Orosz henger az első napon, ma pályára lépnek Ricardinhoék is
2021.09.13 | 14:45
Orosz henger az első napon, ma pályára lépnek Ricardinhoék is
Megkezdődött a VB Litvániában, és az alábbi mérkőzéseket játszották az első napon.
 
Oroszország-Egyiptom 9-0
Az oroszok a vártnál sokkal könnyebben verték afrikai ellenfelüket. Az első félidőben még csak hárommal vezettek, de már ekkor nagy különbség volt a két csapat játékában. A szünet után folyamatosan tovább őrölték és sok hibára késztették ellenfelület Robinhoék, így nagyon könnyedén lőtték további góljaikat. Egyiptom próbálta tartani a labdát vészkapus játékkal nagy különbségnél is, de nagyon meggyőző orosz siker született.

Kazahsztán-Costa Rica 6-1
Két begyakorolt pontrúgás variáció után szerzett Kazahsztán kétgólos előnyt, majd egy szabadrúgást követően szépített Costa Rica. A félidőben már 4-1-re vezettek a kazahok, s nem is adták ezt ki a kezükből a második félidőben sem, sőt, két további találatot szerezve nyerték magabiztosan a meccset.

Üzbegisztán-Guatemala 4-5
Az első nagy fordulatokat hozó mérkőzés volt ez, hiszen Guetemala két pontrúgás után már két góllal vezetett, majd a szünet után 4-1 is állt a nevük mellett. Üzbegisztán azonban visszajött a meccsbe és egyenlített. Ezzel azonban nem volt vége, hiszen az utolsó pillanatokban a közép-amerikaiak egy újabb pontrúgás, egy szöglet utáni átlövésből lőtt góllal első győzelémüket ünnepelhették.

Litvánia-Venezuela 1-2
Két vb-újonc csapott össze a nap utolsó meccsén. Kevés gólt hozó, ám jó iramú, élvezetes találkozó volt. A hazaiak inkább a stabil védekezésre és a kontrákra, a venezuelaiak az egyéni képességekre és a nagyobb labdabirtoklásra alapoztak. A dél-amerikaiak szereztek vezetést, majd egy gyors ellentámadásból jött a litván egyenlítés. Az egyenlítő gól után Venezuela kikérte az újításként bevezetett video ellenőrzést, ám szabályosnak ítélték a gólt a játékvezetők. A második félidőben hiába voltak helyzetek mindkét oldalon, az utolsó percekben Venezuela megszerezte a győzelmet jelentő gólt.


2021/09/13 - Hétfő

Group D - Klaipeda Aréna
17.00 Panama - Csehország

Group C - Kaunas Aréna
17.00 Marokkó - Salamon-szigetek

Group D - Klaipeda Aréna
19.00 Vietnám - Brazília

Group C - Kaunas Arena
19.00 Thaiföld vs Portugália
 
 
 

Címkék

Hírdetés

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink