Nyolc között a Veszprém, a Haladás, és a Göcsej is
2016.11.17 | 11:34
Nyolc között a Veszprém, a Haladás, és a Göcsej is A Magyar Kupa 2. fordulójában a másodosztályú Debrecenhez látogatott a Veszprém. A hajdúságiak csak ráijeszteni tudtak a mieinkre, miután a 3. percben vezetéshez jutottak. Két perccel később egy öngóllal egalizáltak a bakonyiak, a 10. percben – a fiatal Petróczi révén – pedig már a mieinknél volt az előny. Tatai a szünet előtt még betalált, a második felvonásban aztán Fehér is feliratkozott a gólszerzők közé, Sándor pedig duplázott. Debreceni Sportcentrum–1. FC Veszprém 1-6 (1-3) Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok, vezette: Viczián, Flinta. Debrecen: Faragó – Molnár, Arany, Tóth A., Somogyi. Csere: Szabó II P. (kapus), Vass, Kálny, Iván, Farkas, Cseke, Oláh. Vezetőedző: Balogh József. Veszprém: Spandler – Bognár, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Sárdi (kapus), Finta, Tar, Fehér, Petróczi, Sándor. Vezetőedző: Madarász János. Gólszerzők: Arany (3.), ill. Vass (5. – öngól), Petróczi (10.), Tatai (20.), Fehér (23.), Sándor (28., 29.). ------------------------------------------------------------------------------------------ RFC Csömör- Göcsej SK 1-4 (0-1) Csömör, Csömöri Sportcsarnok, Vezette: Futó Tamás ( Deme R., Tamási P.) Csömör: Nagy, Jenei, Érsek, Fekete, Takó, Csere: Tősér, Nehéz, Várkonyi, Gárdosi, Tápi, Miletics, Gyárfás, Maruzsi, Edző: Jávor István Göcsej SK: Balikó, Apatini, Kottán, Horváth D., Tóth, Csere: Cseresnyés, Koronczai, Gorjanácz, Szőke, Horváth E., Németh, Nagy, Gugcsó, László, Edző: Bagó Gábor  Gólszerzők: Fekete, ill. Apatini, Szőke, Horváth D., Németh  A tavaly még első osztályú, több rutinos NB I-es játékossal rendelkező Csömör ellen kellett kiharcolniuk a továbbjutást. A tét mindkét csapatot nyomta így ennek megfelelően kezdtek. Sorban jöttek a helyzetek mindkét oldalon, majd a 15. percben Apatini találatával vezetést szereztek a vendégek (0-1).  A második félidő elején Fekete egyenlített. Felpörgött a mérkőzés és egyre parázsabb csaták alakultak ki a pályán. A 28. percben Szőke szerzett újra vezetést a Göcsejnek, majd a 35-ben Horváth Detre növelte kettőre a megszerzett előnyt (1-3). Az utolsó percben még Németh is betalált a hazaiak kapujába és így magabiztossá tette a továbbjutását.  Bagó Gábor:- Fordulatos, igazi kupameccset játszottunk a jó erőkből álló Csömörrel. A játékkal nem vagyok elégedett, de a továbbjutást magabiztosan harcoltuk ki. Sok időnk nincs, készülünk a Bőny elleni bajnokira. ----------------------------------------------------------------------------------------------- A Swietelsky­Haladás VSE NB I­es gárdája biztosan verte NB II­es gödöllői ellenfelét ­ és jutott tovább. Mag­Log Team CFT Gödöllő ­- Swietelsky­Haladás  VSE 2­-7 (0-­4) Gödöllő, 150 néző, Vezette: Czene­Joó, Juhász (Hamza). Gödöllő: Darabont – Nagy R, Magyar Zs, Molnár M, Szente Csere: Ilcsik, Farkas P, Gruber, Blaubacher, Szilágyi, Baranyai Edző: Baranyai Pál HVSE: Matyi ­  Öregalaki, Bencsik,  Hajmási,  Horváth  P.  Csere:  Tyukász,  Gyimesi (kapusok), Rácz,  Hegyesi,  Németh  E.,  Vidák,  Halmos,  Németh Megbízott edzők: Pálmay Tamás, Bánfalvi Zsolt. Gólövők: Magyar 2 (32., 37.), ill. Horváth P. (1.), Hegyesi 2 (8., 20.), Vidák (17.), Németh B. (24.), Öreglaki (26.), Halmos (40.).

A  Haladás rögtön  nekiesett  ellenfelének ­  és már  az  első  percben megszerezte  a  vezetést. A folytatásban  is  a szombathelyiek  irányítottak, diktálták  a tempót.                                                                                                     

Az osztálykülönbség az első pillanattól látszódott, biztosan jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé a Haladás Pálmay Tamás Jót tett az önbizalmunknak ez a mérkőzés, ez a győzelem. Mindenki kapott bőven játéklehetőséget, sőt sokat gyakorolhattunk élesben További eredmények:  Dunaferr - RÁBA ETO 0-3 Nyírgyulaj KSE - FTC FUTSAL 0-0 büntetőkkel 3-1 Dunakeszi Kinizsi Futsal-MVFC-Berettyóújfalú 5-1 Kelen SC –Aramis SE 4-20 Kecskeméti FCV - Bőny SZAVILL 1-3
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink