Ötödik mérkőzés dönt a női bajnoki címről
2019.06.09 | 20:39
Ötödik mérkőzés dönt a női bajnoki címről Kiegyenlítette a három győzelemig tartó párharcot a női futsal NB I. fináléjában az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls, amely a 4. mérkőzésen 3-1-re nyert a Hajdúböszörmény otthonában. A párharc állása ezzel 2-2-re alakult, a mindent eldöntő találkozót várhatóan Kiskunfélegyházán rendezik meg. Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatott az Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls, hiszen a tavalyi bajnoki döntőhöz hasonlóan most is 2-1-es hátrányba került a Hajdúböszörményi TE ellen összesítésben. 2018-ban a Hajdúböszörmény megnyerte a 4. összecsapást, egyúttal bezsebelte a bajnoki címet, ezt szerették volna elkerülni idén az Astrás lányok. A félegyházi vereséget követően Böszörményben az Astra került előnybe Rozmis Gabriella góljával a 8. percben. A vezetés kitartott a szünetig, sőt az utolsó tíz percre fordulva sem változott az állás. Ekkor a böszörményiek ügyeletes gólfelelőse, Folk Zsuzsanna egyenlített. Párharcbéli negyedik gólja azonban kevés volt az üdvösséghez, érkezett ugyanis Sípos Lilla, aki ismét előnyhöz juttatta az Astrát, majd pedig az utolsó előtti percben Gelb Mónika tette fel az í-re a pontot. Az Astra 3-1-re nyert idegenben, és hazai környezetben Kiskunfélegyházán fogadhatja a Hajdúböszörményt a mindent eldöntő találkozón. Női Futsal NB I. Döntő 4. mérkőzés 06. 08. Hajdúböszörményi TE - Astra-ALEF Kiskunfélegyházi Bulls 1-3 (0-1) Hajdúböszörmény, Vezette: Szűcs - Erdélyi - Berettyán Gólszerzők: Folk Zsuzsanna 32. p. ill. Rozmis Gabriella 8. p., Sípos Lilla 36. p., Gelb Mónika 39. p.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink