Pécsre vagy a fővárosba kerül a bajnoki arany nyugaton?
2023.05.28 | 08:02
Pécsre vagy a fővárosba kerül a bajnoki arany nyugaton?

Utolsó fordulójához érkezett az NBII-es bajnokság rájátszása, ahol eldől, hogy ki lesz a bajnok nyugaton, és ki lesz a két bajnokesélyes mögött a harmadik. A küzdelem igen kiélezett, hiszen még négy csapat is odaérhet a dobogó harmadik fokára. A dobogós helyezések mellett az alsóházban is van még izgalom, hiszen a Miklós és az Érd küzd a még bennmaradó harmadik helyért.

A Pécs az egész bajnokságban szinte a dobogósok mögött volt végig, a rájátszásban is “csak” a negyedik helyen jött be. Viszont a rájátszásban jól szerepeltek, de a TF elleni rangadón a fővárosban kikaptak és akkor úgy tűnt, az egyetemisták lezárták a bajnoki cím kérdését. Viszont Póta Balázs fiai képtelenek voltak azóta nyerni, mi több, három meccsen egyetlen pontot szereztek, míg a Pécs nem hibázott, így mondhatni a lehető legjobbok álltak az élre. A baranyai együttes így saját kezébe vette a sorsát, és maga dönthet róla, hogy elérik-e történetük legnagyobb sikerét. Ehhez nyerni kell hazai pályán a Nagykanizsa ellen. Ez annak fényében nem is tűnik nehéz feladatnak, hogy a pécsiek otthoni környezetben veretlenek és a rájátszásban a TF elleni döntetlen mellett magabiztosan nyerték a többi meccset. De a Kanizsa a végére kiváló formába lendült, legutóbbi három meccsüket megnyerték és mindössze egyetlen pontra vannak a bronzéremtől. Persze nagy bravúr lenne tőlük, ha sikerülne folytatni ezt a remek sorozatot, de mint láthattuk a keleti csoportban is megingott a bajnoki cím fő várományosa. Amennyiben a Pécs elbírja a terhet, bajnoki címet ünnepelhet hétfőn este.

Ami a TFSE együttesét illeti, valami történhetett, hiszen nem rég utcahosszal vezette a bajnokságot és elképzelhetetlen volt, hogy ne az övék legyen az aranyérem. Viszont döntetlen az UTE ellen, majd vereség a Mad Dogs és a Nagykanizsa ellen. Egy kiélezett rájátszásban ezek a csapatok ellen benne van egy-egy ilyen eredmény, de így zsinórban ez nem fér bele annál, aki bajnokságot szeretne nyerni. És úgy tűnik, ezért nagy árat fizetnek az egyetemisták. Legutóbbi vereségük azt jelentette, hogy át kellett adniuk a vezető helyüket a Pécsnek és már csak abban bízhatnak, hogy az őket legyőző Kanizsa csodát tesz az utolsó fordulóban a Lauber Dezső sportcsarnokban. Persze az alap eset az, hogy hazai pályán le kellene győzni a dobogóra hajtó Haladást, akik legutóbb kiütötték az UTE-t. Ami kérdés, hogY az NBI bajnoki döntő mellett mennyire koncentrálnak erre a mérkőzésre, és mennyire vágynak a bronzéremre, mert ez nagyban befolyásolhatja a mérkőzést. Mindenestre az egyetemisták reményei csak akkor élhetnek, ha nyerik ezt a mérkőzést. Mivel ez az összecsapás két órával később kezdődik, mint a riválisé, így a Póta legénység úgy léphet pályára, hogy tudja, van-e esélye a bajnoki címre.

Az UTE a rájátszás második körére mondhatni kipukkadt, és mindössze egyetlen pontot szerzett, amivel már utolsó a felsőházban. Ennek ellenére még nekik is van esélyük a harmadik helyre, igaz ehhez a másik két meccsen papírforma eredményre lenne szükség a saját sikerük mellett. Persze ehhez a Mad Dogsnak is lesz egy-két szava, akik szintén a bronzéremre hajtanak. Fischerék a végére nagyon belejöttek és elmúlt négy meccsen szerzett 9 pontjukkal ők is jó eséllyel pályáznak az éremre. Amennyiben nyerni tudnak Újpesten, már csak arra van szükségük, hogy a Hali ne nyerjen a fővárosban. A pillanatnyi forma alapján erre van is reális esély.

PTE-PEAC-B BUILD TRADE - NAGYNAKIZSAI FUTSAL CLUB

TFSE-BESTRONG - HALADÁS VSE II

UTE - MAD DOGS FUTSAL

 

Az alsóházban már csak egy nyitott kérdés maradt. Az Asterix vagy a Szigetszentmiklós búcsúzik a másodosztálytól. Ugyanannyi pontja van a két csapatnak, és mivel azonos pontszámnál a több győzelem számít (alapszakasszal együtt), így jelenleg az érdiek számítanak bennmaradónak, így nekik van a saját kezükben a sorsuk. Ráadásul papíron rájuk vár a könnyebb feladat, hiszen hazai pályán fogadják a már kiesett Tolnát. Persze az Asterix nem mehet biztosra, mert már tréfálta meg őket hazai pályán a Tolna, így nagyon kell koncentrálniuk, ha nem akarnak hibázni.

A Miklós a rájátszás elő körében remekelt és úgy tűnt, gyerekjáték lesz a bennmaradás, hiszen fél távnál hat pont volt az előnyük az érdiekkel szemben. Viszont az elmúlt három meccsüket elbukták, pedig legutóbb is nyerésre álltak még bő egy perccel a vége előtt. Ezek a hibák vélhetően a bent maradásukba fog kerülni. A képlet egyszerű, több pontot kell szerezniük az utolsó meccsen, mint az Érd. Ez csak akkor lehetséges, ha nem nyer az Asterix. Amennyiben ez bekövetkezik, még ott egy nehéz feladat, hiszen az Újváros jobb játékerőt képvisel, akik meg is nyerték az alsóházat. Abban bízhat a Miklós, hogy a vendégek számára tét nélküli a találkozó és esetleg tudat alatt már nem fognak annyira koncentrálni. Meglepetés lenne, ha a Miklós örülhetne a nap végén a bennmaradásnak.

A Hidegkút - Tihany meccset lejátszották pénteken, ahol nem borult a papírforma. A vendégek nyertek a tét nélküli találkozón és végül a nyolcadik helyen zártak. A Hidegkút nyeretlenül zárta a rájátszást és az utolsó helyen végzett.

ASTERIX ÉRD - 2F-BAU TOLNA-MÖZS

KISÉP FUTSAL SZIGETSZENTMIKLÓS - DUNAÚJVÁROS FUTSAL

HIDEGKÚTI SC - TIHANYI FC 3-5

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink