Portugáliával találkozunk a bronzmeccsen
2023.03.19 | 12:02
Portugáliával találkozunk a bronzmeccsen

A szombati szünnap után folytatódik az Európa-bajnokság a debreceni Főnix Arénában. A két pénteki elődöntőt követően, ma rendezik a helyosztókat. A délutáni bronzmérkőzés után este a fináléra kerül sor.

Lányaink pénteken hatalmasat küzdöttek és közel voltak a meglepetéshez, de végül elmaradt a bravúr. Az első félidőben Horváth Viki parádés góljával még vezettünk, de nem bírtunk az ukránok legjobbjával, Shulhaval, akinek két góljával fordítottak, így ők készülhetnek a döntőre. Keseregni egyrészt nincs miért, illetve nincs idő, hiszen itt az újabb megmérettetés, pályára lépünk a bronzmérkőzésen. Ellenfelünk szintén csalódott az elődöntőben, mivel minimális különbséggel veszítettek a spanyolok ellen, így ezúttal sem tudják elhódítani az Európa-bajnoki címet. A feladat még nehezebb lesz, mint az elődöntő, hiszen a portugálok lényegesen nagyobb játékerőt képviselnek, mint az ukránok. Ezt a tavalyi EB-n is megtapasztalhattunk, ahol esélyt sem adva győztek le minket. Vélhetően most is a tisztes helytállás lehet a cél, amit jutalomjátéknak kell felfogni hazai pályán, ahol jó lenne újabb magyar gólnak örülni. Ami biztos, hogy a lányok ezúttal is mindent meg fognak tenni.

Bronzmérkőzés:

MAGYARORSZÁG - PORTUGÁLIA
17:00 Debrecen, Főnix Aréna
TV: M4 sport+


Döntő:

Kevés olyan sportesemény van, ahol az Európa-bajnoki cím sorsa már a torna első mérkőzésén eldől. Azt tudni lehetett, hogy a spanyol - portugál elődöntő győztese a finálé toronymagas esélyese. Ha abból indulunk ki, hogy a múlt héten barátságos meccsen a portugálok kétszer is legyőzték hat góllal az ukránokat, akkor a sárga-kékek nem sok jóra számíthatnak a spanyolok ellen sem. Ha nagyobb csoda nem történik, akkor a spanyolok zsinórban harmadszor emelhetik fel a győztesnek járó serleget.

UKRAJNA - SPANYOLORSZÁG
20:00 Debrecen, Főnix Aréna
TV: M4 sport+

Címkék

Hírdetés

Videók

Nyírbátori SC - Debrecen EC / FUTSAL NB I. / 2023.09.29. 19 óra
2023.09.29 | 11:56
SG Kecskemét Futsal Club - Mag-Log Maglódi TC
2023.09.28 | 16:49

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.09.12 | 14:15
2023.07.27 | 13:00
2023.05.31 | 14:15
2023.04.16 | 22:41
Támogatóink

Partnereink