Playforboti emléktorna Dunakeszin
2018.02.28 | 11:59
Playforboti emléktorna Dunakeszin Egy éve, hogy a veronai buszbalesetben életét veszítette több társával együtt a Dunakeszi Kinizsi növendéke, Simonffy Botond. A szörnyű tragédia évfordulóján a családtagok, a barátok, ismerősök, valamint az iskolai- és egyesületi csapattársak Emléktornával tisztelegtek az egykori kiváló tanuló és sportoló emléke előtt, melyre a hét végén, február 24.-én és 25.-én került sor Dunakeszin, a Radnóti Miklós Gimnázium Sportcsarnokában. Szombaton Dunakeszi Általános iskolai csapatai és a meghívott vendégek töltötték meg a csarnokot, míg vasárnap a futsalé volt a főszerep: a napot 10 órától U18-as csapat Kecskemét elleni bajnoki találkozója nyitotta, majd 11:30-tól szépen sorjában minden korosztály parkettára lépett a Városgazda azonos korosztályú növendékei ellen (U11, U13 és U15). A kisebb korosztályok után 13:45-től következett a Kinizsi-Csakacsel U18-as mérkőzés, ahol mindkét csapatban szép számban pályára léptek Boti egykori csapattársai. 

botiert5

14:30-tól a Ferencváros és az MTK legendái tették tiszteletüket a Radnótiban (Keller, Telek, Dukon, Albert, Bánki, Balogh, Handel, Huszárik, Gáspár, Valluch) majd 15:15-től Boti barátai következtek. A hétvégét a 16 órakor kezdődő Dunakeszi Kinizsi Futsal házi gálamérkőzés zárta, ahol az alapító tagokból álló csapat a mostani felnőtt csapattal találkozott. A szezonban pályára lépett kedvencek, mint Temesi Norbert, Bita László, Kun Gábor vagy Szikora Levente mellett ismét Dunakeszin láthatták Szijjártó Pétert, Fehér Zsoltot, Tóth Gyulát, Horváth Ferencet, Vincze Ottót és nagy-nagy örömünkre újra Kinizsi-mezt húzott Hacker Gábor is!

botiert11

A dunakeszi fiú szülei mellett ott voltak a tragédiában elhunyt hat diák családtagjai is. A szeretet, az emlékezés, az összefogás a fair-play szelleme lengte be a sportcsarnokot, melynek lelátóját mindkét nap megtöltötték az emlékező barátok, sportolók politikusok, a város vezetői, ismert és népszerű élvonalbeli edzők, egykori válogatott labdarúgók, a Dunakeszi Kinizsi korosztályos csapatainak játékosai, szülei, az emléktornán résztvevő iskolák csapatai.

botiert1

 

Címkék

Hírdetés

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink