Póta Balázs a Serie B-ben
2016.01.05 | 21:30
Póta Balázs a Serie B-ben Óriási siker ez a magyar futsalnak, a korábbi utánpótlás válogatott játékosunkat, az A.S. Mirafin csapatától szerződtette a nagy múltú Roma Torrino Futsal, amely idén már egy fúziót követően Brillante Torrino néven szerepel a Serie B-ben. A Római csapat ötszörös olasz bajnok és kétszeres kupagyőztes, így nagy megtiszteltetés, hogy egy magyar játékos is képviseltetheti magát ezen a szinten. A.S Mirafinnal őszi bajnok Póta Balázs szerint, a váltás mind a három félnek előnyös lehet, hiszen a Serie B-s együttes másfél éves szerződést kötött, de volt csapatának opciós joga van nyáron visszahívni a játékost. A bemutatkozáson is átesett a futsalos, aki mesélt nekünk új tapasztalatairól: Nagyon boldog vagyok, szakmailag egy komoly előrelépés a Serie B-ben futsalozni és örülök, hogy fél év után már is sikerült egy szintet feljebb lépnem, ami már nagyon közel van a világelithez. A Mirafinnal őszi bajnokok lettünk, az a keret képességekben közel van a Serie A-hoz és nagyon örülök, hogy együtt játszhattam olyan kaliberű játékosokkal, mint amilyen Bacaro is, de most kaptam az élettől egy újabb lehetőséget, egyel magasabb szinten, amit próbálok megragadni és bizonyítani, hogy meg tudom állni a helyem. A mostani csapatom a Brillante Torrino, egy nagyon fiatal csapat, az edző Maurizio Venditti, aki igazi modern futsalt tanít nekünk, a tavalyi junior kategóriában olaszkupadöntőt játszó együttesre építi a csapatát, többek között az olasz u21-es válogatottban is szerepel játékosunk. Ez egy komoly bajnokság Olaszországban, többnyire profi és félprofi csapatok szerepelnek itt, korábban néztem meccseket, de volt szerencsém már játszani, december végén mutatkoztam be a Palombara ellen idegenben. Sok idegenlégiós van a bajnokságban, többnyire brazil, argentin, spanyol, portugál szerepel a hazai olasz játékosokon kívül, így egy külön motiváció nekem hogy ilyen körülmények között tudok sportolni magyarként, amire büszke vagyok nagyon! A mostani csapatom a középmezőnyben helyezkedik el és a biztos bent maradásért kell majd harcolnunk, itt most én vagyok a második legidősebb játékos és az egyetlen légiós így nincs könnyű dolgom. Azért igazoltak, hogy összefogjam és segítsem a fiatalokat, furcsa, hiszen idáig többnyire akkor mentem, ha fiatalított egy csapat, de tudták, hogy Magyarországon már dolgoztam játékos-edzőként, ennek tudatában igazoltak és a pályán is irányító szerepet kell betöltenem.    - A beilleszkedés gyorsan ment, hatalmas élmény volt számomra a bemutatkozás, pörgős mérkőzésen vagyok túl és nagyon elfáradtam a végére, de a játék jól ment, ami most a legfontosabb. Nagyon nagy ugrás ez minden téren, fejben sokkal gyorsabbak a játékosok, technikailag hatalmas a különbség, szinte csak egy-két érintővel játszanak és taktikailag sokkal felkészültebbek a csapatok. Edzések tekintetében azt kell, hogy mondjam, hogy életem legnehezebb edzésein vagyok túl, a gyakorlatok intenzitása elképesztő és sok az új, komplex feladat. Erőnlétben itt toppon kell lenni, nagy szerepet tölt be a funkcionális tréning, ami fontos, nálam is nagy szerepet játszik. Olyan gyakorlatokat látok, csinálok, hogy magamban csak mosolygok akkora élmény, csupa újdonság, a színekkel, az érintőszámokkal, az idővel, a helyszínnel úgy játszanak az edzők, hogy egy pillanatra sem lehet kizökkeni! El kell ismernem, hogy a futsalt inkább fejjel játsszák, mint lábbal, a feladatok többségében arra fókuszálnak, hogy fejben gyorsak legyünk és kiszámíthatatlanok, a reflexeinknek pedig szinte emberfelettinek kell lenni! Jó formában érzem magam, de szeretnék jobb és jobb lenni és régi céljaimat valóra váltani! Forza Brillante! Hajrá Magyarok!  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink