Potyogtak a gólok Nagykanizsán
2018.09.05 | 14:13
Potyogtak a gólok Nagykanizsán Nyugaton remekül kezdtek az újoncok. Ketten fölényes győzelmet arattak hazai környezetben, míg a Tihany idegenben szerzett pontot, de közel volt a sikerhez is. NAGYKANIZSAI FUTSAL – REAC-SISE 10-6 Nagy izgalommal várták Nagykanizsán a bajnokságot, hiszen egy év után osztályt válthattak Bagó Gáborék. A rutinosnak mondható vendégek kissé gyér létszámmal érkeztek, ami a végére meg is bosszulta magát. Sokáig úgy tűnt, nem bírnak egymással a csapatok. Potyogtak a gólok, a nézők nem unatkoztak, így a második félidő közepén már 8 gólt láthatott a publikum, egyenlő elosztásban. Az utolsó 10 perc a Kanizsának sikerült jobban. Egy vendég rövidzárlatot jól használtak ki, és négy perc alatt négy gólt szereztek. Ekkor még a vendégeknek volt két válasza, amivel úgy tűnt, van visszaút, de nem így történt. A kitámadó fővárosiak újabb két gólt kaptak, ami után magabiztos Nagykanizsa siker a vége, így győzelemmel debütált az újon.

ELTE-BEAC – AIRNERGY FC 0-1 Jelentősen átalakult és erősödött a kerete az egyetemistáknak, így nagy kérdés volt, mire lesz képes a csoport egyik meghatározó csapata ellen. Az Airnergy teljes kerettel érkezett, így jó esélye volt a három pont megszerzésére. A felek nem nagyon találták a góllövő cipőjüket, hiába a helyzetek, nem tudtak betalálni. A második félidőben már látszott, hogy aki megszerzi a vezetést, az nagy lépést tehet a győzelem felé. Ez a vendégeknek sikerült. Egy szögletet követően Szabó Ádám szerezte meg a vezetést a játékrész közepén, ami végül döntőnek bizonyult. A hazaiak küzdöttek az egyenlítésért, de nem tudták bevenni a vendégkaput, így minimális vendéggyőzelemmel ért véget a találkozó.

40862192_861784754020479_7365841802806427648_n

5 STARS – ÉRDI VSE – ETO SZC FUTSAL CLUB 2-8 A forduló párosításánál ez a párharc tűnt a legegyértelműbbnek. A vendégek remekül erősítettek a nyáron, és kijelenthető, hogy a Piliscsabának ők lehetnek az ellenfeleik. A találkozó ennek a fényében alakult. A győriek irányították a találkozót, bár a vendéglátók sokáig jól tartották magukat. Hiába szereztek két gólt is Harnischék, mind a két esetben jött a válasz. A tudáskülönbség a második félidőre ütközött ki. Ekkor már csak az ETO szerzett gólokat, és végül fölényes győzelemmel rajtolt.

40922979_2382098621830343_1955313586972655616_n

TFSE – TIHANYI FC 2-2 A vendégek egy év szünet után tértek vissza a másodosztályba és majdnem tökéletesre vették a bajnoki nyitányt. Viszonylag hamar megszerezték a vezetést, és utána jól őrizték minimális előnyüket. Az egyetemisták képtelenek voltak betalálni, hiába a sok lehetőség. Természetesen a hátrány tudatában jött a hajrára a vészkapusjáték, ami meghozta az eredményt. Sikerült egalizálni. A Csopaki legénység nem elégedett meg az egyenlítéssel, és tovább rohamozott kapus nélkül, némi kockázatot vállalva. A kockáztatás nem jól sült el. Egy labdaszerzést követően a vendégek ismét megszerezték a vezetést, közel kerülve a győzelemhez, de rögtön érkezett a válasz, így végül döntetlen lett a vége. MAGLÓDI TC – UTE 9-2 Az újonc hazaiak jól igazoltak a nyáron, így bizakodva várhatták a rajtot. Ellenfelük az UTE volt, akik igen szűk kerettel érkeztek, ami végül döntőnek bizonyult. A szünetig remekül tartották magukat, de a fordulás után elfáradtak, és a remeklő hazaiak kedvük szerint szerezték a gólókat, fölényes győzelmet aratva. Ha így játszik a Maglód a folytatásban is, sok csapatnak meggyűlhet a baja velük. A Piliscsaba – Pécs összecsapást későbbre halasztották.

01

 
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink