Póta Balázs lesz az Újpest edzője az NB I-ben is
2020.07.13 | 22:35
Póta Balázs lesz az Újpest edzője az NB I-ben is Sós László, az Újpest Futsal Club elnöke nyilatkozott honlapjuknak az első osztályú terveiről, melyből közreadunk néhány fontos részletet. - Hogyan néz majd ki a szakma és a játékosállomány a következő évadra? - Póta Balázs lesz a vezetőedző, nem is merült fel más opció, mellé keresünk majd várhatóan pályaedzőt és kapusedzőt, valamint állandó masszőrt és orvost a csapat mellé. A tavaszi játékoskeretünk szinte egyben marad, már a csapat 95%-ával megállapodtunk. Érkezőként a Fekete ikreket már bejelentettük, reméljük tudják is vállalni az NB I-et, illetve a Rubeola megmaradt játékosainak is lehetőséget kívánunk adni, amennyiben elfogadják az ajánlatunkat. Ezenkívül nézelődni fogunk a piacon, de elsősorban szeretnénk megadni a lehetőséget a meglévő játékosoknak, hogy ki tudjanak teljesedni és bizonyíthassanak. Ennek megfelelően tudunk majd fél szezon után konzekvenciákat levonni, de a szezonkezdésig még sok idő van hátra, várható némi játékosmozgás. Mennyi többletköltséggel és munkával, valamint szigorításokkal jár az NB I az NB II-höz képest? - Az előzetes költségvetéshez képest várhatóan dupláznunk kell a büdzsét, ami nem lesz könnyű. Az NB I-ben azért komolyabb követelményeknek kell megfelelni, és bizonyos TAO támogatottság alól is elesünk. Ilyen például a játékvezetői és versenyeztetési költségek díja, amely jelentősen több lesz. Minden mérkőzést kamerával kell rögzítenünk, amely felkerül egy elemző rendszerbe, továbbá továbbítanunk kell az MTV felé, amelyből összefoglaló készül és az M4 sportcsatorna minden héten sugározza. Ez persze remek reklámlehetőség a klubok számára, illetve a játékosoknak, szponzoroknak is, hiszen lesznek élő közvetítések is. Ezenkívül az MLSZ szabályozza, hogy 23 év felett csak két játékosunk rendelkezhet labdarúgó és futsal játékengedéllyel is, valamint három 21 év alatti játékost is nevezni kell a bajnokságba – ez utóbbival egyébként kifejezetten jól állunk, hiszen fiatal csapatot raktunk össze az elmúlt évben. - Mennyire számít nehéz szezonra? Mi lehet a célkitűzés ezek alapján? Én úgy látom, talán az egyik legerősebb és legizgalmasabb szezon előtt áll a futsal NB I. Ahogy hallom a legtöbb csapat erősödik, sőt légiósokat igazol, már nem csak a playoffra, hanem az alapszakaszra is. Eddig tudomásom szerint csak a Dunaújváros és a Veszprém nem alkalmaz majd légiósokat – ami persze még változhat -, de utóbbinál például komoly válogatott erősítések érkeztek nyáron. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyedül mi leszünk újoncok idén, a többieknek minimum egy, de inkább több éves NB I-es rutinjuk van. Ennek ellenére szeretnénk megragadni a középmezőnyben, amihez nagyon fontos lenne jó rajtot venni. Nagy szükségünk lesz szurkolóink segítségére és kitartására, akik önmaguk is sokat hozzátehetnek a sikeres szezonszerepléshez, hiszen a buzdításuk és az általuk generált jegybevétel fontos szegmense lehet a klubnak. Ezenkívül reméljük további szponzorok is csatlakoznak hozzánk, akiknek a támogatására nagy szükségünk lehet a bajnokság folyamán a sikeres szereplés érdekében. Hol játssza majd a csapat a mérkőzéseit? - Az UTE vezetése szándéknyilatkozatban már jelezte felénk, hogy használhatjuk a termet, reméljük ez továbbra is adott lesz, azonban további együttműködési javaslattal is szolgáltunk Őze István felé, amely alapján mi csinálnánk a teljes futsalt Újpesten. Cserébe semmilyen anyagi áldozatot nem várunk, mindössze a csarnokot szeretnénk díjmentesen használni, illetve mindannyian boldogok lennénk, ha újra használhatnánk a tradicionális címerünket. Egyelőre még várjuk a választ az UTE-től. Azt azért tudni kell, hogy a terembéleti díj a költségvetés jelentős részét képezi, míg a legtöbb vidéki klub esetében az önkormányzat ingyen biztosítja azt. Amennyiben mi is ilyen helyzetbe tudunk kerülni, az jelentősen javítja a lehetőségeinket, hiszen több millió forint maradna a költségvetésben, amellyel tovább tudnánk ösztönözni a játékosokat is. Újra lesz futsal derbi, és az FTC külön cikkben köszöntötte egyesületünket újra az NB I-ben. Mit szól ehhez? - Nagyon kedves gesztus volt tőlük, amelyet köszönünk. Lehet furcsán is hangzik, de jó kapcsolatunk van a városi rivális vezetőivel, fordított esetben mi is örültünk volna ha ők kerülnek fel. A magyar focit általában ez a két csapat rivalizálása vitte előre, reméljük így lesz ez a futsalban is. Izgatottan várjuk a futsal derbiket, biztos nagy élmény lesz a játékosoknak, hiszen ez országos nyilvánosságot kaphat a televízió jóvoltából. A klub utánpótlását illetően is lesznek változások. Megosztaná velünk a jövő évi terveket? - Szeretnénk már 7 éves kortól oktatni a futsalt, ezért azt tervezzük, hogy U7-es és U9-es csapatot is indítunk, igaz őket a Bozsik programban Ezek új korosztályok lesznek, így toborzókra lesz szükségünk. Nem elképzelhetetlen, hogy brazil edzőkkel is próbáljuk majd izgalmasabbá tenni a gyermekeink képzését. A szokásos korosztályokat is elindítjuk: az U11, U13, U15 korcsoportok a regionális ligákban, míg az U17 és az U20 a kiemelt bajnokságban szerepel a következő évben is. Új korosztályként debütál a női szakágunk, ahol U13-as és U17-es korcsoportokban szeretnénk elindítani a képzést. Összességében mit vár az évtől? - Ez lesz az első év, hogy kezdetektől Újpesten szerepelhetünk egy remek csarnokban, ahol egyébként az első mérkőzés veresége óta veretlenek vagyunk. Bízom benne, hogy jó hangulatú, teltházas mérkőzéseket tudunk rendezni, és emellett hosszú távon szeretnénk meghatározó csapattá válni az NB I-ben. Ehhez mint feljebb említettem segítségül szeretném hívni a közönséget, illetve az újpesti érzelmű vállalkozókat, cégvezetőket, hiszen ez csak együtt sikerülhet.  
Hírdetés

Videók

Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
Támogatóink

Partnereink