Pécsi bravúr Budaörsön
2023.11.21 | 08:52
Pécsi bravúr Budaörsön

Az őszi, pécsi találkozó igen fordulatosra sikerült, ahol hiába vezetett két góllal az Aramis, döntetlen lett a vége. Most előzetesen a vendéglátó számított az esélyesnek, főleg, hogy Büki visszatérése óta kezd formába lendülni, amit gólokkal is bizonyít.

A hazaiak kezdtek jobban, beszorították ellenfelüket és idő kérdése volt, hogy megszerezzék a vezetést, hiszen több nagy helyzetük akadt. A 7. percben össze is jött a vezető találat, egy szép kapáslövésből, ami Büki nevéhez fűződött. Lendületben maradt az Aramis, de ébredeztek a vendégek is, akik többször odaértek a hazai kapu elé, de nem tudtak betalálni. A játékrész második fele kiegyenlített játékot hozott, és benne volt a levegőben az egyenlítés, ami az utolsó percben össze is jött a pécsieknek, egy gyors támadás végén. Forró volt jókor jó helyen. Ennek ellenére mégis a vendéglátó mehetett előnnyel szünetre, mert Horváth Norbert bombázott éles szögből a rövid felsőbe.

Fordulás után nem tartott sokáig a budaörsiek előnye, mert bő egy perc után Koronics lőtt bomba gólt a hazaiak jobb felsőjébe, így kezdődhetett minden elölről. Ekkor még újra tudott váltani az Aramis és egy formás támadás végén ismét Büki volt eredményes. A vezetésüknek viszont ezúttal sem örülhettek túl sokáig, mert két percen belül jött a válasz, Tóth Attila egy szép csel után lőtte ki a rövid alsót. Az egyenlítés után az újonc vérszemet kapott és egyre bátrabban támadott, így abszolút nyílt volt a találkozó. Az Aramis már nem tudta ráerőltetni akaratát ellenfelére, így érezhető volt, hogy aki gólt szerez, az megnyerheti a találkozót. A hajrához közeledve ez a pécsieknek sikerült. Egy kapuelőtti kavarodás után ők eszméltek gyorsabban és először a találkozón ők vezettek. Jött is a budaörsieknél a vészkapus, amiből rögtön egyenlíthettek volna, de Büki közelről csak kapufáig jutott. Úgy tűnt, hogy a vendéglátó öt a négyben könnyedén egalizálhat, mert több helyzetük is akadt, de a pécsiek hősiesen védekeztek, vagy Molnár bravúrral védett. A meccs az utolsó percben dőlt el végkép, a vendégkapus, Molnár Milán egy újabb védés után az üres kapuba ívelt.

A Pécs első pontjait szerezte idegenben és ezzel a sikerrel utolérték a Maglódot pontszámban, ráadásul őket fogadják pénteken hazai pályán. Az Aramis vélhetően ezzel a vereséggel végérvényesen elbúcsúzhat felsőházi álmaitól. A pécsiek elleni két bajnokin mindössze egy pontot tudtak szerezni.

ARAMIS SE - PTE-PÉCS 3-5 (2-1)
Budaörs, 100 néző
Játékvezetők: Czene-Joó, Juhász, Fábián

Aramis: Soós - Lévia, Vattamány, Bognár, Szeghy
Cserék: Csikós - Horváth, Komáromi, Büki, Gáspár, Kövesdi, Moga, Szűcs, Erdősi
Vezetőedző: Horváth Szabolcs

Pécs: Molnár M. - Tóth, Koronics, Bartal, Vénosz
Cserék: Wilkesz - Bálint, Molnár Cs., Pápai, Karamarkovic, Forró, Spánitz, Hajnal
Vezetőedző: Élő Tibor

Sárga lap: Szeghy illetve Vénosz, Forró

Gólszerzők: Büki (2), Horváth illetve Forró, Koronics, Tóth, Molnár Cs., Molnár M.

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE-SG Kecskemét Bajnoki döntő, 1. mérkőzés
2024.05.17 | 16:26
Női MK Elődöntóők
2024.05.10 | 17:05

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.06.13 | 13:45
2024.05.30 | 20:33
2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
Támogatóink

Partnereink