik meg a küzdelmeket. Remélhetőleg sikerült megerősíteni a keretet, mert a tavalyi szezonhoz hasonló teljesítménynek nem sok értelme lenne. Az előző idényben nyugaton voltak, míg idén keleten próbálkozhatnak meg a jobb eredményekkel.   CSENGER FUTSAL – MVFC BERETTYÓÚJFALU II 19:00 Csenger, Városi sportcsarnok A Csenger jelentősen átalakult, a legfőbb változás, hogy Szilágyi Sándor kiszállt a csapat életéből, ami elég nagy érvágásnak tűnik. Rajta kívül több meghatározó játékos is távozott, így egyelőre úgy tűnik, gyengült a csapat az elmúlt évekhez képest, így kérdés, mire számíthat a csengeri közönség, akik hozzá voltak szokva a jó eredményekhez. Ellenfelük a Mezei fiataljai, akik az elmúlt években sokat fejlődve egyre nagyobb erőt képviselnek a csoportban. Talán most már ők számítanak ennek a párosításnál az esélyesnek.   KINCSEM LOVASPARK SE – KARTAL SE 19:30 Tápiószentmárton, Városi Sportcsarnok A Kincsem egy nagyon rossz tavalyi szezon után csak egy huszáros hajrával tudott bennmaradni, ami után próbálták megerősíteni a keretet. Erre szükség is lesz, mert mint minőségre, mind darabra is kevesen voltak. Amennyiben ez sikerül, idén nyugodtabb szezon elé nézhetnek, és akár a felsőházért is versenyben lehetnek. Ellenfelük a Kartal lesz, ahol viszonylag nagyobb volt a mozgás. A legfontosabb változás, hogy edzőjük, Simon Péter távozott, és helyette Bánfalvi Balázs irányítja a csapatot játékos-edzőként. A mi a keretet illeti, több meghatározó játékos távozott, akik helyére többnyire fiatalok érkeztek, de mellettük jött rutin is, hiszen a Fradiból Szabó Zsolt is őket választotta. Kérdés, hogy a Kartal meg tudja-e ismételni tavalyi dobogós helyezését, amihez fontos lehet egy jó rajt.   KISTARCSAI VSC – MÁDI FC 20:30 Kistarcsa, Városi Sportközpont A Kistarcsánál nem volt nagy mozgás, szinte a tavalyi keretükkel indulnak idén is, így nagyjából ugyan arra a teljesítményre lehet számítani tőlük. Általában hozzák a kötelezőt, és megnehezítik az élcsapatok dolgát, míg idegenben küszködnek a rövid kispaddal. Most hazai pályán kezdhetnek az egyik újonc, a Mád ellen, akiktől nem tudni mire lehet számítani. Egyelőre sötét lónak számítanak, aztán néhány forduló után kiderül, mennyire sikerült felvenni a másodosztály ritmusát.   ÚJPEST-220 VOLT – NYÍRBÁTORI SC 20:50 Budakalász, Városi Sportcsarnok Két olyan csapat találkozik a forduló zárómeccsén, akik jelentősen megerősödtek. Az Újpest idén nagy terveket szövöget, és megcélozza a bajnoki címet és vele együtt a feljutást, de ez nem lesz könnyű. Sok új játékost igazoltak és komoly felkészülést vittek véghez, így bizakodva várhatják a szezont, de mint tudjuk, 32 két bajnoki forduló alatt sok minden történhet. Ami könnyebbség, hogy az idei kiírásnak köszönhetően elég „csak” a csoportot megnyerni a feljutáshoz. Ehhez persze másnak is lesz beleszólása, és lehet, hogy az egyik rivális a Nyírbátor lesz, akik szintén jól erősítettek. Több minőségi játékost sikerült átcsábítani Csengerről, köztük Mándit, akikkel jelentős minőségi javulás várható, amit az első meccsen rögtön bizonyíthatnak is Budakalászon.   Nyugati csoport   SZC FUTSAL KLUB – HALADÁS VSE II. 19:00 Bábolna, Városi Sportcsarnok Nagy volt a változás a hazaiaknál, hiszen a csapat tavaly még ETO néven szerepelt Győrben, és megnyerték a bajnokságot, és a Fradi legyőzve feljutottak az NBI-ben, még is itt kezdik meg a szezont. A klub nem vállalta az első osztályt, és visszaköltözött gyökerei helyszínére, Bábolnára, egy átalakított kerettel. Távozott a sikeredző, Juanra is, aki Szombathelyre tette át a székhelyét. Ezek ismeretében nem lehet tudni, hogy mire lehet számítani tőlük a bajnokságban, ahogy a szombathelyi fiataloknál. A Hali második csapata frissen került fel a harmadosztályból, ahol többnyire saját nevelésű fiatalok játszanak. Nagy kérdés, milyen játékerőt fognak képviselni a nyugati csoportban.   NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB – REAC-SISE 20:00 Nagykanizsa, Zsigmondy sportcsarnok A Kanizsa tavaly épphogy lemaradt a felsőházi rájátszásról, így idén mindenképpen szeretné ott zárni az alapszakaszt és a rájátszásban éremért küzdeni, amire jó esélyük van, hiszen tavalyhoz képest sok rutint szereztek, amivel talán nem buknak el annyi nyerhető meccset, mint az előző idényben. Több eset volt, amikor nyert meccset engedtek ki a kezük közül. Ha idén az ilyen meccseket hozzák, akkor szép szezon előtt állhatnak a Bagó-tanítványok. Ami a REAC-t illeti, ők nem szerepeltek ilyen jól, ki is estek az NBII-ből, és az UTE-hoz hasonlóan csak a visszalépések miatt őrizhették meg a másodosztályú tagságukat. Mivel a versenykiírás alapján hiányzik két csapat, így idén nem kell izgulni a kiesés miatt, de talán Rákospalotán is többre vágynak, mint a kiesés elkerülése, és előrébb lépni a tavalyi szezonhoz képest. A találkozó esélyese a Kanizsa, de nem bízhatják el magukat, ha otthon szeretnék tartani a három pontot.   HIDEGKÚTI SC – TFSE SZERTÁRSPORT.HU 20:30 Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola Érdekes meccsre van kilátás, ahol az újonc találkozik a bajnokesélyessel. A Hidegkút friss feljutóként nem kapott könnyű ellenfelet a rajtra, hiszen az egyetemisták nagy valószínűséggel a bajnoki címre pályáznak. A TF évek óta szeretne bajnokságot nyerni, és talán most reális esélye is adódik. A BME megszűnésével szinte a komplett csapat átjött, Csernai mesterrel együtt, így jó keret alakult ki. Lehet, hogy az NBI szintjét nem ütötték meg, de a másodosztályhoz igen erősnek tűnnek, amivel elérhetik a céljukat.  Ehhez az első lépés a kötelező győzelem a hidegkútiak ellen. Meglepetés lenne, ha a vendéglátók pontot vagy pontokat szereznének. Pénteken játszották: TIHANYI FC – 5 STARS-ÉRDI VSE 1-5 (0-3) Péntek este egy mérkőzéssel megkezdődött az idei szezon, ahol a Tihany fogadta az érdieket. Sokáig kiegyenlített játék folyt a pályán, helyzetekkel mind a két oldalon, de nem tudtak betalálni a csapatok. A játékrész hajrája aztán a vendégeknek sikerült jobban, akik háromszor is betaláltak, így eldőlni látszott a találkozó. A fordulás után szépített a Tihany, de a felzárkózás helyett egy újabb érdi találat következett, amivel el is dőlt a három pont, így a 5 Stars remekül rajtolt.    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink