Óriási meglepetés a Női Magyar Kupa döntőjében
2020.02.23 | 20:27
Óriási meglepetés a Női Magyar Kupa döntőjében Az Agenta Girls Szekszárd hódította el a női futsal Magyar Kupát, miután a vasárnapi fináléban 4-3-ra legyőzte a címvédő Astra Bulls csapatát a szombathelyi Aréna Savariában. A szombati elődöntőkben nem történt meglepetés, a címvédő Astra legyőzte a Tolna-Mözs együttesét, az Agenta Girls Szekszárd pedig 0-2-ről felállva diadalmaskodott a másodosztályú Budaörs ellen. A vasárnapi döntőben a Dombó János vezette Astra számított esélyesebbnek, nemcsak mert címvédőként kezdte meg a mérkőzést, hanem a bajnoki tabellán is jobban áll riválisánál (a harmadik helyen, míg a szekszárdiak jelenleg sereghajtók). kep6 Az Astra a várakozásoknak megfelelően labdabirtoklási fölényben játszott az első félidőben, mégis a szekszárdiak szereztek vezetést egy ellentámadás végén. A címvédő még a szünet előtt fordított, Dorner Dóra és Beke Adrienn is bevette a kaput. A Szekszárd jól kezdte a második félidőt, a fordulás után Kiss Gabriella előbb egyenlített, majd a 28. percben megszerezte saját maga és csapata harmadik találatát is. Bár Beke Adrienn szabadrúgásgóljával a 37. percben ismét döntetlen volt az állás, a jól kontrázó szekszárdiak a lefújás előtt néhány másodperccel megszerezték negyedik góljukat is: Kiss Gabriella ezúttal asszisztot jegyzett, passzából Megyeri Boglárka állította be a 4-3-as végeredményt, megszerezve a szekszárdi klub történetének első Magyar Kupa-elsőségét.

Astra Bulls-Agenta Girls Szekszárd 3-4, FOTÓGALÉRIA

kupa3    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08
Újpest FC-220Volt - Aramis SE (2024.04.08, stream)
2024.04.08 | 13:35

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink