Óriási meccsen igazságos döntetlen
2019.09.08 | 14:35
Óriási meccsen igazságos döntetlen A női NB I-ben rögtön az első fordulóban összefutott egymással két olyan alakulat amely jelentős átalakuláson ment keresztül. A benevezett játékosok névsorából kiderül, hogy Dombó Jánosnak teljesen új csapatot kellett építenie, de a Csernai-Horváth edzőpárosnak is csak néhány játékosa maradt az előző szezonban Egyetemistáknál játszók közül. A favoritnak a vendégek számítottak, ennek ellenére az első játékrészben az ezúttal Üllő játszó félegyháziak meglepték ellenfelüket . Egy gyors Beke-Pádár gólváltás után az előző szezon másodikja magához ragadta a kezdeményezést és Vígh Renáta találatával megszerezte a vezetést. Tell Zsófia stabil védő játéka kellett ahhoz, hogy ne legyen nagyobb a különbség, a félidő lefújása előtt nem sokkal Varga Adél 3-1-re alakította az állást. A szünetben a TFSE edzőpárosának nyilvánvalóan volt mondanivalója tanítványaikhoz, a fordulást követően ugyanis más mentalitással jöttek ki a látogatók a pályára. A 29. percben Urbán Anett eldönthette volna a derbit, de ordító gólhelyzetben bődületes erővel a kapufát találta telibe, a kipattanóból pedig Pádár Anita szépíteni tudott. Az előző szezon gólkirálynőjét ezen a meccsen sem lehetett feltartóztatni, s két percel a vége előtt már négynél járt. Nem lehet eléggé dicsérni Ancsát, aki igazi vezéregyéniség, mindig jókor van jó helyen és továbbra óriási benne győzelmi vágy. A vendégsiker az ő brillirozása ellenére sem jött össze Urbán Anett a hajrában nem hibázott, s ponthoz segítette övéit ezen a kimondottan élvezetes, jó iramú, szenvedélyes összecsapáson. Sőt amennyiben a játékvezetők megadták volna Benkő Mónika gólját akkor most Astra-sikerről tudósíthatnánk, de a sporik úgy ítélték meg, hogy időn túl esett. Női NB I, 1. forduló Astra Kiskunfélegyházi Bulls - TFSE-Szertarsport.hu 4-4 (3-1) Üllő Városi Sportcsarnok, 150 néző Játékvezetők: Liebhardt András, Molnár Péter, Kovács Péter Róbert Astra: Hargas Annamária - Ganczer Hajnalka, Varga Adél, Urbán Anett, Beke Adrienn Csere: Mogyorósi Zsuzsanna, Szennai Adrienn, Mátyás Noémi, Benkő Mónika, Vígh Renáta Edző: Dombó János TFSE: Ősz Csenge - Tell Zsófia, Folk Zsuzsanna, Bokor Adrienn, Pádár Anita Csere: Piszker Flóra, Gruber Brigitta, Halászi Kinga Tamara, Winternitz Anna, Molnár-Sáska Ildikó, Bobok Csilla Mária Edző: Csernai Gábor, Horváth Gábor Gólszerző: Beke Adrienn, Vígh Renáta, Varga Adél, Urbán Anett ill Pádár Anita(4) Dombó János (Astra):  - Változatos és fordulatos mérkőzésen sikerült értékes pontot szereznünk a bajnokság talán legerősebb csapata ellen. Az elmúlt két hónap munkájának remek visszaigazolása volt számunkra ez a mérkőzés, úgy gondolom jó úton járunk. A TFSE csapatának is szeretnék gratulálni, s engedjék meg, hogy Pádár Anitát külön kiemeljem, mert fantasztikus teljesítményt nyújtott. Vígh Renáta (Astra): - Az első perctől kezdve nagyon jól éreztem magam a pályán. Nagyszerű csapatban, kitűnő csapattársakkal vagyok körülvéve. Úgy érzem győzelmet érdemeltünk volna, de a helyzeteink nagy részét kihagytuk, s szerencsétlen gólokat kaptunk. Még van némi erőnléti lemaradásom a hosszú kihagyás miatt, Dombó mester segítségével azonban remélem hamarosan utolérem a többieket. Horváth Gábor (TFSE):Először is gratulálok mindkét csapatnak, mert olyan mérkőzést játszottak a felek, amire semleges szurkolóként is érdemes volt kilátogatni! Az első félidőben ellenfelünk kevesebbet hibázott és jobban érvényesült az akarata, így megérdemelten vezettek. A szünetben tudtuk rendezni a sorokat, a második félidőben igazi csapatként játszottunk már, a fordításért nagyot küzdöttünk, de sajnos nem tudtuk megtartani az előnyt. Az látszott, hogy sok dolgunk lesz a szezon során, mert rengeteg még a hiba, de a második félidei játékra és hozzáállásra lehet építeni. Azt hiszem, Csernai Gabi nevében is mondhatom, hogy az alapján büszkék voltunk a lányokra! Pádár Anita (TFSE):  - Véleményem szerint egy küzdős,hajtós mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben kicsit kapkodva játszottunk, ugyan voltak helyzeteink, de csak egyet tudtunk értékesíteni. Második félidőben bátrabban, okosabban játszottunk és többet is futottunk, aminek meglett az eredménye, sikerült 1-3-ról fordítani. Szerintem igazságos döntetlen született. Gratulálok a csapatomnak, igazi csapatmunka volt!  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - MVFC Berettyóújfalu (2021.12.03, stream)
2021.12.03 | 14:05
Haladás VDE - SL Benfica
2021.12.01 | 11:47

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.11.17 | 09:58
Férfi válogatott
2021.11.16 | 11:30
2021.11.15 | 07:00
2021.11.12 | 10:45
2021.10.25 | 09:32
2021.10.23 | 16:11
Női válogatott
Támogatóink

Partnereink