Ostálykülönbség volt a Fradi javára
2021.04.10 | 08:50
Ostálykülönbség volt a Fradi javára

Már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát a Ferencváros futsal csapata a Dunaferr DUE Dutrade FC elleni alsóházi találkozón.

Hazai környezetben, a Ferencváros elleni mérkőzéssel folytatta a bajnoki alsóház küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata pénteken este hét órától. A4. fordulóból elmaradt összecsapásnak egyértelműen a fővárosiak voltak az esélyesei, s mivel a zöld-fehérek ennek szellemében is kezdtek, már a második percben megszerezték a vezetést Rábold bombagóljával. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, itt is, ott is akadtak lehetőségek, de a félidő feléig csak a faultokat gyűjtötték a csapatok.Az első felvonás derekától viszont pontosított játékán a Fradi, míg a hazaiak védelme ki-kihagyott, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, akik közül Öreglaki és Fekete is bevette Cseresnyés kapuját, így muszáj volt időt kérnie Facskó Józsefnek (0-3). Ez sem hozta meg sajnos a kívánt hatást, mert a játékrész hajrájában a harmadik volt dunaújvárosi, Östör is betalált, s hogy a hazaiak kedve még rosszabb legyen, arról Fekete gondoskodott, így a szünetre már 0-5-ös állással vonultak a felek.

Végh Zoltán felvételei

A második etapot jobban kezdte az Újváros, és Németh László találatával hamar sikerült is szépítenie, ám ennél közelebb nem jutottak ellenfelükhöz, mert a fővárosiak Büki révén visszaállították a két gárda közti korábbi különbséget (1-6). A vendégek ekkor sem álltak le a gólgyártással, Rábold, majd Fekete lőtt könnyen a hálóba, s hiába talált be a túloldalon Kovács is, az utolsó percekben Büki kétszer, míg öreglaki egyszer büntette a dunaújvárosi védelem kihagyásait, így a Fradi végül nagyon sima, 11-2-es sikerrel távozott a sportcsarnokból.

Dunaferr DUE Dutrade FC – FTC-Fischer Klíma 2-11 (0-5)
Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
Vezette: Hartung - Szabó F - Maml

Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Csányi, Boldizsár, Dorogi, Németh. Csere: Bán (kapus), Váradi, Kovács, Garda, Szabó, Kürti, Bartha. 
Edző: Facskó József.

FTC: Tóth - Rábold, Büki, Cseri, Östör - Nyerges (k), Németh, Öreglaki, Fekete, Sámson, Panyi. 
Vezetőedző: Machalek Attila

Gólszerzők: Németh, Kovács, illetve: Büki 3, Fekete 3, Rábold 2, Öreglaki 2, Östör

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink