Pécsi döntetlenjével a Fradié a bronzérem!
2016.06.14 | 23:33
Pécsi döntetlenjével a Fradié a bronzérem! Az újonc Pécs a negyedik helyen zárt!   Minimális előnyt szerzett a visszavágóra a Fradi, de ami jó előjel lehetett a számukra, hogy otthon nem kaptak gólt, így egy idegenben szerzett gólnak nagy értéke lehetett. A pécsi oldalon bizakodhattak, hogy eltiltottjaik visszatérhetnek a csapatba, és velük, illetve szépszámú szurkolóikkal ledolgozhatják hátrányukat. A találkozót a Fradi kezdte jobban, hiszen a 3. percben egy begyakorolt szabadrúgás kombináció végén Andorka talált a hazai kapuba, megduplázva az előnyt összesítésben. 1-1 Az már így rögtön eldőlt, hogy hosszabbítás nem lesz, és a pécsieknek a 3. helyhez két góllal kell nyerni, az idegenben rúgott gól miatt. A vendéglátók nem estek kétségbe és megpróbáltak egyenlíteni, amire nem is kellett sokat várni a lelkes hazai publikumnak. A 6. percben Vénosz kapott egy nagyon okos passzt a hosszú kapufánál, aki közelről nem hibázott. 1-1 A gól épphogy felkerült az eredményjelzőre, máris lehetett javítani, mert a pécsiek megszerezték a vezetést Pöszmet révén, egy szép átlövésből. 2-1 A folytatásban kiegyenlített játék folyt a pályán, ahol a Fradi irányított, de meddő mezőnyfölénye nem hozott eredményt, majd a 13. percben egy pécsi kontrát követően Vénosz emelt okosan a fővárosiak kapujába. 3-1 Ezzel a találattal már a Pécs érezhette magát bronzérmesnek. A zöld-fehérek próbáltak magasabb sebességre kapcsolni, de nem akart összejönni a szépítés, a legnagyobb helyzetekből sem, nagyban köszönhetően a hazaiak kapusának, aki több nagy védéssel segítette csapatát. Már-már mindenki elkönyvelte szünetre a két gólos hazai előnyt, amikor egy szögletet követően ismét Andorka talált be, megnyugtatva csapatát. 3-2 A térfélcserét követően nagy elánnal kezdett a Fradi, de jól állta a sarat ellenfele, így újabb gól nem született. Javarészt a közdelem dominált, nem nagyon bírtak egymással a felek. Érezhető volt, hogy aki előbb betalál, azé lehet a hőn áhított bronzérem. A félidő közepén megszületett a második félidő első gólja. Kulik lőtt váratlanul spiccel a rövid alsóba, ami a kapufáról a hálóba vágódott. 3-3 Az egyenlítő gól azt jelentette, hogy a Pécsnek két gólra lenne szüksége a sikerhez, de hiába rohamoztak, és próbálkoztak, nem hozott eredményt a lelkesedésük. A Fradi taktikusan tartotta a labdát, és használta ki, hogy összesítésben két gólos az előnye. A hajrára a vendéglátók megpróbálkoztak a vészkapussal, de igazi helyzetig sem jutottak, így végül maradt az igazságosnak mondható döntetlen, ami a Fradinak jelentett bronzérmet, hiszen így megőrizte az első meccsen kiharcolt egy gólos előnyét. A Ferencváros az elődöntőbeli csalódás után vigasztalódhat a harmadik hellyel, amit a két meccs alapján megérdemelt. A Pécs előtt is le a kalappal, akik újoncként megnyerték a közép csoportot, és a rájátszásban nemes ellenfele volt mind a két csapatnak. Külön említést érdemel a két játékvezető is, akik szinte hiba nélkül vezették és végig jól kézben tartották a mérkőzést. 33      
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink