Pontot rabolt a Nyírgyulaj Kecskeméten
2021.01.19 | 16:26
Pontot rabolt a Nyírgyulaj Kecskeméten
 

Nagy volt a tét a kecskemétiek számára, hiszen győzelemmel már matematikailag is bebiztosították volna helyüket a felsőházi rájátszásba. A kiesés elől menekülő vendégek azonban rendkívül szívósan küzdöttek, és pontot raboltak a Messzi István sportcsarnokból.

Hazai helyzetekkel kezdődött az összecsapás, de jól zárt a nyírségiek védelme, és kontrákból ők is megvillantották tudásukat párszor, de Rigó eszén nem tudtak túljárni. A félidő derekán többször is nagyot kellett védenie a kecskemétiek portásának, ám a távoli kísérletek nem okoztak gondot számára. Két perccel később Mánya vállalkozott tíz méterről, de a kapus a helyén volt. Egy kontra után Lapa került helyzetbe, de önfeláldozóan menteni tudtak a vonalról a hazai védők. Ezt követően több játékos volt a pályán a megengedettnél az SG Kecskemétnél, így szabadrúgást végezhetett el a Nyírgyulaj a hatosról, a lehetőséggel élni viszont nem tudtak. A 18. percben labdaszerzés után rohamozott a vendég gárda, ám ezúttal sem rezzent, csak a labdafogó háló. A szünet előtt még Simic löketét hárította a nyírgyulajiak kapusa, másra idő már nem maradt, így gól nélkül zárult az első felvonás.

Kezdeményezően lépett parkettre a folytatásban a Kecskemét, ám mégis a Nyírgyulaj szerezte meg a vezetést Valerij révén a 22. percben, 0-1. Nagy erőket mozgósított Koós Károly együttese, hogy egalizáljon, de rendre pontatlanok voltak a befejezések. A 31. percben aztán megtört a jég: Mánya átlövéséből jött az egyenlítés, 1-1. Nyílt sisakos játékot mutattak be eztán a csapatok, a vendégek 5 a 4 elleni taktikával támadtak, de nem volt rés a kecskeméti védelmen. Három perccel a vége előtt Koós Károly időt kért, hogy lenyugtassa csapatát és rendezzék a sorokat. Mánya lábában ott volt a vezető találat, majd ellentámadásból kapufa született a túloldalon, így igazságosnak mondható döntetlen született.

Koós Károly értékelése: - Azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk az egy ponttal. Ellenfelünk nagyon jól felkészült, és kiválóan játszott a mai napon, nehéz volt őket feltörni. Az utóbbi hetekben érezhető nálunk egyfajta görcsösség, ebben benne van talán az, hogy minél hamarabb szeretnénk biztosítani helyünket a felsőházi rájátszásba. Főleg támadásokban érződik ez meg, nem tudjuk meghúzni azokat a dolgokat, amik korábban jellemzőek voltak ránk. Pénteken a Ferencváros ellen folytatódik az alapszakasz. Bízom benne, hogy felszabadultabban tudunk majd játszani egy jó meccset, és pontot, pontokat szerzünk.

Lovas Norbert: - Mérkőzés előtt azt kértem a játékosoktól, hogy úgy játszanak a mai meccsen is mintha ezen múlna a bentmaradásunk. Nos ez úgy látszik hogy hatott és mindenki úgy játszott végre ahogy tud illetve akadt kettő-három kifejezetten jó átlag feletti teljesítmény is. Végre a régi Nyirgyulajt láttam a pályán akik küzdenek,akarnak, motiváltak és a győzelemért mindent megtesznek. Persze akadtak hibák de azért dolgozunk hogy ezeket a minimumra csökkentve kiharcoljuk az NB1-es tagságunkat a rájátszásában. Sok sikert a Kecskemétnek a felsőházban.

SG Kecskemét Futsal – Nyírgyulaj KSE 1-1 (0-0)
Messzi István sportcsarnok
Férfi futsal NBI 16. forduló

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Fehéroroszország - Magyarország ÉLŐ Női EB selejtező
2021.10.20 | 10:38
Aramis SE - Újpest FC-220Volt (2021.10
2021.10.18 | 12:11

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.20 | 20:30
2021.10.19 | 11:00
2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
Támogatóink

Partnereink