Pünkösd hétfőn lehet bajnok a TF
2021.05.24 | 13:15
Pünkösd hétfőn lehet bajnok a TF

Két mérkőzést pótolnak pünkösdhétfőn a férfi futsal NB II Nyugati csoportjában. Az elsőn, az UTE – TF rangadón eldőlhet a bajnoki cím sorsa.

Az NB II Nyugati csoportjának felsőházi rájátszása igencsak izgalmasnak ígérkezett. Különösen azt követően, hogy az alapszakaszt már megnyerő TF kétszer is kikapott a korábbi listavezető Haladás II-től. A szombathelyiek tartalékegyüttese azonban „összeesett” a rájátszásra, hozzájárult ehhez az, hogy a kulcsemberek többször is feljátszottak az NB I-es együttesbe, így hamar lemondott a bajnoki címről.

Nagy meglepetésre a rájátszás elején a REAC volt az első számú üldöző, de Rákospalotán is „kipukkadt a lufi”, igaz, nem is ilyen szándékkal mentek a kék-sárgák a folytatásra, ők már azzal elérték a célukat, hogy a legjobb hatba kerültek. A REAC és a Haladás II épp egymás ellen lép pályára hétfő este, de nem ez lesz ennek a napnak a legfőbb találkozója.

Hanem az UTE – TF. A liláknak sok elmaradt meccsük van, így az egyetlen csapat maradt, amelynek még van matematikai esélye befogni az egyetemistákat. Jelenleg 14 pont a különbség, a TF-nek három, az UTE-nak öt meccse van hátra, azaz a listavezetőnek akár egy döntetlen is elég hétfőn ahhoz, hogy már most bebiztosítsa a bajnoki címét és a feljutását.

Az eddigi három párharcon két TF-siker és egy döntetlen született, azaz nagy bravúr kellene Czerman Márkéktól. A lilák ezzel nemcsak hagynának egy kérdőjelet még a Nyugati csoportban, hanem meg is előznék a jelenleg második, két ponttal előrébb álló ELTE-t. Ez a két csapat csütörtökön pótolja majd az elmaradt bajnokiját, egy hétfői UTE-siker után még ezt követően is bajnok lehet a TF, de azért sokkal valószínűbbnek tartjuk, hogy ez már hétfőn biztossá válik, és csütörtökön a két együttes az ezüstéremért csatázik majd.

 

FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSOPORT, PÓTOLT MÉKRŐZÉSEK

  1. forduló, 18:00 UTE – TF SE, UTE Atlétikai Stadion
    4. forduló, 19:30 REAC – Haladás II, Csömöri Sportcsarnok
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink