Pontot raboltak a szekszárdi tinik Gyulán
2019.11.25 | 13:26
Pontot raboltak a szekszárdi tinik Gyulán Szoros, fordulatos és gólgazdag mérkőzésen 5-5-ös döntetlent játszott a Gyulai Amazonok női futsal csapata az Agenta Girls Szekszárd ellen hazai pályán. A gyulai együttes némileg átaludta az első perceket, Nagy-Cseke Edina már az 1. és a 3. percben is betalált, máris 0-2 állt az eredményjelzőn. A gyulai időkérést követően kapusposzton cserélt a fürdővárosi alakulat, majd Fülöp Diána távoli lövése visszahozta a reményeket a hazaiaknak. Balogh Noémi egy szép egyéni megmozdulás után egalizált, aztán Bálint Rebeka némileg szerencsés szabadrúgás góljával a lelkes és végletekig küzdő gyulaiak megfordították a mérkőzést. A szekszárdi „ifisták” hihetetlen napot fogtak ki, látványosan és pontosan játszottak, melynek azonban az első percekben elért gólok kivételével nem volt gólban látható eredménye. Nem úgy, mint a második játékrészben. A 3-2-re vezető gyulaiak rögtön a kezdősípszót követően Bálint Rebeka révén két gólosra növelték előnyüket, de ekkor jött a hidegzuhany. A kemény és agilis futsalt játszó vendégek mindössze 3! perc leforgása alatt módosították az eredmény 4-2-ről 4-5-re. Kiss Gabriella duplája és Kágyi Rebeka gólja kellett ahhoz, hogy gyorsan megforduljon a játék képe. IMG_8317 A gólok után későn ébredtek a hazaiak, de a küzdés megint a javukra írható, sorra dolgoztak, majd hagytak ki ordító helyzeteket. A mérkőzés vége előtt, már-már zsebben érezte a Szekszárd a 3 pontot, 40 másodperc volt hátra, szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Ezen a napon ki más állhatott oda, mint Bálint Rebeka, aki talán az őszi szezon gólját rúgta meg, bődületes erővel bombázta ki a hosszú felsőt, mely után valósággal felrobbant a gyulai csarnok. A gól után nem született már gól, rendkívül látványos, gól-gazdag, fordulatos mérkőzést játszottak a csapatok, így mindkét együttes dicséretet érdemel. Gyulai Amazonok – Agenta Girls Szekszárd 5-5 (3-2) Gyula, Városi Sportcsarnok Vezette: Gyuga – Szigeti - Takács Gyulai Amazonok: Palócz Hajnalka, Fülöp Diána, Molnár Ágnes, Bálint Rebeka, Sovány Liza Csere: Szerb Katalin, Mázik Flóra, Balogh Noémi, Mátyás Tímea, Paál Dalma Edtő: Molnár Zoltánné Agenta Girls Szekszárd: Kovács Kinga, Nagy-Cseke Edina, Kágyi Rebeka, Kiss Gabriella, Csóka Panna Csere: Lelovics Réka, Perger Dorina, Fáskerti Viktória Edző: Volodimír Kolok Gólszerzők: Bálint Rebeka (3), Fülöp Diána, Balogh Noémi illetve Nagy – Cseke Edina (2), Kiss Gabriella (2), Kágyi Rebeka Molnár ZoltánnéMolnár Zoltánné: - Nagy küzdés volt a mai, hiszen többször is hátrányból sikerült fordítani. Nem játszottunk jól, szétszórtak voltunk és hiányzott a kreativitás a csapatból. Örülünk az egy pontnak, hiszen nehezen, de kihoztuk a végére a mérkőzésből. Ettől függetlenül, ha jobban koncentrálunk, a 3 pontot is megszerezhettük volna. MAR_6093-e1541930115296-200x200Volodymír Kolok: - Új csapatunk van. A lányaink nagyon fiatalok. Még nincs tapasztalatuk, ezért nem magabiztosak még, de nagyon szorgalmasak és fegyelmezettek. Ez segít nekik a haladásban. A mérkőzésen a lányok jól követték az edzői utasításokat, és jó futsalt mutattak. Ez egy jó csapatjáték volt. A mérkőzés elején már 2-0-ra vezettünk, de rövid a kispadunk. A lányok nem tudták elviselni a magas játéktempót, így az ellenfél 3: 2-re fordítani tudott. Komoly beszélgetés volt a szünet alatt. A lányok elhitték, hogy harcolhatnak a végéig. Fontos pszichológiai pillanat volt. A lányok megértették és elhitték. Határozottak és merész voltak. Ezért is sikerült 3: 1-re megnyerni a második félidőt. Sajnos nem bírtuk megtartani a győzelmet, mert az ellenfelünk nagyon jó volt. Lesznek majd győzelmeink a jövőben, ezek a lányok még csak szeptembertől dolgoznak együtt.Idő kell hozzá, én hiszek a fejlődésükben, jó úton járunk, azt hiszem.  
Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink