Odavághat a Fradi a visszavágón!
2016.01.13 | 20:56
Odavághat a Fradi a visszavágón!   Folytatódik a magyar kupa!   1. mérkőzés FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA - GÖCSEJ SK 20:20 Budapest, FTC Népligeti Sporttelep Eredetileg a Göcsej népligeti vendégjátékánál eldőlt volna, melyik együttes kerül a magyar kupa legjobb négy együttese közé, ám az időjárás közbeszólt. Az első mérkőzés elmaradt, mivel a rossz időjárási viszonyok miatt a Fradi nem tudott elutazni Zalaegerszegre, így a mostani visszavágó végül az első felvonás lesz. Amint már megírtuk, a zöld-fehérek az egyetlen másodosztályú csapat a legjobb 8 között. Ami a hazaiak dolgát nehezíti, hogy a másodosztály csak január végén folytatódik, így közel egy hónapja nem játszottak tétmérkőzést, ami nem túl ideális. Ennek ellenére bizakodnak a fővárosiaknál, hiszen ebben a szezonban az összes meccsüket megnyerték, és ezt a remek sorozatot szeretnék folytatni. Mivel ez lett az első mérkőzés, feltett szándékuk, hogy előnyt szerezzenek a visszavágóra, igaz, túl nagy kockázatot nem vállalhatnak, nehogy visszaüssön. A Fradinál együtt maradt az őszi keret, nincs eltiltott, így a legjobb keretükkel vághatnak a mérkőzésnek. Ráadásul amennyiben a szakvezetés úgy dönt, pályára léphet a frissen igazolt Kavalecz Márk is. Ami a Göcsejt illeti, már túl vannak a héten első idei bajnokijukon, igaz, sok örömük nem volt benne. 2-0-ról kikaptak egy igazi hatpontos meccsen hazai környezetben a Nyírgyulajtól, ami azt jelenti, hogy elbúcsúzhatnak felsőházi reményeiktől. A vereséggel leszakadtak a hatodik helyért folyó versenyben, és vélhetően a 8. helyen zárják az alapszakaszt. A bajnokság mellett a kupában még meglehet a kiugró eredmény, amennyiben bejutnának a legjobb négy közé. Ehhez a Fradin kellene túljutni. A vendégek nem örültek, hogy elmaradt az első mérkőzés, de némi öröm az ürömben, hogy így hazai pályán lesz a visszavágó, ami némi előnyt jelenthet. Persze ehhez jó eredményre van szükség a Népligetben. Sokan a Fradit NBI-es szintűnek tartják, de hogy valóban így van-e, az most derülhet ki, egy első osztályú ellenfél ellen. Ami biztos, érdemes lesz csütörtök este kilátogatni a Népligetbe, vélhetően izgalmakban nem lesz hiány. Bagó Gábor, Göcsej szakvezetője: - Ismerem az ellenfelünket, új alapokra helyezték a munkát, ami egyértelműen felfelé ívelő a számukra. Sok olyan játékosuk van, akinek van első osztályú tapasztalata. Kétségtelen, hogy kedvezőbb számunkra, hogy végül nálunk lesz a második mérkőzés, de örültem volna, ha az első összecsapáson már túl lennénk. Két mérkőzésen dől el a továbbjutás, és erre is készülünk. Szeretnénk továbbjutni, amire képesnek tartom a csapatunkat. Sivák Péter, a Ferencváros szakvezetője: - Kicsit nehezíti a helyzetünket, hogy december közepe óta nem volt mérkőzésünk, de próbáltuk sok edzéssel kompenzálni. Az ünnepek alatt sem álltunk le, folyamatosan tréningeztünk. Úgy gondolom, becsülettel felkészültünk, és meglátjuk ez mire lesz elég. A mostani lesz a szezonban a legnehezebb mérkőzésünk, ahol felmérhetjük, hol is tartunk. Mivel ez csak az első mérkőzés, türelmesnek kell lennünk, nem szabad kapkodni. Szeretnénk olyan eredményt elérni, amivel reális esélyünk lehet jövő héten kiharcolni a továbbjutást. Ha már eljutottunk idáig, szeretnénk megélni a final fourt.   2. mérkőzés NYÍRGYULAJ KSE - RÁBA ETO 20:00 Nyírbátor, Városi Sportcsarnok Nem volt szerencséje a Nyírgyulajnak a sorsolásnál, hiszen a legnehezebb ellenfelet kapta, amit az első mérkőzésen meg is tapasztalhatott. Győrben az ETO eldöntötte a párharcot az odavágón, így már csak formalitásnak tűnik a visszavágó. A hazaiak számára egy felkészülési mérkőzésnek betudható, mint az első összecsapás. Akkor jól jöttek ki Lovasék belőle, hiszen a hétfői bajnokin fontos mérkőzést nyertek meg a Göcsej otthonában, amivel reális esélyük van a felsőházra. Ami a mostani összecsapást illeti, a vendéglátóknak a tisztes helytállás lehet a cél, míg a vendégeknél lehetőséget kaphatnak azok, akik a bajnokságban kevesebbet jutnak szóhoz. Első mérkőzés: 10-4 a Győrnek  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink