Otthon nyertek a csehek és a hollandok, míg idegenben a németek
2023.04.16 | 11:58
Otthon nyertek a csehek és a hollandok, míg idegenben a németek

Összesen négy play off párharcban küzd nyolc nemzet a továbbjutásért, így a magyar - belga mellett még három másik mérkőzésre is sor került a héten. A négy párosítás közül talán egyedül a mi visszavágónk mondható nyíltnak. A többi párharcban úgy tűnik, az első felvonást követően eldőltek az érdemi kérdések.
A csehek és a hollandok is három-három góllal nyertek hazai pályán, ami megnyugtatónak mondható. Előbbi litvánokat, utóbbi moldávokat győzte le. A moldávok remekül kezdtek, 10 másodperc után vezettek, majd a félidő közepére már kettő volt az előnyük. Azonban a folytatásban már csak a hollandok voltak eredményesek. Szünetig egyenlítettek, majd fordulás után még három gólt szereztek. Az utolsót néhány másodperccel a vége előtt, ami lehet, hogy sordöntőnek bizonyul.
A negyedik párosításban született egyedül vendégsiker, ahol a németek meggyőző játékkal verték idegenben a svédeket, így igen kedvező helyzetből várhatják a visszavágót. Ezt a találkozót Kovács Gábor, Szilágyi Norbert Zimonyi Péter hármas vezette.

VB selejtező play off az elit körért, 1. mérkőzések:

CSEHORSZÁG - LITVÁNIA 5-2

HOLLANDIA - MOLDOVA 5-2

SVÉDORSZÁG - NÉMETORSZÁG 4-2

BELGIUM - MAGYAROSZÁG 2-1

Hírdetés

Videók

DEAC - Csepel FC 2023.09.22
2023.09.23 | 22:38

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2023.09.12 | 14:15
2023.07.27 | 13:00
2023.05.31 | 14:15
2023.04.16 | 22:41
Támogatóink

Partnereink