Nyugati csoport - Sovány BME siker
2014.10.10 | 00:00
Nyugati csoport - Sovány BME siker

 

DREAM TEAM FUTSAL - KORMÁNYÕR SE 6-5 (3-2)
Mind a két együttes neve mellett csak vereség szerepelt eddig ebben a szezonban, így a kérdés az volt, kinek szakad meg a negatív sorozata. A hazaiaknál ezen az estén mutatkozott be Török Tamás, aki egykor a futsal válogatott csapatkapitánya volt hosszú éveken át. Sok év kihagyás után úgy döntött, leakasztja a szögrõl cipõjét. Annak ellenére, hogy nem játszott jó pár éve, nem volt ismeretlen számára az ellenfél, legalábbis mesterük, hiszen a Kormányõr edzõjével, Kapala Krisztiánnal, több mint 10 évig együtt játszottak a Csõ Montageban.
A találkozó igen kiegyensúlyozott volt, legalábbis az elsõ félidõben, ahol a hazaiak megszerezték a vezetést, de a vendégek fordítani tudtak, de a hazaiak tovább küzdöttek, és szünetig maguk javára fordították az állást. A második játékrészben a hazaiaknál Tóth rázta meg magát, és pár perc alatt elért triplájával eldõlni látszott a találkozó. A Kormányõr nem adta fel, és erõfeszítéseiket siker koronázta. Sikerült felzárkózniuk egy gólra, amikor még két perc volt hátra, és lehetõségük is akadt az egalizálásra, de végül elmaradt az egyenlítõ találatra, így az álomcsapat megszerezte elsõ gyõzelmét, míg a Kapala-legénység továbbra is pont nélkül áll.

BME FC - ELTE-BEAC 3-2 (1-1)
A két csapat 72 órán belül másodszor találkozott, hiszen a hét közepén összemérték tudásukat a kupában is, ahol könnyed BME siker született. Sokan most is erre számítottak, de nekik csalódniuk kellett. A hazaiaknál a kupa találkozóhoz képest több meghatározó hiányzójuk akadt, míg a vendégeknél volt visszatérõ játékos, aki szerdán hiányzott. A forgatókönyv hasonló volt, mint szerdán, Csernaiék irányítottak, míg az ELTE kontrára játszott. Az elsõ félidõben egyszer-egyszer tudtak mindössze betalálni a felek, így döntetlen volt az állás szünetben. Térfélcsere után nem nagyon jött meg a góllövõ kedv, így sokáig nem történt semmi, majd a játékrész közepén egy vendég rövidzárlatot kihasználva két gólos elõnyre tett szert a BME, ami döntõnek bizonyult. Az ELTE rohamozott a hajrában, de csak szépítésig jutott. A hazaiak továbbra is hibátlanok, míg az ELTE nem szerzett pontot, bár tény, hogy eddig a három legerõsebb csapattal játszott, ráadásul kétszer idegenben.

TÖRÖKBÁLINTI FSE - CSÕ-MONTAGE BFC-ÚJBUDA 2-6 (1-2)
Igen foghíjasan utazott el a Csõ a mérkõzésre, így még Tóth Szabolcs mesternek is szerelést kellett húznia. A létszámhiány nem látszott meg az eredményen. Nem nagyon bírt egymással sokáig a két együttes, döntetlen közeli volt az állás, de a vendégek a hajrában jobban koncentráltak, és ennek köszönhetõen begyûjtötte a három pontot.

GÖCSEJ SPORT KLUB - AC VILLÁM-GEOBUSZ.HU 16-3 (6-1)
Ahogy az várható volt, a fõvárosi együttes foghíjasan kelt útra Zalaegerszegre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a hiányzó játékosokkal felállva biztosan más lett volna a játék képe, de talán motiváltabb társaságot láthatott volna mindenki. A korábbi hetekben brillírozó Kovácsi László ezúttal mélyen maga alatt teljesített a vendég kapuban, de a védelem sem volt a helyzet magaslatán. Az AC Villám ezúttal nem tudta szorossá tenni a meccset. Valami egészen extrém változásnak kell történnie ahhoz, hogy ez így ne ismétlõdjön meg a hétfõi Fradi elleni meccsen. A zalaegerszegi csapat ezúttal ennyivel volt jobb ellenfelénél, könnyûszerrel átrobogott a Villámon. Az eredmény nem túlzó, bár akadtak hazai oldalon megmosolyogtató találatok!

BARÁTI FUTSAL CLUB - ASTERIX SC 7-3 (2-1)
Az érdiek szereztek vezetést, amit csak néhány percig tudtak megõrizni, mert a hazaiak egalizáltak. Nem bírtak igazán a felek egymással, de a vendéglátók a félidõ legvégén betaláltak, így õk vezettek szünetben. A második félidõ elején is a vendégek domináltak, és egy perc alatt kétszer is beköszöntek, így ismét õk vezettek. Ekkor kevesen gondolták, hogy minden puskaporukat ellõtték. A folytatásban már csak Vayerék voltak eredményesek. A hajrá elõtt bõ egy perc alatt háromszor is mattolták ellenfelüket, amire már nem érkezett válasz. A végén még a gyõrújbarátiak két találattal megadták a kegyelemdöfést, és érzik továbbra is hibátlan mérlegüket, és tartják a lépést a BME és a Fradi együttesével.

TFSE - SIÓFOK FC SE 9-2 (4-2)
A hazaiak számítottak az esélyesnek, és ezt hamar ellenfelük tudtára adták, két gyors találat formájában. Pár perccel késõbb ébredeztek a siófokiak, és szépítettek, de a hazaiak lendülete nem tört meg, így tovább növelték az elõnyt. A fordulás után tovább nyomott az egyetemista alakulta, és jó helyzetkihasználásának köszönhetõen hamar eldöntötte a három pontot. A végére csak a gólarány volt a kérdés.

FERENCVÁROS-FISHER KLÍMA - FEHÉRVÁR-FUTSAL 9-7 (4-1)
A két fél jól ismeri egymást, hiszen az elmúlt években nagy csatákat vívtak egymással, és most is izgalmas meccset játszottak. Az elsõ félidõben a Fradi dominált és magabiztos elõnyre tett szert, hiszen három volt a különbség szünetre. Talán a zöldek is elhitték, hogy már eldõlt a találkozó, de a fehérváriak feltámadtak és öt perc alatt ledolgozták a hátrányt, így kezdõdhetett minden elölrõl. Jó 10 percig nem esett újabb gól, majd a vendéglátók megrázták magukat és a hajrá elõtt többször is betaláltak, amire csak egy válasz érkezett. A legvégén még a vendégek szépítettek, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Ha nehezen is, de hozta a Fradi a kötelezõt, és õrzi hibátlan mérlegét.





Fotók: facebook/futsal nothing else

 

 

 

Címkék

Hírdetés

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink