Nyer-e végre a Haladás?
2016.10.09 | 16:30
Nyer-e végre a Haladás? FUTSAL CLUB VESZPRÉM – GÖCSEJ SPORT KLUB 18:30 Veszprém, Március 15. Úti Sportcsarnok Remek előző fordulót zárt mind a két fél, így bizakodva tekinthetnek a mostani találkozóra mind a két oldalon. A Veszprém magabiztos győzelmet arattak a forduló egyik rangadóján, ahol a Mezei-Villt múlták felül, méghozzá fölényesen. Amennyiben ezt a mutatott játékot tudja tartani a Madarász-csapat, akkor idén sokra hivatottak. A többi eredménynek köszönhetően egy újabb győzelemmel megléphetnek a többiektől, persze ehhez a Göcsejnek is lesz egy-két szava. A zalaegerszegiek némi meglepetésre legyőzték a Nyírgyulajt, megszerezve idei első győzelmüket. Most még nehezebb dolguk lesz, hiszen a jó formában lévő Veszprémhez látogatnak. A vendégek idén eddig egyszer szerepeltek idegenben, de az nem mérvadó, hiszen a bajnok otthonában borítékolható volt a vereség. Tavaly ősszel és tavasszal is Tataiék örülhettek, és most is az ő sikerük prognosztizálható.   BŐNY SZAVILL CONSULTING – SWIETELSKY HALADÁS VSE 18:30 Győr, Magvassy Sportcsarnok Két nyeretlen csapat találkozik hétfő este Győrben, amiből inkább a vendégek nyeretlensége a meglepő. Pedig a Hali eddig mind a három meccsén otthon játszhatott, de mindössze egy pontra futotta, és ott is csak az utolsó pillanatokban tudták a találkozót döntetlenre menteni a Fradi ellen. Az Újvárostól és a Nyírgyulajtól kikaptak. Ezek fényében égetően szüksége lenne a Lódi-alakulatnak végre egy győzelemre, de ez igaz ellenfelükre is. A Bőny újoncként még csak kezd belekóstolni az első osztályba, de ennek ellenére legutóbb már közelebb álltak a pontszerzéshez, mint az első két meccsen, ahol simán kikaptak. Az előző játéknapon már az új edzővel, Kénoszt Ferenccel vágtak neki az Aramis elleni meccsnek, és bár vezettek is, végül kikaptak, de hátha hazai környezetben meglephetik a rossz helyzetkihasználással küzdő Halit. A vendégek számára csak a győzelem lehet elfogadható, így a nagyobb nyomás rajtuk van. Amennyiben most is elmaradna a győzelmük, veszélybe kerülhet az alapszakasz végi felsőházi rájátszást érő helyük, annak ellenére, hogy messze még a vége. A papírforma Haladás győzelmet sejtet, de az eddigi három fordulót követően nem mehetnek biztosra.   Korábban: DUNAFERR DUE RENALPIN FC – RÁBA ETO 3-9 A győriek BL szereplése miatt korábban lejátszották a találkozót.  
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Új játékosok a válogatottban
2024.03.27 | 20:40
Aramis SE - MAG-LOG Maglódi TC (2024.03.22, stream)
2024.03.22 | 11:00

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
2024.03.16 | 08:15
2024.03.15 | 07:45
2024.03.10 | 09:30
2024.03.07 | 12:15
Támogatóink

Partnereink